Köddé vált azok álma, akiknek nem tetszik a Kaczyński-rendszer – Jobbról választhatnak a lengyelek
2019 elején, pár hónappal az EP-választás előtt Európai Koalíció néven Lengyelországban létrejött egy szinte teljes körű, de lehetetlenül sokszínű ellenzéki koalíció. Komolyságát mi sem jellemzi jobban, mint hogy hét egykori lengyel kormányfő bábáskodott a születésénél, köztük olyanok is, akik az EP-ben vezető posztot is betöltöttek. Elképzelésük lényegében az őszi parlamenti választások előtti erőfelmérés volt, hiszen az mégiscsak pontosabb képet ad, mint a szinte naponként megjelenő különböző – amúgy zömében korrektnek mondható – közvélemény-kutatási eredmények.
Napok-hetek múltával egyre több jel mutatott arra, hogy az összefogás akár több is lehet szimpla erőfelmérésnél, így az összefogásban részt vevő pártok vezetői már azt tervezgették, miként osszák majd szét az EP-mandátumokat, sőt… Egy hónappal az EP-választás előtt megjelentek az első olyan eredmények, amelyek szerint kormánypárt és ellenzéke azonos szinten mozog. Május közepén pedig több közvélemény-kutató azzal rukkolt elő, hogy – ha minimális mértékben is – a zászló az ellenzéki összefogásnak, vagyis az Európai Koalíciónak áll.
Jaroslaw KaczynskiAz ellenzék számára egy esetleges EP-választási győzelem kétségkívül további erősödést jelenthetett volna a parlamenti választásokig, csupán egyet felejtettek el: az Európai Koalícióba tömörülő ellenzéki pártok együttes kormányzásra reménytelenül alkalmatlanok – tűz és víz – voltak. Ráadásul kormányzásról csak az október 13-i győzelem esetén lett volna szabad gondolkodni.
És következett május 26., a mindenre választ adó EP-választás. Az eredményt ismerjük. Hiába a biztató közvélemény-kutatások, a nagy remények, a kormánypárt 27, az ellenzéki koalíció 22, míg a baloldali liberális Tavasz (Wiosna) párt három mandátumot szerzett az Európai Parlamentben.
Ahogy az várható volt, az összefogásban valóban példamutató, keményen harcoló, de végül mégis elbukó Európai Koalíció napjai ezután meg voltak számlálva, mindössze öt hónapot ért meg. Elsőként, szinte a bukás másnapján a Lengyel Néppárt (PSL) intett búcsút a koalíciónak, bár egyesek markánsabban úgy fogalmaznak, hogy a PSL szétverte az Európai Koalíciót. Rövidesen lépett a Polgári Platform (PO) vezetője, közölve: a továbbiakban nincs szükség a Lengyel Néppártra, de a Baloldali Demokrata Szövetségre (SLD) és a balliberális Tavasz nevű pártra sem. Ez utóbbi két párt elnöke sem habozott, bejelentették: létrehozták az Egyesült Baloldalt, amelyhez csatlakozott az Együtt (Razem) nevű picinyke párt is.
Ezzel 2019 júliusában hivatalosan is bevégeztetett az önmagát felszalámizó lengyel ellenzék szépreményű összefogása.
A győzelem reménye ugyan elillant, de az ellenzék és a független sajtó – dicséretesen – nem tette le a fegyvert, mondván, meg kell akadályozni, hogy a kormánypárt egyedül kormányozzon, vagy legalább azt, hogy alkotmányozó többsége legyen. És megkezdődtek a helyezkedések, a tárgyalások, hogy a frissen kitűzött célt megvalósítsák, vagy legalábbis alaposan megnehezítsék a kormánypárt törekvéseit.
A lengyel belpolitika alapképlete, hogy nem csupán a kormánypárt, a PiS (Jog és Igazságosság), hanem az ellenzék tartóoszlopa, a PO is jobboldali párt. Míg azonban a PiS nemzeti, bevándorlásellenes és a legkevésbé sem EU-kompatibilis, addig a PO egyértelműen jobbközép liberális párt.
