Lekerülhet a fólia a dohányboltok ablakairól

A sorozatos rablások miatt változtatnak a kirakatokra vonatkozó szabályokon, enyhíthetnek a trafiktörvény dohányboltok kirakatát szabályozó részein. A júliusi nyitás óta országszerte 51 dohányboltot fosztottak ki, 23 elkövetőt talált meg a rendőrség.

2014. január 7., 13:37

A Nemzeti Dohánykereskedelmi Zrt. szóvivője szerint folyamatosan és intenzíven tárgyalnak a trafiktulajdonosokkal és a kormánnyal, és a közeljövőben „pozitív bejelentés kerül közzétételre”. A júliusi nyitás óta országszerte 51 dohányboltot fosztottak ki, 23 elkövetőt talált meg a rendőrség – derült ki az RTL Klub híradójából.

Egy pécsi trafikos azt mondta: nem tudja, hogy akik ezt kitalálták, meg fogják-e várni, hogy egypár halott ember is legyen, ugyanis ha egy eladót megtámadnak, órákig fekhet a trafik padlóján, nem lát be senki.


A mosogatógépbe bújva próbált elrejtőzni a rendőrök elől egy trafikrablással gyanúsított férfi a fővárosban – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a honlapján hétfőn. A tájékoztatás szerint a férfi megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy december 23-án a főváros XIII. kerületében késsel fenyegetőzve a bevétel átadására kényszerítette egy Hollán Ernő utcai Nemzeti Dohánybolt alkalmazottját, majd a pénzzel elmenekült a helyszínről.

A nyomozás során megállapították, hogy a rablással egy 22 éves budapesti férfi gyanúsítható, ezért vasárnap elmentek XI. kerületi lakására, annak érdekében, hogy előállítsák – írja az MTI.

A helyszínen egy rokon nyitott ajtót, aki azt állította, hogy nincs otthon a gyanúsított. Mivel a férfi zavartan viselkedett, a nyomozók házkutatást tartottak, amelynek során a konyhában, a mosogatógépbe bújva találták meg a fiatalembert. A férfit előállították és előterjesztést tettek előzetes letartóztatására – közölte a rendőrség.