Köves Slomó rabbi vendége Virág Judit lesz a TalkSlo következő eseményén.
Utolsó útjára indult az ország véleménydiktátor celEBje, Demény, az imádnivaló, „kötsög” vizsla, akinek mindig mindenről volt véleménye. Magos Judit, aki könyveket írt Deményről, közösséget épített a sajátos karakterű kutyája követőiből, kedden közölte a közösségi médiában, hogy Demény átkel a szivárványhídon.
Jól indul a 2025-ös év: néhány izgalmas könyv már meg is érkezett.
Megyeri Jonatán rabbi és a felesége, Szilánk Zsuzsa beengedték az ATV Heti Napló Sváby Andrással stábját, így a tévénézők is láthatták, milyen egy igazi sábát.
Az ENSZ közgyűlése 2005. november 1-jei határozatával január 27-ét a holokauszt nemzetközi emléknapjává nyilvánította. Az emléknap a legnagyobb második világháborús megsemmisítő tábor, az auschwitzi koncentrációs tábor január 27-i felszabadításának évfordulója.
2014. június 27., 17:01
Akinek az önarcképe az Uffiziben van, beérkezettnek tekintheti magát.
2014. június 26., 22:12
Újvidéken kezdte a pályát, tíz éve jött Magyarországra. Ragályi Elemér filmjében, a Nincs kegyelemben játszott főszerepe kapcsán hívta színészének Jancsó Miklós az utolsó mozijába. Néhány éve művészeti vezetője a Stúdió K-nak. Nemrég bemutatott előadásukban – Harold Pinter: Az utolsó pohár – megszállott kihallgatótisztet alakít. SZTANKAY ÁDÁM írása.
2014. június 26., 10:25
Ma kezdődik a Kaláka Fesztivál Egerben. Az immár 35. alkalommal megszervezett rendezvény június 29-ig tart. A 2012-ben a hevesi megyeszékhelyre költözött rendezvényen fellép a Benkó Dixieland Band, a Vujicsics Együttes, a Sebő együttes, a házigazda Kaláka és mások.
2014. június 25., 20:18
Gedeon József igazgató a szerdai évadnyitó sajtótájékoztatón kiemelte: a hatvan napig nyitva tartó nyári teátrum kiemelkedő műsorral, három új bemutatóval és öt tematikus fesztivállal várja az érdeklődőket.
2014. június 25., 14:02
A bélyegen a művész pályafutásának egyik legmeghatóbb pillanata látható.
2014. június 25., 09:06
Abba a filmes osztályba járt a kilencvenes évek közepén, amelyet már indulásakor próbált legendássá tenni osztályfőnökük, Herskó János. Mi lett velük? Erről is beszél Sára Júlia, aki több mint tíz esztendeje nem forgatott játékfilmet. Akkor mutatták be az Egérút című moziját egy öregedő első könyves szerzőről. Első saját regénye pedig a mostani könyvhétre jelent meg Mamiko nappalai címmel. Mondhatnánk a kötetre azt is: pesti értelmiségi horror. KARÁCSONY ÁGNES interjúja.
2014. június 24., 09:54
A Chauvet-barlang, ahol a legrégebbi eddig feltárt barlangrajzok találhatók, a hétvégén felkerült az UNESCO világörökségi listájára. A dél-franciaországi Ardèche megyében 1994-ben felfedezett lelőhely háromszor nagyobb a lascaux-inál, megközelítőleg 36-37 ezer éves, és több száz késő őskőkori állatrajzot és lenyomatot tartalmaz. A világörökségi listán ez a 39. francia kulturális és természeti helyszín.
2014. június 24., 09:18
Elhunyt Baróti István nemzetközi hírű orgonaművész, az esztergomi bazilika orgonistája és karnagya. Az újjáépülő orgona tervezőjét hétfőn érte a halál – közölte a főszékesegyház plébániája az MTI-vel.
2014. június 23., 17:14
Elmarad a Top Gear Live autós show második, 21 óra 30 perces kezdettel tervezett előadása július 1-jén a Papp László Budapest Sportarénában. A szervező Live Nation hétfőn arról tájékoztatta az MTI-t, hogy aznap a 18 órakor kezdődő show-t megtartják.
2014. június 23., 10:06
A Belvárosi Színházban az Orlai Produkció mutatja be Peter Shaffer Amadeusát. A darabban Salieri, a bécsi konzervatórium alapító igazgatója, Beethoven, Schubert, Liszt egykori mestere visszaemlékszik kapcsolatára a nála nehezebb sorsú Mozarttal. Kiderül, miként kergette tébolyba az idős mestert a puszta irigység, az évtizedekkel ifjabb zeneszerzőzseni felbukkanása. Szikszai Rémusz rendezése a történet társadalmi vonatkozásait sem kerüli meg. A két főszereplővel, a Mozartot alakító Keresztes Tamással és a Salierit megformáló Kulka Jánossal SZTANKAY ÁDÁM beszélgetett tehetségről, generációkról és szakmai fortélyokról.
2014. június 22., 20:09
Csak Szegeden több mint 15 ezren vettek részt a programokon. Budapesten is óriási volt az érdeklődés: a Terror háza kiállításait például 6 ezernél is többen nézték meg. Idén országszerte több mint 400 helyszínen, csaknem 4000 programmal várták az érdeklődőket. A vidéki városok közül Kecskeméten volt a legszélesebb kínálat: 41 helyen, többek között tűzugrással és füstfestményekkel szórakoztatták a résztvevőket.
2014. június 22., 14:24
“Művész az, aki annak hiszi magát.” A mondat,a maga egyszerűségében a titka Yoko Ono életének. Művésznek lenni számára mindig az élet és a művészet vegyítését jelentette és több vonatkozásban azt, hogy életéből műalkotást varázsoljon.