Pénztárgépek: korainak tartják a határidőt

Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára szerint korai a pénztárgépek cseréjéhez nyújtható állami támogatás igénylésének január végi határideje, amit a nemzetgazdasági tárca javasol.

2014. január 7., 15:57

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) MTI-hez kedden eljuttatott közleményében azt írta: az online pénztárgépekre való átállás megfelelő ütemének biztosítása érdekében javaslatot tesz a pénztárgépcserét figyelemmel kísérő munkabizottságnak arra, hogy az ötvenezer forintos állami támogatás végső igénybevételi határideje 2014. január 31. legyen. Ez azt jelentené, hogy az a kisvállalkozó juthat az állami támogatás összegével csökkentett áron online pénztárgéphez, aki 2014. január 31-ig beüzemeli az új kasszát. A döntés a munkabizottság álláspontjának ismerete után, előreláthatólag még ezen a héten megszületik – áll a közleményben.

Vámos György, az OKSZ főtitkára az MTI érdeklődésére jelentős eredménynek nevezte azt, hogy tavaly a pénztárgép-munkabizottság korábbi javaslatát a támogatás határidejének meghosszabbításáról elfogadta az NGM. Ugyanakkor hozzátette: továbbra is figyelembe kellene venni azt, hogy nem a kereskedőn múlik, mikor tudja üzembe helyezni a gépet.

Úgy vélte, a január 31-i határidő azért korai, mert nem lesz annyi pénztárgép az országban, hogy minden arra jogosult igénybe tudja venni a támogatást. „Nem a határidő ellen van kifogásunk, mert az érthető törekvés” – mondta, hozzátéve: a gyártók még nem futtatták fel annyira a termelést, hogy mindenki meg tudja venni a pénztárgépet.

A főtitkár az általa megfelelőnek tartott határidőt érintő kérdésre nem adott választ, de mint mondta, a pénztárgép-munkabizottság következő ülésén – ahogy azt a tárca közleménye is jelzi – kialakulhat egy közös álláspont.

Az állam maximum öt pénztárgép bekötéséhez gépenként ötvenezer forintos támogatást biztosít azon társaságoknak, egyéni vállalkozóknak, akiknek az éves árbevétele nem éri el az ötszázmillió forintot, nincs adótartozásuk, nem állnak csőd- vagy felszámolási eljárás alatt, és nem alkalmaznak feketén dolgozókat.

A támogatást eredetileg a december 31-ig üzembe helyezett gépek után lehetett volna igénybe venni. Mivel a gyártás csúszása miatt sok kisvállalkozó elesett volna a támogatástól, a nemzetgazdasági miniszter december végén módosította a pénztárgép-támogatási rendeletet, így az összeghez a vállalkozók az idén is hozzájuthatnak – közölte korábban a NAV.