Akár hétvégén is remek szórakozást nyújthat egy-egy klasszikus film.
Újraindult Réczei Tamás Dobd be magad! című műsora, és a harmadik epizód vendége Béres Attila rendező, a Miskolci Nemzeti Színház ügyvezető igazgatója. A talkshow ezúttal is kizárólag a 168.hu felületén látható – alább találja a legfrissebb részt, ne hagyja ki!
Újraindult Réczei Tamás Dobd be magad! című műsora, és a harmadik epizód vendége Béres Attila rendező, a Miskolci Nemzeti Színház ügyvezető igazgatója. A talkshow ezúttal is kizárólag a 168.hu felületén látható – alább találja a legújabb részt, ne hagyja ki!
Benjamin Appl világhírű német bariton és Villányi Dániel zongoraművész Franz Schubert Téli utazását adja elő a magyarországi deportálások 80. emlékévének kiemelt eseményén az Óbudai Zsinagógában szeptember 30-án 19 órakor. A koncert meglepetést is tartogat, hiszen Schubert kuriózumnak számító kórusművét, amelyet a 92. zsoltár héber szövegére komponált e koncert kedvéért tanulta meg Benjamin Appl.
Ady Endre és Léda kapcsolatának egyik tragédiája, hogy Léda 1907-ben halva született kislányt hozott a világra. Bár egyértelmű bizonyítéka nincs, Ady magáénak érezte a gyermeket. Néhány évvel később, már Ady halálát követően, szárnyra kapott a pletyka, hogy a költőnek van egy fia.
2021. április 28., 15:52
A produkciót vasárnap este 8 órai kezdettel, egyszeri alkalommal vetítik online stream formájában a Müpa honlapján, Facebook-oldalán, valamint YouTube-csatornáján.
2021. április 28., 15:21
Az udvarokon, kertekben megtartott koncertek nem csak a lakóknak, hanem az ápolóknak, orvosoknak is tetszettek.
2021. április 28., 13:39
Egy Pilinszky János és Székesfehérvár kapcsolatát bemutató műsor felvételekor került elő a keményfedeles füzet utolsó albérletéből.
2021. április 27., 21:59
A lassú bomlásáról híres rovarölő szert az 1960-as években tiltották be, miután fény derült rá, hogy felhalmozódik a szervezetben és súlyos károkat okoz állatban, emberben egyaránt.
2021. április 27., 18:23
A streaming-szolgáltató új fantasy-sorozatában cári palota lett a kastélyból.
2021. április 27., 17:33
Az Európai Parlament korábban feloldotta a mentelmi jogát. Az idegengyűlölő párt tagjait Görögországban gyilkosságok, utcai támadások és bűnszervezetekben való részvétel miatt ítélték el.
2021. április 27., 15:39
Büszke vagyok arra, hogy magyar őseim földjén lehetek – írta az Instagramra feltöltött képekhez.
2021. április 26., 06:41
Nem kevés történelmi pillanat történt idén az Oscaron: Chloé Zhao második nőként viheti haza az arany szobrot, a legjobb női mellékszereplő díját egy koreai színésznő, Jun Ju Dzsung nyerte.
2021. április 25., 16:16
Az OFF-Biennálé alkalmából közöljük Oláh Norbert festőművész beszédét, amit a Tavaszmező utcai, meg nem valósult roma kulturális központnál mondott el pénteken, saját installációja előtt.
2021. április 25., 15:16
Rekordot döntött a női szakembereknek és színészeknek járó jelölések száma, és még az sincs kizárva, hogy az összes színészi Oscart kisebbségi etnikumú színész viheti haza. Ez szinte elképzelhetetlen lett volna még néhány éve.
2021. április 22., 13:23
A díjjal olyan európai szerző irodalmi összmunkásságát ismerik el, aki nemzetközileg is jelentős figyelmet kapott.
2021. április 21., 16:15
Wirth Imre, Kiss Tibor Noé, Szolláth Dávid és Bódi Katalin is díjat nyert.
2021. április 21., 16:13
Összesen 16 országban jelenik meg a könyv.
2021. április 20., 16:28
Az idei év meglepetésfilmje egyértelműen az otthon nélkül maradt, lakókocsiban élő és utazó nő kálváriáját bemutató A nomádok földje, ami minden jel szerint el fogja vinni a legtöbb nagy díjat az Oscaron. És ezt nagyon is megérdemli. Kritika.
2021. április 18., 14:58
Tavaly az Élősködők, idén pedig a Minari képviseli Dél-Koreát az Oscaron, ráadásul nem is csak az idegen nyelvi kategóriákban, a film ugyanis hat jelölést tudhat magáénak.
2021. április 16., 16:55
Április 17-én lesz a magyarországi premierje 2021 legnagyobb online zenei show-jának, a Hungarian Pictures/Magyar Képek koncertnek.
2021. április 16., 15:44
2021. április 16., 15:43
A Bullet Train egy japán regényből, Iszaka Kotaro Maria Beetle című könyve nyomán készül. A történet öt bérgyilkosról szól, akik egy nagy sebességű vonaton utaznak.