Capa, a játékos

2013. október 1., 18:38

Sajátos tisztelgés ez a kiállítás a száz éve született és negyvenegy évesen meghalt fotós előtt. Ízekre szedi a múltját: származását, természetét, számos munkahelyét – lapokat, távirati irodákat, fotóügynökségeket – és munkáit, szenvedélyeit, magánéletét, erősségeit, emberi esendőségét.

Friedmann Endre tizenhét évesen hagyta el Magyarországot, hogy Berlin és Párizs után New Yorkban próbáljon fotóriporterként szerencsét, immár Robert Capaként jegyezve munkáit. Sokat kínlódik, nehezen indul a karrier. Túlságosan sokan tolongtak akkoriban ezen a pályán, pedig a lapok – tévé akkoriban még nem lévén – valósággal falják az amerikai álomhoz képest más, egzotikus világokról szóló izgalmas képriportokat, hírképeket. Capán nem múlt a dolog: pályafutása során szinte minden kontinensre eljutott, ahol történt valami, ahol lőttek, emberek szenvedtek.

A Nemzeti Múzeum új időszaki kiállítása eltér a korábbi, képcunamis tárlatoktól. Tárgyi környezetben, kis enteriőrökkel, korabeli tárgyakkal, az alkotóra jellemző installációkkal mutatja meg a kort és benne a művészt. Így lett a tárlat része egy katonai sátorban berendezett haditudósítói fotólabor, néhány nyomdai szedőszekrény, fiókjaikban a betördelt Capa-fotós újságoldalak és címlapok kefelevonataival, egy kávéházi sarok, egy stilizált kártyaasztal vagy egy fürdőkád. Dicsérendő, hogy a rendezők külön termekben mutatják be, 160 fotóval illusztrálva Capát, az embert. Az örök emigránst, a haditudósítót, a hőst és a szenvedélyes játékost, akinek gyakran az élete volt a tét.

(S nem mellesleg, a híres szívtiprót.) Közben a világtörténelmet, a spanyol polgárháborútól a normandiai partraszálláson és Rákosi Magyarországán át Amerika első vietnami kalandjáig.

Ja, és a kád: egy útjuk alkalmával kis híján az őrületbe kergette John Steinbecket azzal, hogy reggelente két-három órát is képes volt olvasgatni, cigizni vagy szunyókálni közös hotelszobájuk egyetlen fürdőkádjában.

(Nemzeti Múzeum: Capa, ahogy még soha nem láttad.)

Berkó Pál

Utolsó útjára indult az ország véleménydiktátor celEBje, Demény, az imádnivaló, „kötsög” vizsla, akinek mindig mindenről volt véleménye. Magos Judit, aki könyveket írt Deményről, közösséget épített a sajátos karakterű kutyája követőiből, kedden közölte a közösségi médiában, hogy Demény átkel a szivárványhídon.

Életének 82. évében meghalt Lukáts Andor Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színművész, érdemes művész, rendező, egyetemi tanár, színházigazgató.