Magyar Péter egy év után visszatért a Partizánba, ismét interjút adott.
Orbán Viktor és Alice Weidel, a német Alternatíva Németországnak párt kancellárjelöltje közösen tartottak sajtótájékoztatót a Karmelitában.
Hamarosan elkezdik építeni a Nagykörúton a bringasávot, most pedig az is kiderült, milyen változtatásokat terveznek.
Az erkölcsi bizonyítvány több helyzetben is szükséges lehet, legyen szó hitelfelvételről vagy munkahelyváltásról. Az erkölcsi bozonyítvány igénylése egyszerű, ám vannak esetek, amikor fizetni is kell érte.
Nagy a bérfeszültség az oktatásban, emiatt aláírásgyűjtést indított a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete, és követelik az oktatást segítő dolgozók bérrendezését.
2024. március 5., 17:11
Fürst György, korábbi MSZP-s politkus és VI. kerületi alpolgármester hat és fél évet kapott, miután bűnösnek találták különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelésben a fővárosi parkolási ügyekben.
2024. március 5., 16:35
Kijelentkeztette felhasználóit a Facebook közösségi oldal, majd nem engedte vissza őket.
2024. március 5., 13:24
Sulyok Tamás március 5-én lépett hivatalába, ő lett a hetedik köztársasági elnök a rendszerváltás után.
2024. március 5., 12:13
A magyar szakgimnáziumi érettségit nem fogadják el a külföldi egyetemek, így annak a magyar középiskolásnak, aki az ösztöndíj miatt a gimnázium helyett a szakgimnáziumot választja, esélye sincs.
2024. március 5., 10:18
Orbán Viktor a nyolctagú testülettől vár mostantól tanácsokat és stratégiákat azon kockázatokkal szemben, melyekkel meg kell küzdenie a kormányzatnak.
2024. március 5., 09:26
Az óvoda kirúgta az óvónőket, de a gyermek édesanyja szerint a Pedagógiai Szakszolgálat ugyanazt az óvodát jelölte ki számukra, ahol eddig bántották az autizmussal élő kisfiút.
2024. március 5., 08:19
A tavaszi fagy sok bosszúságot okozhat azok számára, akiknek kertjük vagy gyümölcsösük van, szerencsére ma már többféle módszer létezik a kár enyhítésére.
2024. március 5., 07:53
Ezután a bankok nem kötelesek mindenhol ATM-ket fenntartani.
2024. március 4., 20:11
A héten szerdán a benzin ára emelkedik bruttó 7 forinttal, ami a nagykereskedelmi árak mellett várhatóan a benzinkutak árait is érinteni fogja. A gázolaj ára a hét közepén nem változik. A jövő viszont nem sok jót tartogat az üzemanyagok terén.
2024. március 4., 16:35
Hazánk időjárását továbbra is enyhe, de már nedvesebb légtömegek alakítják, így kedden már helyenként számíthatunk csapadékra.
2024. március 4., 16:01
Diákmunka keretében került a McDonald’s budapesti éttermébe tavaly nyáron egy srác, ahol egy pap is dolgozott. Mint kiderült szexuálisan zaklatta a férfi. Az egykori papot az egyház már 2018-ban eltiltotta minden papi hatalom és funkció gyakorlásától.
2024. március 4., 14:49
Orbán Viktor optimista a következő két év gazdaságpolitikáját illetően; Orbán Viktor hétfőn Budapesten, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara által szervezett gazdasági évnyitó rendezvényen azt mondta: adottak a stabil gazdaságpolitika feltételei.
2024. március 4., 13:52
Molnár Zsolt, az MSZP országgyűlési képviselőjének mentelmi jogának felfüggesztésére tett indítványt a legfőbb ügyész.
2024. március 4., 13:26
Vadonatúj napi lottójátékot vezetnek be Napi Mázli néven! Mutatjuk mennyit lehet nyerni!
2024. március 4., 12:24
A gépjárműadó befizetéséről tett olyan bejelentést a NAV, aminek örülni fog!
2024. március 4., 11:56
Megszünteti a DIGI az e-mail szolgáltatását és hamarosan letörli a fiókok tartalmát. Ha ilyen e-címe van cselekedjen, amíg nem késő!
2024. március 4., 11:27
Az enyészeté lesz Csukás István hagyatéka. Mi lesz a Süsü a sárkánnyal?!
2024. március 4., 10:54
Életének 71. évében meghalt a Munkácsy Mihály-díjas festőművész, Koncz András, Koncz Zsuzsa énekesnő öccse.