Az egyszeri gazda
A közüzemek elleni hecckampány nem új. Az Ár és Piac folyóirat 1998-ban hosszabb tanulmányt közölt Össztűz a közszolgáltató vállalatokra címmel. Ebből idéznék: „Azt hinné az ember, hogy a társadalmi, gazdasági, családi élet minden problémája az áram- és gázszolgáltatók, a közlekedési vállalatok, telefontársaságok, víz- és csatornaművek, a szemétszállítást végző cégek és a távhőszolgáltatók makacs és kíméletlen, a fogyasztók iránti közömbös magatartására vezethető vissza... A közszolgáltató vállalatokra zúdított össztűz nem jelenthet megoldást. Megoldást csak az jelenthet, ha a bérek, jövedelmek, nyugdíjak, segélyek összege tartósan jobban növekszik, mint a szolgáltatások díjai. Tudomásul kell venni, hogy társadalmi csoportok közüzemi számláit nem lehet közpénzből finanszírozni. Vagy ha ezt nem vesszük tudomásul, marad az össztűz.”
Mit tehetnék ehhez hozzá? Tökéletes megoldást csak a közüzemek állami tulajdonba vétele és nonprofit működtetése hozhat. Ennek nagy előnye, hogy a rendszer összemossa a sikeresen és hatékonyan, valamint a drágán és rosszul működő közüzemeket. Hiszen a profitjuk egyaránt nulla. Az állam elesik a nyereségadótól. A beruházás és fejlesztés költségeit majd „kormányzati beavatkozás” útján kell rendezni. Pontosabban az adófizetők pénzéből, mert a kormányzat csak a költségvetés bevételeiből tud „beavatkozni”.
Az ötlet tehát jó. Csak úgy ne járjunk, mint az egyszeri gazda, akinek a tyúkjai hullottak, és ő minden lehetséges dolgot kitalált ennek megállítására. Ám csak elhullott az utolsó is. De kár, mondta, pedig még lett volna néhány ötletem...
Láng Róbert
Budapest
