Valószínű, hogy Várkonyi Andrea nevén van az a luxus-Ferrari, amelyről Hadházy Ákos hozott nyilvánosságra képeket. Ez a típus 140-180 millió forintba kerül.
A csalók az elmúlt hónapokban sem pihentek, egy friss beszámoló szerint, 8,2 milliárd forintot sikerült ellopniuk a magyaroktól.
Hamarosan elkezdődik a 2025-ös szezon a Balatonnál, azonban az időjárás több kellemetlen pillanatot is okozhat.
A brent olaj hordónkénti árának csökkenése miatt keddtől a benzin bruttó 7, a gázolaj ára pedig bruttó 8 forinttal csökken.
Elkezdődött a 2025-ös érettségi, hétfőn reggel a magyar nyelv és irodalom feladatlapok várták a diákokat.
2015. február 10., 11:29
Utánajárnak kényes ügyeknek, kinyomoznak mindent, amit a hatalom el akar titkolni. Még sincs helyük a magyar mainstream médiában. Díjnyertes újságírók, akik kényelmetlenné váltak a politikának, a tulajdonosoknak, mert nem voltak hajlandók takarékon égni. Kerestek hát új formákat: nyugdíjasok, közszolgák sárga csekkjei révén, vállalkozók adományaiból tartják fenn internetes lapjaikat. És ott folytatják, ahol abbahagyták. Azt mondják, mára világtrend, hogy közösségi finanszírozásból működik az oknyomozó újságírás.
2015. február 10., 11:18
Amikor Orbánék állampolgárságot és szavazati jogot adtak a határon túli magyaroknak, sokan féltek attól, hogy ez túlságosan fel fogja erősíteni a nacionalizmust és a szeparatista kezdeményezéseket. Ráadásul Orbán nem győzte hangsúlyozni, hogy a magyar nemzet határai nem a jelenlegi országhatároknál húzódnak, hanem leginkább a trianoni határoknál. Putyint követve ez ügyben is léphet?
2015. február 10., 10:07
Simicska Lajos oligarchához fűződő hosszú barátságának vége politikailag is nehéz helyzetbe sodorhatja Orbán Viktor magyar miniszterelnököt . .... A Magyar Nemzet weboldalán megjelent szűkszavú közlemény bombaként robbant. Liszkay Gábor, a lap főszerkesztője és a Hír-TV intendánsa, valamint Gajdics Ottó, a Lánchíd Rádió (Radio Kettenbrücke) intendánsa és a jobboldali média több más csúcsvezetője bejelentette, hogy „lelkiismereti okokból” lemondanak a posztjukról – írja Gregor Mayer a Der Standardban.
2015. február 10., 08:54
A nagy presztízsű The Economist hetilap is beszámol a Simicska–Orbán-háborúról: még helyi mércével mérve is kivételes az a kirohanás, amelyet a legbefolyásosabb üzletember intézett az elmúlt napokban a kormányfő ellen – írja a lap Káromkodik, mint egy oligarcha címmel megjelent cikkében.
2015. február 10., 07:06
Békülékeny hangon fordult a bankszektorhoz Orbán Viktor: azt ígéri, a jövő évtől csökkentik az európai országok között nálunk legmagasabb bankadót – írja a Bloomberg hírügynökség. A bankrészvények azonnal emelkedésnek indultak, amikor a miniszterelnök bejelentette: 2016-ra hatvanmilliárd forintnyi adócsökkentésre számíthatnak a pénzintézetek.
2015. február 9., 17:45
Miután alig két hónapja Orbán Viktor személyesen nyitotta meg a gázszerelőből milliárdos vállalkozóvá lett felcsúti polgármester mangalica telepét, a napokban az agrártárca bejelentette: a tavalyi támogatás kétszeresét, több mint 17 milliárd forint közvetlen támogatást kap idén a sertéságazat.
2015. február 9., 16:19
Meglepően szoros versenyben hat százalékpontos különbséggel vezet a fideszes jelölt Veszprémben, ahol a két hét múlva esedékes időközi választáson dől el a kormánypárti kétharmad sorsa a törvényhozásban. Az egy eddig nem publikált, „titkos” reprezentatív kutatási eredmény, amelyből az derül ki, hogy szoros meccs várható.
2015. február 9., 15:07
A Városliget legnépszerűbb helyének, a Királydombnak az eldózerolásáról kérdezte Zugló polgármestere a városligeti múzeum-projektét felelős Baán László miniszeri biztost és a Városliget Zrt. vezetőjét, Mozsár Istvánt. Karácsony Gergely így fogalmazott a levelében: „Őszintén remélem, hogy ez a hír csak egy kacsa és ez az őrült ötlet soha nem valósul meg.”
2015. február 9., 10:31
Csaknem 940 határsértővel szemben intézkedtek a rendőrök vasárnap Csongrád megye déli részén – tájékoztatta a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn az MTI-t.
2015. február 9., 10:04
Figyelemmel és meghatódottsággal szemléltem az ATV által közvetített tüntetéseket, és izgatottan várom az elkövetkezendőket. Sajnos a tévé előtt ülve én már csak a Toldiból idézhettem: „Hej! ha én is, én is köztetek lehetnék...”
2015. február 9., 09:23
Nem csak Trócsányi László igazságügyi miniszter ügyvédi irodájával szerződött a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM), hanem a Fidesz jelenlegi szóvivőjének volt irodájával is milliós megbízásokat kötöttek – . Tuzson Bence Fidesz-szóvivő kilépett a cégből, amikor elnyerte országgyűlési mandátumát, a milliós szerződések az NFM által közzétett adatokból derültek ki.
2015. február 9., 07:45
A civilekből szerveződő Ars Humanica Hungarica Kör vasárnap este negyedik alkalommal adta át a Magyar Civil Becsületrendet. Az elismerést idén Latrompette Matild, a Szőlőskislaki Artista Iskola vezetője és Bogdán László, Cserdi község polgármestere kapta. A Magyar Civil Becsületrend kitüntetést azoknak ítélik oda, akik tevékenységükkel az önzetlenséget, a humánumot és a civil bátorság értékeit képviselik.
2015. február 8., 17:28
Romboló szakítás Orbán és egyik bizalmasa között – adja hírül a francia Le Monde, amely azonban nem tudja eldönteni, hogy politikai földrengésnek vagyunk tanúi, vagy ami történik, az csupán vihar egy tányér gulyáslevesben?