Új front Simicska ellen: Petőfi TV

Romboló szakítás Orbán és egyik bizalmasa között – adja hírül a francia Le Monde, amely azonban nem tudja eldönteni, hogy politikai földrengésnek vagyunk tanúi, vagy ami történik, az csupán vihar egy tányér gulyáslevesben?

2015. február 8., 17:28

Mindenesetre Simicska Lajos dühkitörése – az üzletember pusztító módon szakított régi barátjával, Orbán Viktorral, akinek egy pénzügyi vita kapcsán autoriter törekvéseket és túlzott orosz-barátságot vágott a fejéhez –, nos, a dühkitörés megdöbbentette a politikát és a sajtót – 10 nappal Putyin érkezése előtt. A fejlemények sorában tartozik, hogy vette a kalapját a hatalom egyik pillérének számító Simicska-féle sajtócsoport hat vezetője, miután nagy vállalkozó nyílt háborút helyezett kilátásba, ha a miniszterelnök nem vonja vissza a reklámadót.

Az üzletember, aki sokáig a szürke eminenciás szerepét játszotta a Fideszben, negyed óra alatt több interjút adott, mint előtte négy éven át, és ezúttal a baloldali ellenzék orgánumait részesítette előnyben. A Magyar Narancsnak azt nyilatkozta, hogy annak idején a diktatúra ellen álltak csatasorba, de arról soha nem volt szó, hogy a posztkommunista rendszer helyébe egy új diktatúrát építsenek.

Az újságíró Rényi Dániel megjegyezte, hogy a Fidesz antidemokratikus vonásai idáig nem aggasztották Simicskát, aki egészen jó boltokat bonyolított le a kormánnyal. Az oligarcha erre úgy reagált, hogy számára a világ nem korlátozódik az üzletre, számára fontosak az értékek is.

Szombaton nem volt jele az általa meghirdetett totális háborúnak, miközben a magyar sajtó többi része azt találgatja, mi történhetett valójában a kettejük között. Rényi szerint Simicska ejtésével Orbán azt bizonyítja, hogy bárkitől meg tud válni, ami nagyon erős üzenet: „látjátok, mi lesz a sorsotok, ha nem vagytok lojálisak!” A francia újság nagyon valószínűnek tartja ugyanakkor, hogy minden dühe ellenére az oligarcha óvakodik a leleplezésektől a Fidesz gazdasági kulisszatitkai ügyében.

Simicska csillaga a tavalyi parlamenti választás után halványodott el, a szavazást az EBESZ szabadnak, de nem tisztességesnek minősítette. Orbán azt pártolta, hogy nőjön meg a befolyása az új nemzedéknek, amelynek két emblematikus alakja Lázár János és Szíjjártó Péter. Hónapokon át gerillaharc folyt a Simicska által megtestesített régi gárda és azok között – Orbánnal az oldalukon –, akik úgy gondolták, hogy ideje visszaszorítani a vállalkozó befolyását. Az oligarchát távol tartották a Moszkvával kötendő gázszerződés megvitatásától.

A szakítást meggyorsította, hogy Budapest kénytelen volt visszakozni az RTL-t sújtó reklámadó kapcsán. Előzőleg Orbán egyértelműen közölte a kormánypárti sajtóval, hogy a jövőben saját bevételeikből gazdálkodjanak és ne a hatalmat fejjék. És a fiataloknak szánt Petőfi TV bizonyosan újabb csapás lesz a régi gárda ellen.