Elmarad a szegedi Halfesztivál

Nem lesz idén Halfesztivál Szegeden. 

2024. május 24., 15:14

Szerző:

Idén elmarad a Szegedi Nemzetközi Tiszai Halfesztivál, ezt a szervezők jelentették be az esemény Facebook oldalán. „Alapos mérlegelés után végül úgy döntöttünk, hogy az idei évben a szegedi Halfesztivál nem kerül megrendezésre” – közölték a szervezők. A bejelentés több, mint váratlan.

Az idei lett volna a 27. Nemzetközi Tiszai Halfesztivál Szegeden 

Az első szegedi halfesztivált Frank Sándor mesterszakács és a közelmúltban elhunyt Ferenczi Dezső szervezték meg 1997-ben azzal a szándékkal, hogy továbbörökítsék az ízletességéről híres szegedi halászlé főzési hagyományait és népszerűsítsék a halfogyasztást. Frank Sándor főszervező tavaly arról beszélt, hogy a néhány éve hungarikum címet elnyerő – hivatalosan tiszainak nevezett –  halászlé titka a minőségi alapanyagok mellett, hogy többféle hal csontját fölhasználva alaplevet készítenek, melybe alapos passzírozást követően főzik bele a filézett halat.

Tavaly a folyó szegedi oldalán a rendezvényt szervező halászcsárda a vízi bástyára felállított 2500 literes óriásbográcsában készítették el a hallét, két nap alatt csak ott 10 ezer adag halászlé készült. 

Íme a tökéletes halászlé titka!

Csapody Balázs, a balatonszemesi Kistücsök Étterem tulajdonosa a bajai 50 perces halászlére esküszik. A szakember szerint a jó halászlé alapja a friss ponty, a jó minőségű fűszerpaprika, a hagyma, a víz, és a bogrács. Csapody szerint nyílt tűzön lehet a legjobb halászlevet elkészíteni, mert a hal és fűszerpaprika íze akkor érvényesül a legjobban az ételben.

A Kistücsök Étteremben is így készítik a halászlevet, nyílt tűzön, bográcsban, ettől picit füstösebb az íze. Ugyanakkor többféle halból is ízletes halászlé készíthető és a korhely halászlé (a tejfölös változat) is igen népszerű.

(Kiemelt képünk forrása: Szegedi Nemzetközi Tiszai Halfesztivál Facebook oldala)