Varga Viktor és a párja szakítottak: Tele rossz ízű megjegyzésekkel, bánattal, sértődéssel, sértéssel

Varga Viktor és a párja közösen szerepeltek a tévében, de úgy tűnik, már nincsenek együtt.

2024. május 28., 07:51

Szerző:

Varga Viktor régóta a képernyőn van, de másfél évvel ezelőtt a Párharc című vetélkedő-realityből a párját, Lilit is jobban megismerhették a TV2 nézői. Minden jel arra mutat, hogy a kapcsolatnak nemrég vége szakadt.

Varga Viktor ennyit árul el a szakításról

Az első árulkodó jel, hogy a közösségi médiából már egy ideje hiányoznak a közös képek, pedig ezek korábban rendszeresek voltak. Aztán ott van az alábbi poszt, amiben Varga Viktor a következőket írja:

„A párkapcsolatok tele vannak rossz ízű megjegyzésekkel, bánattal. Sértődéssel, sértéssel. Ezek többé nem férnek bele az életembe. Csak a derűt engedem be.”

Az énekes-médiaszemélyiség videón mutatja meg, hogyan és mennyi derűt enged be az életébe.

És van egy még frissebb poszt, ez csak szöveget tartalmaz. A könnyebb olvashatóság kedvéért a kissé random módon a szövegbe dobált vesszőket áthelyeztük oda, ahova a helyesírás megkívánná őket.

„Úgy érzem, ebben az új világrendben, ahol minden rapid és szerteágazó, multidimenzionális, rá kell döbbennünk az új kor kapcsolódási formáira azzal szemben, amit többszáz évig működtettünk és klasszikus párkapcsolatnak neveztünk. (Elfojtásokon és legtöbbször hazugságokon és önámításokon alapultak,) ehelyett ma már individuumokként, önálló személyiségekként kellene találkoznunk egymást inspirálva, szabadon, birtoklás nélkül, nyitottan és elfogadóan”

– írja Varga Viktor, amiből azt a következtetést vonhatjuk le, hogy ha tartja is még a kapcsolatot a barátnőjeként megismert személlyel, már az új kor kapcsolódási formáját alkalmazzák egymással szemben, azaz nincsen közöttük az, amit a többség párkapcsolatnak nevez.

Varga Viktor az RTL-en is győzni akar

Akármilyen homályos is a kapcsolati státusza, az mindenesetre biztos, hogy Varga Viktor most utazik el Franciaországba, hogy végre ne a TV2, hanem az RTL egyik realityjében szerepeljen. A Fort Boyard – Az erőd rendkívül népes versenyzőgárdájának az egyik tagja ő. A forgatás most kezdődik majd a következő celebekkel:

Dobos Evelin, Janicsák Veca, Kocsis Tibor, Varga Ádám,
Schumacher Vanda, Smaltig Dalma, Molnár Zsolt, Henry Kettner,
Gyenesei Leila, Fluor, Diaz, Járai Máté,
Molnár Nini, Szorcsik Viki, Szécsi Zoltán, Varga Viktor,
Bódi Sylvi, Németh Kristóf, Frohner Fecó, Noé Viktor,
Nagy Alex, Szőke Rebi, Boráros Gábor, Solti Ádám,
Fésűs Nelly, Horváth Csenge, Eckü, Mentha,
Kocsis Alexandra, Hunyadi Donatella, Kozma Dominik, Szalay Bence.

A csapatok sorsának alakulásában pedig a következő játékosoknak is szerepük lesz:

Járai Kíra, Balázs Merci, Bogdányi Titanilla, Sápi Vivi, Singh Viki, Szegedi Fecsó, LilFrakk, Vásáry André.

Annyit lehet még tudni a játékról, hogy a fent felsorolt celebek csapatokra osztva fognak egymás ellen küzdeni a nyereményért.

(Kiemelt kép: Varga Viktor Instagramja)