Különleges Szent Iván-éj programokkal várja a látogatókat a Fővárosi Állat- és Növénykert
A szervezők tájékoztatása szerint a programok este 7-kor kezdődnek és egészen éjfélig tartanak június 25-én az Állatkertben.
Június 25-én, a Szent Iván-éjhez kapcsolódó programokkal, többek között fényfestéssel, táncműsorral és tűzzsonglőr-bemutatóval várják a látogatókat a Fővárosi Állat- és Növénykertben.
A szervezők tájékoztatása szerint a péntek esti programok a Szent Iván-éji hagyományokat elevenítik fel. Az állatkertben a tűzé, a fényeké és az éjszakai állatoké lesz a főszerep. A Somogy Táncegyüttes táncosaival még a tűzugrást is ki lehet majd próbálni, emellett a csillagos égbolt rejtelmeit is megismerhetik az érdeklődők.
Az esti programon a kert több pontján fényfestés nyújt egyedi látványt, a sétautak mentén pedig lámpások, fényfüzérek vezetik majd a látogatót egyik programhelyszíntől a másikig.
A főbejárat közelében lévő színpadon tűzzsonglőr-bemutatóban, akrobatikus LED-zsonglőr műsorban, LED-show-ban lehet része a látogatóknak, és ugyanitt fellép majd a Somogy Zenekar, illetve a Somogy Táncegyüttes is.
A programok között szerepel még esti fóka show és elefánttréning, arcfestés, ökohangszer és fluoreszkáló álarc készítés, szerelmi jóslás, bátorságpróba, előadás a mítoszokról és a totemállatokról, valamint boomwhackers (ütőshangszerként használt hangolt csövek) bemutató is. Séta közben pedig LED-ruhás gólyalábasokkal is találkozhatnak a látogatók a kertben. Emellett lesznek planetáriumi vetítések és távcsöves bemutató is.
A szervezők tájékoztatása szerint a programok este 7-kor kezdődnek és egészen éjfélig tartanak június 25-én az Állatkertben.
Az állatkerti Szent Iván-éj programjait, a hatályos jogszabályok szerint, csak védettségi igazolvánnyal rendelkezők, illetve a felügyeletük alatt lévő 18 éven aluliak látogathatják – áll a közleményben.
(Kiemelt kép: A Fővárosi Állat- és Növénykert főkapuja a főváros XIV. kerületében, a Városligetben. Az Állatkert épületeit és építményeit 2009-ben műemléki védettség alá helyezték. Fotó: MTVA/Bizományosi: Faludi Imre)