A Népszava úgy értesült, hogy több száz csecsemő várja a kórházakban, hogy gondozásba vegyék, ám a gyermekvédelmi rendszer átalakítása óta még kevesebb a nevelőszülő, így a gyerekek a kórházakban rekednek.
A tetőzést követően megkezdődött a Duna apadása a fővárosban, de az árvíz még mindig bőven ad feladatot a hatóságoknak.
A Mohu a honlapján tájákoztatta a vásárlókat a visszaváltási rendszer újabb hibájáról. Mivel a visszaváltási rendszer még nem nőtte ki a gyerekbetegségeit, annak is utánajártunk, hogy mit tegyünk, ha nem működik a visszaváltó automata.
Élesen bírálja az októberben életbe lépő új ügyeleti rendszert a MOK-titkár.
A nyudíjasok száma évről évre növekszik, ahogy a várható élettartam is, és egyre kevesebb az olyan aktív korú dolgozó, aki az időseknek nyújtott ellátásra fordítandó összeget kitermeli. Éppen ezért a jelenlegi nyugdíjrendszer fenntarthatatlan, több országban vezetnek be olyan intézkedéseket, amelyek a nyugdíj részleges megadóztatásával járnak.
2024. január 17., 13:22
A Jobbik azt javasolja, hogy csak olyan munkásszálló építését, kialakítását, felújítását támogassa a kormány, ahol zömmel magyar dolgozókat helyeznek el.
2024. január 17., 12:27
Nagyon fontos, hogy elkerüljünk egy harmadik világháborút és megakadályozzuk a konfliktus eszkalációját – jelentette ki Novák Katalin köztársasági elnök szerdán délelőtt a davosi Világgazdasági Fórum egyik panelbeszélgetésén.
2024. január 17., 11:51
Donáth Anna szerint Orbán Viktor úgy ölelgeti Robert Ficot, mint Grósz Károly Ceaușescut.
2024. január 17., 11:40
Újabb fejlemények az M5-ös autópályánál történt tömegszerencsétlenség ügyében. A Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivőjének tájékoztatása szerint vád alá került egy embercsempész, aki 2021 őszén a rendőri intézkedés elől menekülve okozott balesetet.
2024. január 17., 11:32
Vészjelzést adtak ki ónos eső miatt.
2024. január 17., 11:11
Újabb uniós utalás: 53 milliárd forint érkezett Magyarországra – jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter szerdán.
2024. január 17., 10:44
Újabb sokkoló részletek derültek ki az iskolabuszban felejtett kislány ügyében. A többi gyerek jelezte a sofőrnek, hogy Inez még mindig a buszon van, azonban nem sikerült megmenteni az életét.
2024. január 17., 10:03
Robbanás történt egy zirci gyárban, hatan megsérültek.
2024. január 17., 07:51
A késői órákban akár 11 fokot is mutathat a hőmérő higanyszála. A mai időjárás északkeleten havazást, havas esőt, másutt helyenként ónos esőt is hozhat.
2024. január 16., 20:58
Ónos eső veszélyére figyelmeztet a meteorológiai szolgálat szerdán Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében.
2024. január 16., 20:48
A szexbotránya után átmenetileg visszavonult Borkai Zsolt biztos benne, hogy nincs több olyan videó, amivel zsarolhatnák.
2024. január 16., 20:27
A csodás műemléki épületet, amelyben a világ egyik legszebb McDonald's étterme található, hat hónapig restaurátorok és építészek foglalják el.
2024. január 16., 19:42
A pomázi szülőknek negyven kilométert kell autózniuk, ha beteg lesz a gyerek, mert megszűnik a helyi háziorvosi ügyelet.
2024. január 16., 18:45
Meglepetésre a magyar fővárosban landoltak az Egyiptomból indult és az Egyesült Államokba tartó gép utasai.
2024. január 16., 18:01
Baleset miatt jelentős a torlódás az M0-s autóúton a gyáli csomópontnál.
2024. január 16., 17:25
Hamarosan már hétköznap este is csak ez első ajtón szállhatnak fel az utasok a BKK járataira.
2024. január 16., 17:17
Toroczkaitól egy TikTok posztban érkezett a viszontválasz arra a verbális pofonra, hogy ő még életében semmit nem hozott létre.
2024. január 16., 16:48
Vízi közlekedés veszélyeztetésének gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen a Budapesti Rendőr-főkapitányság, miután sajtóhírek szerint hajóról vízbe esett és meghalt egy ember hétfőn éjjel a mohácsi Dunánál.