Az Y generáció hőse

Nem értem, mi ez a nagy felhajtás körülötte. Sally Rooney aktuális író, de figyelemre méltó szerzőnek aligha számít. Az amerikai irodalmat hallgató egyetemista még 2017-ben, huszonhat évesen robbant be a köztudatba: a Baráti beszélgetések című, rövid időn belül bestsellerré vált debütkötete sorra nyerte az elismeréseket, a Normális emberek című regényét pedig már milliós példányszámban értékesítették világszerte. A fiatal korosztályokat megcélzó brit közszolgálati televízió, a BBC Three és a Hulu amerikai streamingszolgáltató mostanra mindkettőből minisorozatot készített, és szabályos hisztéria előzte meg a harmadik Rooney-könyv, a Hová lettél, szép világ tavalyi megjelenését, amely a Waterstones könyvesbolthálózatban három nap leforgása alatt a legjobban fogyó cím lett.

Rooney egy különös írói szerepfelfogást tükröző, önreflexivitásról árulkodó idézet ellövése után ezúttal két megcsömörlött, boldogtalan, késő húszas/kora harmincas éveiben járó barátnő, Alice és Elieen sorsát helyezi gyújtópontba. Az egyik éppen olyan divatos író, mint a jelen könyv szerzője, a másik pedig egy irodalmi kiadvány alulfizetett olvasószerkesztője. Előbbi a regény első fejezetében Írország egyik tengerparti kis falujában talál menedéket a hírnév és az alkotói válság, valamint a magány és boldogtalanság elől, utóbbi pedig nemrég tért vissza Dublinba. Nem árulok el nagy titkot: férfi bukkan fel mindkettőjük életében. Igaz, Rooney-t nem lehet azzal vádolni, hogy ne írna plasztikusan a legkedvesebb ikertémájának számító szerelemről és barátságról, csakhogy önmagában az intimitásábrázolás még sem izgalmassá, sem értékelhetővé nem teszi a könyvet.
A Hová lettél, szép világ kevés erénye nem a szerző jellegzetes, hétköznapi és rövid mondatokból álló, néha az Instagram-művészet szintjén lavírozó stílusában, hanem az atmoszférateremtésben és a korszellem megragadásában keresendő.

A korszellem viszont ezúttal összejátszik a korízléssel, ezért Rooney képtelen túllépni azokon a sémákon és kliséken, amelyeket az előző regényeiben már (túl)használt. Habár ezúttal külső fokalizációjú az elbeszélés, ám a valódi kapcsolatok hiányával, a magány felszámolására tett kísérletekkel, valamint a világunkat eluraló technikai jelenléttel és a globális klímaváltozással (tehát a valóban fontos témákkal) is foglalkozó Y generációs történet mégsem képes túllépni a sokszor elmondottakon. Egyes témafelvetések pedig képesek olyan mondatokat előcsalni a szerzőből, amelyek kétségkívül nem a vezető angol nyelvű napilapok hasábjain olvasott méltatásokat juttatják eszünkbe. Ráadásul a narrációt megtámogató e-mailek túlságosan filozofikusak és terjengősek; az éghajlatváltozásról szóló értekezés pedig bűzlik a PR-tól: „Nekem nem kell ez a rengeteg olcsó ruha, importált étel, műanyag doboz, nem is gondolom, hogy ezek jobbá teszik az életemet. Csak szemetet termelnek, és egyébként is elszomorítanak.”

Nem baj, úgy pörögnek az események ebben a fura identitásregényben, mint a játékcsiga. A filmszerű ugrásokkal, kizárólag helyzetjelentésekkel operáló, lineáris történetvezetés aztán valahogy mégis eljut a boldog végkifejlethez. Igaz, Rooney addigra már annyi baklövést és következetlenséget halmoz fel, hogy vállat sem rántunk afelett, hogy a Hová lettél, szép világot is feláldozta a tömegízlés oltárán. Đ

(Sally Rooney: Hová lettél, szép világ,
318 oldal, 21. Század Kiadó)