Magyar idő szerint március 3-án hajnalban adták át 97. alkalommal az Oscar-díjakat, mutatjuk a nyertesek teljes listáját.
Idén nem sikerült magyar szakembernek Oscar-díjat nyernie, Jancsó Dávidot végül nem díjazták A brutalistáért.
A tavasz első honapjában is akad olyan könyv, amit érdemes lesz elolvasni.
Február 28-án Tompos Kátya-emlékkiállítás nyílik a Bajor Gizi Színészmúzeumban.
Hétfő hajnalban 97. alkalommal adják át az Oscar-díjakat, most eláruljuk, mekkora esélye van Jancsó Dávidnak arra, hogy megnyerje a kategóriáját.
2013. október 2., 12:17
Nagyszabású nemzetközi konferenciát rendeznek Kertész Imre Nobel-díjas író munkásságából pénteken és szombaton Párizsban.
2013. október 1., 13:41
Az eddig soha nem látott, semmilyen nyilvántartásban nem szereplő Tiziano-kép a reneszánsz mesterének korai alkotása – állítja Artur Rosenauer osztrák művészettörténész. Fotót ugyan közölt a képről, ennél többet azonban nem árult el. Titok, hogy ki a boldog tulajdonos és az is, hol található a kép.
2013. október 1., 13:09
A Nobel-díjas Kertész Imre „utolsó állomása”. (Letzte Einkehr). Ebben a 2001-től 2009-ig tartó időszakot tárgyaló, (magyarul Útvesztő című) naplóban az idős és beteges test tarthatatlan állapota, és az író két „hazájára” – Berlinre és Magyarországra vetett kritikus pillantása dominál. A kötetet a Die Presse olvasóinak Cornelius Hell mutatta be.
2013. október 1., 12:22
Az most teljesen másodlagos hogy, Balázs Péter érvényes vagy érvénytelen pályázattal ugrott rá a Vígszínház igazgatói székére. Fogalmazhatnék úgy is, hogy nem érdekel. Amit ugyanis a színházakkal művel a kormányzat, az már olyan bohózatba illő, hogy egy másodosztályú ripacsot is simán el tudok képzelni az egyik legrangosabb magyar színház élén.
2013. október 1., 08:04
Az Ausztriából érkező vendég- legyen az osztrák, vagy ott élő magyar-, fontos. A Hotel Benczúr vezetői ezért is ragadnak meg minden alkalmat, hogy érzékeltessék, mit nyújt a Városliget-közeli szálloda. Eredménnyel teszik ezt: az elmúlt két évben negyven százalékkal többen érkeztek hozzájuk a szomszéd országból.
2013. szeptember 30., 23:59
A határozathozatalokat követően a negyedik rezsicsökkentésről tartottak általános vitát a Házban hétfő este. Bár a pártok felszólaló képviselői támogatták az előterjesztést, az ellenzéki pártok több kritikával is illették az előterjesztést.
2013. szeptember 30., 18:10
Mára befutott kultegyüttesek, sztárköltők kezdték pályafutásukat az egyre divatosabbá váló Slam Poetry felolvasóesteken, ahol önjelölt költők adják elő műveiket a romkocsmák fiatal közönségének. A fellépők szórakoztatnak, politizálnak, a műfaj demokratikus: kikerüli a hatalmat és a szerkesztőket. PUNGOR ANDRÁS írása.
2013. szeptember 30., 13:38
Magyarország egyik meghatározó kortárs táncegyüttese – egyéb produkciók mellett – DiverZity című új előadásával ünnepli működésének két és fél évtizedét. A táncmű a MU színházban látható október 11-én és 12 én este 20 órától. Kovács Gerzson Péter, a Harangozó Gyula díjas társulatvezető, számos külhoni kitüntetés birtokosa, a MU színház egyik alapítója szerint az új bemutató részben koronként visszatérő, ismét hangsúlyosan érzékelhető társadalmi tébolyainkról ad kórképet. SZTANKAY ÁDÁM interjúja.
2013. szeptember 29., 16:09
A legnagyobb közösségi oldal egyik marketingelemzője szerint az amerikaiak este nyolctól inkább a Facebookra koncentrálnak, és a tévét csak másodlagos szórakoztatási forrásnak használják.
2013. szeptember 29., 11:24
Robert Capa, a világhírű magyar születésű fotográfus Olaszországban 1943 és 1944 között készült 78 képéből nyílik kiállítás szerdán a római Palazzo Braschiban.
2013. szeptember 27., 18:57
A Radnóti Színházban október végén mutatják be Mohácsi János és Mohácsi István új közös darabját Nemzetközi sikerre való tekintet címmel. Az előadás egy színházi társulatról szól, amely azt gondolja magáról: ő a legjobb a világon. Bohózat és szomorújáték a magyar kivagyiságról, gőgről. A Mohácsi testvérek tizenöt éve alkotótársak is. És folyton újraírják a darabjaikat. Hétvégén több kategóriában is elnyerték a Színikritikusok Díját. A Mohácsi János rendezte Liliomfi a legjobb szórakoztató, A Dohány utcai seriff pedig a legjobb független színházi produkció lett. Mindkét előadás szintén közös munkájuk. SÁNDOR ZSUZSANNA írása.