Egymillió dollárt hozott a szabad fű első napja

Csak Colorado államban közel egymillió dollár adózott árbevételt hozott a marihuána legális eladása egyetlen nap alatt – mondta a Reutersnek az amerikai Kendertermesztők Nemzeti Szövetéségének alelnöke.

2014. január 5., 06:17

Az állam már 2012-ben megszavazta a szabad fűfogyasztást, de csak idén újévtől nyithattak meg az új spanglis trafikok – írja z Index.

Kevesebb mint negyven kis marihuána-árusítóhely indult az állam területén. Ide most az újdonság ereje miatt özönlenek a vendégek az USA területéről, és állítólag több ezren fizettek be coloradói utakra csak a fűszívás miatt.

Colorado mellett az északnyugati Washington államban is a legalizációra szavaztak a polgárok, de ott lassabban megy a többségi akarat megvalósítása.