Nagy felháborodást váltott ki az egyik tátrai étterem kínálata, egy civil szervezet feljelentést is tett az ügyben.
Donald Trump súlyos következményeket helyezett kilátásba, amennyiben a Hamász nem engedi szabadon a 2023. október 7. óta fogva tartott túszokat.
Fertőző betegség terjed a gyerekek között, ezért három napra felfüggesztették az iskolába járást a tanulóknak.
Olyan digitális közlekedési táblát fejlesztettek, amely segít meglovagolni a zöldhullámot.
Európa karácsonyi vásárait egyszerűen nem érdemes kihagyni.
2023. december 22., 12:34
Szlovénia évente 126 személyt köteles befogadni az új uniós migrációs és menekültügyi paktum értelmében – közölte Bostjan Poklukar belügyminiszter, hozzátéve, hogy ez a szám az ország kapacitásait tekintve „tökéletesen elfogadható”.
2023. december 22., 11:59
A helyieket néhány órára visszaengedték a hatóságok, de hogy mikor költözhetnek vissza az épen maradt házakba, még kérdéses. Több házban olyan repedések keletkeztek, hogy le kell bontani őket.
2023. december 22., 11:29
Az izraeli hadsereg (IDF) felszámolta a Gázai övezetet uraló iszlamista Hamász terrorszervezet vezetőinek gázavárosi alagútrendszerét – jelentették katonai szóvivők péntek reggel.
2023. december 22., 11:04
Újabb sikeres akvizícióval zárja az évet a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amely leányvállalatával a Talentis International Construction Investments Kft.-vel sikeresen teljesítette az októberben aláírt adásvételi szerződésben foglalt zárási feltételeket. Ennek megfelelően 2023. december 21-én véglegesítette és zárta az osztrák Asamer Baustoffe AG tulajdonában lévő Lukavac Cement d.o.o. társaság felvásárlását – közölte a cég pénteken.
2023. december 22., 09:53
Megszavazta az orvosi marihuána legalizálását az ukrán parlament. A törvényjavaslatot a miniszterelnök Denisz Smihal terjesztette elő.
2023. december 22., 09:26
Telefonon egyeztetett az Egyesült Államok felé irányuló tömeges migráció sürgős kezeléséről Joe Biden amerikai és Lopez Obrador, mexikói elnök csütörtökön – jelentette be a Fehér Ház.
2023. december 22., 08:39
Meghalt egy nő Belgiumban, miután rádőlt egy húsz méter magas fenyőfa egy karácsonyi vásáron – közölte a Dernieres Heures című belga napilap internetes oldalán pénteken.
2023. december 22., 07:59
A Mol az Ural Oil and Gas LLP. nevű nemzetközi közös vállalat részeként megkezdte a gáztermelést Kazahsztánban, a Rozskovszkij-mezőn található U-21 elnevezésű kútból – közölte a Mol pénteken hajnalban a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2023. december 21., 20:37
Az izraeli hadsereg (IDF) elfogott csütörtökön a Gázai övezetben további olyan palesztin terroristákat, akik részt vettek a Hamász radikális szervezet Izrael elleni támadásában október 7-én – közölte a katonai szóvivő.
2023. december 21., 19:34
A 25-60 év közötti, külföldön tartózkodó ukrán férfiaknak jövőre jelentkezniük kell az Ukrán Fegyveres Erők toborzóközpontjainál, ellenkező esetben szankciókat alkalmaznak velük szemben – figyelmeztetett Rusztem Umerov védelmi miniszter csütörtökön, nyugati újságíróknak nyilatkozva.
2023. december 21., 19:05
Hollandiába idén ötezer-négyszáz, kísérő nélküli kiskorú menedékkérő érkezett, míg 2022-ben mintegy négyezer-kétszáz, 2021-ben pedig kétezer-kétszáz – közölte csütörtökön a holland belügyminisztérium.
2023. december 21., 18:53
Mély megdöbbenéssel értesültünk a prágai lövöldözésről; jelenleg nincs tudomásunk arról, hogy magyar lenne az áldozatok vagy a sérültek között – írta Facebook-oldalán a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára csütörtökön.
2023. december 21., 18:12
A cseh hatóságok szerint több mint 15 ember meghalt, és legalább 24-en megsérültek a prágai egyetem közelében történt lövöldözésben csütörtökön. A pszichológiai problémákkal küzdő diák a gyanú szerint először az apját ölte meg, majd az iskolába ment gyilkolni.
2023. december 21., 16:29
Az Európai Bizottság csütörtökön újabb 1,5 milliárd euró támogatást folyósított Ukrajnának a 18 milliárd eurós makroszintű pénzügyi segélycsomag (MFA+) utolsó részleteként – közölte a brüsszeli testület.
2023. december 21., 14:36
Az autonómiatervezetek parlamenti előterjesztése „az egyik legkeményebb lojalitási nyilatkozat a román állammal szemben”, amely azt jelzi, hogy a magyar közösség önrendelkezését a román állam keretein belül szeretné megvalósítani – mondta Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) elnöke csütörtökön a magyar közmédiának annak kapcsán, hogy szerdán képviselői törvényjavaslatként három autonómiatervezetet nyújtott be a bukaresti képviselőházban.
2023. december 21., 12:51
Két vasúti munkás meghalt, négy súlyosan megsérült a délnyugat-szlovéniai Postojna közelében, miután egy személyvonat elgázolta őket
2023. december 21., 09:43
Bartlomiej Sienkiewicz kulturális és örökségvédelmi miniszter kirívó módon alkotmányt sértett, amikor parlamenti határozat alapján intézkedett a közmédia ügyében.
2023. december 21., 08:56
Az izraeli hadsereg (IDF) folytatja támadó hadműveleteit és előrenyomulását a Gázai övezetben.