Valószínű, hogy Várkonyi Andrea nevén van az a luxus-Ferrari, amelyről Hadházy Ákos hozott nyilvánosságra képeket. Ez a típus 140-180 millió forintba kerül.
A csalók az elmúlt hónapokban sem pihentek, egy friss beszámoló szerint, 8,2 milliárd forintot sikerült ellopniuk a magyaroktól.
Hamarosan elkezdődik a 2025-ös szezon a Balatonnál, azonban az időjárás több kellemetlen pillanatot is okozhat.
A brent olaj hordónkénti árának csökkenése miatt keddtől a benzin bruttó 7, a gázolaj ára pedig bruttó 8 forinttal csökken.
Elkezdődött a 2025-ös érettségi, hétfőn reggel a magyar nyelv és irodalom feladatlapok várták a diákokat.
2015. február 7., 05:13
Kocsis Máté önkormányzati és rendészeti tanácsnok, VIII. kerületi polgármester az MTI Országos Sajtószolgálatához eljuttatott közleményében elnézést kér Bajnai Gordontól, amiért 2013 júliusában azt állította, hogy az egykori miniszterelnök és a Hallgatói Hálózat (HaHa) aktivistái között szoros kapcsolat van, miután ezt az állítását a bíróságon nem tudta bizonyítani.
2015. február 6., 21:11
Súlyos testi sértés miatt eljárást indított a rendőrség egy mosonmagyaróvári férfi ellen, aki hólapáttal többször fejen ütötte szomszédját. Az Indexnek a Jobbik megyei elnöke elismerte, hogy a bántalmazó az önkormányzat egyik bizottságának a párt által delegált külső tagja. Az MSZP pénteken felszólította a Jobbikot, hogy hívja vissza bizottsági tagját.
2015. február 6., 17:11
Simicska Lajos nagyon erős mondatokkal lepte meg az őt megkereső újságírókat. A Fidesz egyik háttéremberének tartott vállalkozó médiabirodalmának vezérkara pénteken délelőtt lemondott „lelkiismereti okok miatt”. Simicska azt mondta, végiggondolta a totális médiaháború kockázatát, és úgy gondolja, politikai merénylet áldozata is lehet.
2015. február 6., 14:21
Pénteken délelőtt lelkiismereti okokra hivatkozva lemondott Simicska Lajos médiabirodalmának teljes vezérkara. Távozott posztjáról Liszkay Gábor, a Magyar Nemzet főszerkesztője, a Hír Televízió elnöke, Gajdics Ottó, a Lánchíd Rádió főszerkesztője, Élő Gábor, az MNO főszerkesztője, Szikszai Péter, a Hír Televízió vezérigazgató-helyettese, Csermely Péter, a Magyar Nemzet főszerkesztő-helyettese és Szerető Szabolcs, a Magyar Nemzet főszerkesztő-helyettese.
2015. február 6., 12:35
Az ásotthalmi polgármester úgy gondolja, hogy kerítést kell építeni a magyar-szerb határ mentén, mert máskülönben nem lehet feltartóztatni az illegális bevándorlók seregét – tudósított Magyarországról az AP.
2015. február 6., 12:31
Nem csak a hatalom küzd az Alkotmánybírósággal. A testületen belül is ádáz harc folyik, hiszen markánsan eltérő nézetű bírák döntenek alkotmányossági kérdésekben. Az AB új elnöke jogon kívüli érvekkel indokol: lebénulna a jogállam, a kormányzás, ha ilyen „történelmi körülmények között” nem szűkítenék a testület hatáskörét. Bragyova András kilenc évig volt alkotmánybíró. Ma azt mondja: a hatalom térnyerése nálunk már több mint hegemónia.
2015. február 6., 09:36
Totálissá válhat a médiaháború, ha a kormány valóban bevezeti az RTL-lel való békülés jegyében az ötszázalékos reklámadót – ezt Simicska Lajos. A jobboldali médaimogul a lapnak úgy fogalmazott, hogy a mindenkire egységesen vonatkozó 5 %-os reklámadó „újabb támadás a demokrácia ellen”.
2015. február 6., 07:06
Hende Csaba honvédelmi miniszter volt titkárságvezetője – jelenleg élettársa – , dr. Szajlai Mónika két állami cégnél is magas beosztásban, több százezer forintos javadalmazásért dolgozik. A DK szerint ez eklatáns példája a Fidesz urambátyám világának.
2015. február 6., 06:01
A rendőrök feltartóztattak 53 koszovói és egy szír állampolgárt csütörtökön a fővárosi Keleti pályaudvaron okmányaik ellenőrzése érdekében, mivel feltehető volt, hogy a Németország felé közlekedő vonattal el akarták hagyni Magyarországot – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) az MTI érdeklődésére.
2015. február 5., 21:56
Az EU-Bizottság nyomására az Orbán-kormány ejti a vitatott törvényt – írja Gregor Mayer budapesti tudósításában.
2015. február 5., 19:14
Február 17-én Budapestre látogat az orosz államelnök. A német kancellárasszony csak indirekt módon beszélt a szankciókról –írja Gregor Mayer budapesti tudósításában.
2015. február 5., 17:47
A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) legújabb tiltólistáján többek között szerepel a kobalt is, ami a Béres-csepp egyik összetevője is, így azt az élsportolók ezentúl nem fogyaszthatják – írja az Index.
2015. február 5., 15:44
Merkel rendreutasítja Orbánt – írja a vezető francia lap, a Le Monde, amely szerint a magyar nacionalista vezető Oroszország és az EU között lavíroz. A két látogatás ráirányítja a figyelmet Magyarországra, ahol a kormányfő öt éve „konzervatív forradalmat” irányít, miközben gyakran vádolják meg azzal, hogy aláássa a demokratikus szabadságjogokat.
2015. február 5., 13:57
Erre tényleg nem lehet mit mondani. Az ország valószínűleg legbutább közszereplője lett a birkózó-szövetség elnöke dr. Hegedűs Csaba, olimpiai bajnok, többszörös világ-, Európa-, és magyar bajnok birkózó, jogász doktor helyett.
2015. február 5., 13:46
Nagy változásokat hozott a kormány és az RTL Klub kapcsolatában Angela Merkel német kancellár magyarországi látogatása, aminek köszönhetően megkezdődtek a tárgyalások a kereskedelmi tévé és a Fidesz között.