Augusztus Oklahomában

Itt a nyár mindig forró. Különösen gyötrő, ha öregség, betegség, kiszolgáltatottság, magány is sújtja az embert. A kézenfekvő és gyakori válasz errefelé is az ital, a drog vagy az elmenekülés. Szembenézni mindig nagyon nehéz. De van, amikor kikerülhetetlen. Egy családtag öngyilkossága összehozza a famíliát: a mamát és a húgát, a második generáció három nővérét és férfi hozzátartozóikat, meg a harmadik nemzedék egyetlen képviselőjét, az ártatlan (ártatlan?) lányt.

A detonáció zárt térben mindig pusztítóbb. A családi veszekedésnél nincs rombolóbb és fájdalmasabb. Itt minden tettes és minden áldozat ismeri egymást. Jól ismeri. Évtizedekre visszamenően. És „az élet nagyon hosszú”. A halotti tor iszonyú szenvedélyeket ereszt napvilágra: minden szó sért, minden sértésnek múltja van. Mindenki pontosan ismeri a másik sebezhetőségeit. Az érzékeny és vérzékeny pontokat. Odasújt.

A család: megtart és bekerít. Elvárja az önfeláldozást, akár az önfeladást is, miközben számontartja minden kitörési kísérletedet, tévedésedet, rossz döntésedet, számontartja és rád olvassa. De ha elmenekülsz, örökre visszavárnak. Abból, ha a magad életét éled, tartós szemrehányások származnak. Különösen kiéleződik mindez a határhelyzetekben: életen túl, halálon innen, száz fok Fahrenheit fölött. Betegen, öregen, sebzetten, kiszolgáltatottan.

A roppantul kihegyezett cselekményt a kiváló színpadi szerző, Tracy Letts saját Pulitzer-díjas drámájából írta filmre, egészen kiváló színészeknek. Nem véletlen, hogy a mindig, minden korosztályban hiteles Meryl Streepet ezért jelölték a női főszereplő kategóriájában Oscarra, vagy az ugyancsak kiváló Julia Robertset a női epizódszereplők legjobbjaként. Az asszonyok a történet főszereplői. A férfiak vagy kétbalkezes szédelgők, vagy önpusztítók, vagy bizonytalanok, rezerváltak, esetleg linkek. Mit tegyünk?

Emlékezetes film, nem a „szórakoztató mozi” kategóriában. (Rendezte: John Wells.)

Bölcs István