Rajtuk kívül egyetlen pártról mondható el, hogy egyedül is képes lenne átlépni a parlamenti küszöböt (5 százalék), ez a 2019 februárjában alakult és azonnal tíz százalék fölé ugró, de mára népszerűségében már némileg visszaesett, magát baloldali liberálisként meghatározó Wiosna. Alapítója és vezetője a kormányfői ábrándokat szövő, férfival fenntartott élettársi kapcsolatát és antiklerikális nézeteit nyíltan vállaló Robert Biedroń, aki korábban a százezres lakosú Słupsk város közkedvelt polgármestere volt.
Jelenleg más párt egyedül nem rúg labdába, hiszen a Wiosna előtti időkben a baloldal meghatározó pártja, az SLD (Baloldali Demokratikus Szövetség) számára is magasnak bizonyult az a bizonyos küszöb a legutóbbi, 2015-ös parlamenti választáson. A baloldali összefogásnak köszönhetően viszont 2019 októberében biztosan bejut a Szejmbe.
Bőven akadnak még a választásokon harcba induló pártok-pártocskák, amelyek népszerűsége folyamatosan változik. Néhány hete a közvélemény-kutatók azt jelzik, hogy a radikális, szélsőjobboldali, ultranacionalista, Konfederacja nevű tömörülés folyamatosan erősödik, és akár a Szejmbe is bekerülhet. Rendszeres előfordulási helyük a focistadionok B-közép szektora, illetve – a meccsek után – az utca.
Hasonló helyzetben van két, szebb napokat is látott párt, amely október 13-án összeborulva próbálkozik „küszöbközeli” helyzetbe hozni magát. A már említett Lengyel Néppárt, amelynek a szavazóbázisa főleg falusiakból, kisvárosiakból áll, volt már koalíciós partnere baloldali és jobbközép kormánypártnak is. Még nála is bizonytalanabb ideológiával küszködik a jobboldali beállítottságú Kukiz’15 nevű formáció, amelynek alapítója és vezetője egy kiöregedett punkmuzsikus. Persze végérvényesen az sem zárható ki, hogy szükség esetén a Kukiz’15 Jarosław Kaczyński mögé áll, ha „felmelegítik” a PiS-vezér egy korábbi együttműködési javaslatát.
Talán érdemes megemlíteni néhány olyan témát, amely az elmúlt hónapokban leginkább foglalkoztatta a lengyeleket, bár ezek alapvetően nem változtatják meg a pártszimpátiákat.
Első helyen állnak azok a zömében komolytalan és jobbára megvalósíthatatlan ígéretek, amelyek mindenhol folyamatos velejárói a választási kampányoknak. Nem mellékesek az itt-ott felröppenő hírek, amelyek ki tudja, éppen miről akarják elterelni a választók figyelmét.
Így például az évek óta térdproblémákkal bajlódó, többször is megoperált Kaczyński pártelnökről az a hír járta, hogy befejezi politikai pályafutását. Ő azonban keményen végigdolgozta a teljes kampányidőszakot, majd bejelentette, hogy még egy „parlamenti turnust” elvállal – szigorúan pártelnöki minőségben. Egyesek optimizmusát csak fokozta Mateusz Morawiecki kormányfő néhány héttel ezelőtti váratlan kijelentése, miszerint Lengyelország számára a legjobb megoldás az lenne, ha Kaczyński venné át tőle a miniszterelnöki pálcát. Egy ideig csend honolt a témában, mígnem jött a Kaczyński-kontra: „Bízom abban, hogy a lengyel kormányfők közül Morawiecki ül majd legtovább a székében.” Az persze senki előtt sem titok, hogy az ország valódi irányítása eddig is Kaczyński pártelnök kezében összpontosult, és a PiS-kormányzás alatt valószínűtlennek tűnik a változás.
Az már szinte napi téma a kormányközeli médiában, hogy Andrzej Duda államfő két éve mennyire tökéletes külpolitikai projektet valósít meg az amerikaiakkal, hiszen évente többször is menetrendszerűen találkozik Donald Trump elnökkel, jelezve, hogy Lengyelország a világ csúcshatalmának fontos partnere. Az átlagembert persze nem az elképesztő összeget felemésztő lengyelországi amerikai támaszpont létesítése vagy a fegyvervásárlás érdekelte, sokkal inkább az, vajon az Egyesült Államok mikor adja meg Lengyelországnak a vízummentességet.
