Akár hétvégén is remek szórakozást nyújthat egy-egy klasszikus film.
Újraindult Réczei Tamás Dobd be magad! című műsora, és a harmadik epizód vendége Béres Attila rendező, a Miskolci Nemzeti Színház ügyvezető igazgatója. A talkshow ezúttal is kizárólag a 168.hu felületén látható – alább találja a legfrissebb részt, ne hagyja ki!
Újraindult Réczei Tamás Dobd be magad! című műsora, és a harmadik epizód vendége Béres Attila rendező, a Miskolci Nemzeti Színház ügyvezető igazgatója. A talkshow ezúttal is kizárólag a 168.hu felületén látható – alább találja a legújabb részt, ne hagyja ki!
Benjamin Appl világhírű német bariton és Villányi Dániel zongoraművész Franz Schubert Téli utazását adja elő a magyarországi deportálások 80. emlékévének kiemelt eseményén az Óbudai Zsinagógában szeptember 30-án 19 órakor. A koncert meglepetést is tartogat, hiszen Schubert kuriózumnak számító kórusművét, amelyet a 92. zsoltár héber szövegére komponált e koncert kedvéért tanulta meg Benjamin Appl.
Ady Endre és Léda kapcsolatának egyik tragédiája, hogy Léda 1907-ben halva született kislányt hozott a világra. Bár egyértelmű bizonyítéka nincs, Ady magáénak érezte a gyermeket. Néhány évvel később, már Ady halálát követően, szárnyra kapott a pletyka, hogy a költőnek van egy fia.
2021. március 27., 12:49
Magyarország tavaly óta inkább nem indul a versenyen.
2021. március 27., 09:27
A zsidó húsvétként is ismert vallási ünnep jövő vasárnapig tart, a zsidó közösségek az egyiptomi kivonulás történetéről emlékeznek meg.
2021. március 26., 16:32
A Black Adam című DC-filmben fognak szerepelni, amit áprilisban kezdenek forgatni.
2021. március 25., 11:37
Az alkalmazás több mint 200 ezer film és sorozat felhasználásával támogatja a nyelvtudást.
2021. március 25., 10:53
A kiadó szerint fontos, hogy a kevesebb esélyhez jutó társadalmi csoportok is lehetőséghez jussanak.
2021. március 23., 21:01
Több mint hét százalékkal nőtt a bevétel, amelynek kétharmadát már a streaming-szolgáltatások adják.
2021. március 23., 19:02
Az összeg ahhoz a kórházhoz kerül, amelynek falára a művész eredetileg festette a képet.
2021. március 23., 15:08
A világ legnagyobb vászonfestményhez 1065 ecsetet és 6300 liter festéket használt el az alkotója.
2021. március 22., 20:25
Edvard Munch festménye, Pablo Picasso ezüstneműje és Banksy egy vászonképe is szerepel március 25-én a Sotheby's londoni árverésén.
2021. március 22., 16:54
Egyfelvonásos színmű megírására hirdet pályázatot az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség és Óbuda Önkormányzata az Óbudai Zsinagóga fennállásának 200. évfordulója alkalmából.
2021. március 19., 13:02
A három újabb szériával ötre bővül a Trónok harcához kötődő előzménysorozatok száma.
2021. március 17., 15:27
Újabb öt évre Őze Áron színművészt nevezte ki a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza igazgatójának Pintér Tamás polgármester.
2021. március 16., 17:19
Legalábbis egy film forgatókönyve szerint.
2021. március 16., 13:40
A 84 éves Kossuth-díjas grafikusművészt, a magyar grafika „nagy generációjának” egyik képviselőjét kedden délelőtt érte halál. Gyulai Líviuszt a Magyar Művészeti Akadémia saját halottjának tekinti.
2021. március 16., 13:07
A francia kulturális miniszter, Roselyne Bachelot szerint azzal, hogy a Rózsabokrok a fák alatt című alkotást visszaszolgáltatják a jogos tulajdonosoknak, egyúttal azt is elismerik, hogy annak idején bűncselekmény történt.
2021. március 16., 10:47
Az április 25-én esedékes díjkiosztó ceremóniával kapcsolatos egyéb tömeges rendezvényeket is lemondják: nem rendezik meg a jelöltek hagyományos közös díszebédjét és a kormányzók bálját sem a díjak átadása után.
2021. március 16., 06:30
Húszéves az Apák könyve – a világszerte zajos sikert arató családregény szerzőjével régi adósságok törlesztéséről, a Vakszerencse nevű ügynökről, valamint a tönkre tett bolygónkról beszélgettünk.