A forint megreformálását célzó határozati javaslatot tett le a Jobbik az Országgyűlés asztalára.
Egyre gyakrabban beszélnek a szakértők a differenciált nyugdíjemelésről, most kiderült, mit gondol erről a kormány.
Pedig a kormány tavaly év végén gőzerővel kommunikált a cafetéria idei, szinte kihagyhatatlan lehetőségeiről.
Vannak olyan jövedelmek, melyek csökkenthetik a nyugdíj összegét.
Komoly summa is ütheti a markát, ha egy ilyen pénzérme lapul az otthonában!
2023. június 27., 15:38
Két újabb kínai vállalati beruházásról született megállapodás összesen 35 milliárd forint értékben, és a kormány célja, hogy továbbra is Magyarország legyen a kínai cégek első számú beruházási célpontja a térségben – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden a kínai Tiencsinben.
2023. június 27., 13:43
Június közepétől folyamatosan küldi a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a gazdálkodóknak az értesítést az adószámla-egyenlegről; értesítést csak az kap, akinek legalább egy adónemen ötezer forintnál több tartozása vagy ezer forintnál több túlfizetése van – hívta fel a figyelmet az adóhatóság keddi közleményében.
2023. június 27., 11:38
2024-től új program váltja a Családi Otthonteremtési Kedvezményt a városokban, miután a kormány döntése alapján ez már csak a kis falvakban igényelhető. Az egyelőre nem tisztázott, hogy milyen konstrukcióval váltanák ki mindezt.
2023. június 27., 07:49
További erősödéssel nyitott kedd reggel a magyar fizetőeszköz a nemzetközi piacokon.
2023. június 26., 19:00
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2023. június 26., 14:28
Az energiaügyi miniszter nem akart egyértelműen nyilatkozni azzal kapcsolatban, hogy terveznek-e 6-7 év múlva is orosz gyártású technológiát vásárolni.
2023. június 26., 11:56
Valószínűleg napok kérdése és kitör az újabb felvásárlási láz.
2023. június 26., 11:10
A jegybank a 2023. július 1-jétől kezdődő kockázatviselésekre vonatkozó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjtarifáját vizsgálta.
2023. június 26., 10:31
Sem családi adókedvezmény.
2023. június 26., 07:48
Kismértékben változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben hétfő reggelre a péntek esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2023. június 24., 08:04
A Fitch Ratings a háborús válság ellenére továbbra is befektetésre ajánlja Magyarországot, miután megerősítette hazánk BBB besorolását változatlanul negatív kilátás mellett.
2023. június 23., 19:28
Mélyre merült a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2023. június 23., 16:24
Idén májusban 342 milliárd forintról 283 milliárdra estek vissza az állam áfabevételei.
2023. június 23., 11:59
Pálinkás József szerint őrültség a gigantomán akkumulátorgyártás Magyarországon.
2023. június 23., 10:26
Nem minden üzletnek, kisboltnak éri meg beüzemelni a júliustó választható cash-back szolgáltatást. A decemberben elfogadott törvénymódosítás értelmében július 1-jétől havi két alkalommal összesen 40 ezer forintot lehet felvenni a cash-back szolgáltatást kínáló kereskedőknél bankkártyás fizetéskor és előre jelezve.
2023. június 23., 09:59
Lázár feladata egyebek közt a dohánytermék-kiskereskedelmi jogosultság átengedéséről szóló pályázatok kiírása, elbírálása, a koncessziós szerződések megkötése, és a forgalmi adatok alapján ő döntheti el azt is, hogy egy településen ír-e ki pályázatot.
2023. június 23., 09:37
A következő fűtési szezonra készülve április óta folyamatosan töltik a hazai gáztárolókat, a kiemelkedő kapacitású létesítményekben jelenleg elérhető gázmennyiség 3,9 milliárd köbméter, a rendelkezésre álló készlet ezzel beérte a nemzetközi energiaválság előtti utolsó teljes év, 2021 lakossági fogyasztásának szintjét.