Trump a választási kampány hajrájában, október 4-én írta alá azt a dokumentumot, amely 90 napra teszi lehetővé a lengyel állampolgároknak, hogy üzleti vagy turistaútra vízum nélkül lépjenek amerikai földre. Ezzel a PiS-kormány jelentős választási bónuszt szerezhet.
Kérdés, hogy mihez kezd Donald Tusk, aki 2007 és 2014 között a PO elnökeként Lengyelország miniszterelnöke volt, most pedig ötéves mandátumának utolsó heteit tölti Brüsszelben az Európai Tanács elnökeként. Korábbi tervei, hogy az ellenzék vezéreként tér majd vissza a lengyel belpolitikába, a számára is váratlan méretű EP-vereség miatt egyelőre nem aktuális. Szóba került az is, hogy 2020-ban megcélozza az államfői posztot, de ez az elképzelés egyelőre lekerült a napirendről. A legfrissebb értesülések szerint az unión belül ajánlanak fel neki vezetői posztot.
Az ötvenévi kitermelésre elegendő szénkészletek és a bányászatban jelenleg dolgozó csaknem félmillió ember okán klímapolitikailag érzékeny és folyamatosan napirenden lévő téma, vajon melyik energiaforrás lehet Lengyelország jövője. A most bejelentett, bányásznyugtató kormánytervek szerint a villamos energia 60 százaléka még 2030-ban is a szénbányászatból származik, majd 2033-ban belép az atom, de annak a környékére sem engedik az oroszokat.
És akkor még itt van az unió úgynevezett 7. cikkelye, amely a lengyeleket legalább annyira érinti, mint bennünket, magyarokat. A független média bulldogmunkája egy hét leforgása alatt lemondásra késztette a lengyel parlament elnökét, Marek Kuchcińskit, aki – sokmilliós kárt okozva a lengyel költségvetésnek – szinte saját légi taxiként használta a kormánygépet.
Pár hónapja óriási hullámokat vert a szégyenletes papi pedofíliáról készült megrázó dokumentumfilm, amelyet a neten több mint huszonötmillióan tekintettek meg, és amelynek rövidesen elkészül a szerzők állítása szerint még megrázóbb folytatása.
A Szmolenszk melletti repülőszerencsétlenség, amelyben életét vesztette Lech Kaczyński államfő, valamint a lengyel politikai elit számos tagja, csaknem egy évtized múltán is folyamatosan napirenden van. Kaczyńskiék ugyanis még mindig ragaszkodnak a Putyin–Tusk-kettős általi merénylet elméletéhez. A gép roncsait az orosz hatóságok a mai napig nem hajlandók kiadni.
Forrponton van az LMBT-probléma is, amely megosztja a lengyel közvéleményt. Az egyik varsói kerületi bíróság a minap végzést adott ki:
egész Lengyelország területén tilos az „LMBT-mentes övezet!” matricák kiragasztása.
Ennek ismeretében indított most polgári pert egy LMBT-aktivista a Gazeta Polska kiadója ellen, amely még júliusban kezdte terjeszteni a matricákat. A Gazeta Polskát amúgy mi, magyarok is ismerhetjük, mivel ennek kiadója szervezi évek óta a nemzeti ünnepeink alkalmával ideiglenesen hazánkban állomásozó lengyel turisták háromnapos jutalomútjait.
A vasárnapi választáson a papírforma szerint a győzelmet az eddigi kormánypárt, a PiS szerezheti meg 40–45 százalékos eredménnyel. Biztos mandátumszerző a Polgári Péatform 25–30 százalékkal. A dobogó harmadik fokán a baloldali koalíció végezhet 8–12 százalékkal. A parlamenti küszöböt esetleg átlépheti még a Lengyel Koalíció jobbközép tömörülés, és ez nem zárható ki az ultrák, vagyis a Konföderáció esetében sem.
A valódi izgalmat a parlamenti mandátumok megoszlása jelenti. A PiS-nek a 460 képviselői helyből 231-re van szüksége az egyedüli kormányzáshoz, 276-ra az államfői vétó visszadobásához és 307-re az alkotmányozó többséghez. Valószínűsíthető győzelmének tudatában Kaczyński és pártja nyilván ez utóbbit kívánja elérni, de egyértelmű győzelemként ünnepelné az egyedül kormányzás lehetőségét is.
