Valószínű, hogy Várkonyi Andrea nevén van az a luxus-Ferrari, amelyről Hadházy Ákos hozott nyilvánosságra képeket. Ez a típus 140-180 millió forintba kerül.
A csalók az elmúlt hónapokban sem pihentek, egy friss beszámoló szerint, 8,2 milliárd forintot sikerült ellopniuk a magyaroktól.
Hamarosan elkezdődik a 2025-ös szezon a Balatonnál, azonban az időjárás több kellemetlen pillanatot is okozhat.
A brent olaj hordónkénti árának csökkenése miatt keddtől a benzin bruttó 7, a gázolaj ára pedig bruttó 8 forinttal csökken.
Elkezdődött a 2025-ös érettségi, hétfőn reggel a magyar nyelv és irodalom feladatlapok várták a diákokat.
2015. február 16., 08:19
„Orbán Viktor – a putyinizmus éltanulója – egy keletre tartó kényszerpályát akar ránk erőltetni, többek között a mindannyiunkat, sőt, gyermekeinket is feleslegesen eladósító paksi beruházással.” – hangoztatják a ma délutáni tüntetés szervezői. A tüntetők szimbolikus útvonalon, a Keleti pályaudvartól a Nyugati pályaudvarig vonulnak majd.
2015. február 15., 19:45
A Párbeszéd Magyarországért (PM) minden magyar állampolgárnak járó alapjövedelem bevezetését javasolja a jelenlegi szociális és adórendszer átalakításával. Ezt Szabó Tímea és Karácsony Gergely, az ellenzéki párt két társelnöke vasárnap Budapesten, sajtótájékoztatón.
2015. február 15., 17:23
Az orosz elnök keddi látogatása előtt példátlan biztonsági intézkedések Budapesten: lehegesztett csatornák, kiürített utcák.
2015. február 15., 14:34
Az Economist szerint félő, hogy nem sikerül egységes, oroszellenes tömböt kialakítani Strasbourgban, miután tavaly a jobb- és baloldaldali populista pártok a helyek egynegyedét vitték el az európai parlamenti választásokon.
2015. február 15., 12:22
Jövő héten tárgyalja az Országgyűlés azt a fideszes javaslatot, ami a paksi bővítéshez kapcsolatot beruházásokat kivonná a közbeszerzési törvény hatálya alól, az előkészítő dokumentumokat pedig 15 évre titkosítaná. Az LMP és a Párbeszéd Magyarországért tiltakozik a titkosítás ellen. A Fidesz nemzetközi példákra hivatkozik, amikor a titkosítás mellett érvel.
2015. február 14., 20:35
Az RTL Klub Házon kívül című műsorában bemutatott magyar ápolónő arról beszélt: nem fizetik ki a túlóráikat, sokszor 28 órát vannak talpon havi nettó 140 ezer forintért. Az internetezők között vannak ápolók, akik arról írnak, örülnek, hogy valaki kiállt értük.
2015. február 14., 20:32
A Város Mindenkié egyik alapítója, többször felszólalt már a tüntetéseken. Baloldaliságát büszkén vállalja, s még a politikusokat sem utálja. Sőt. Azt mondja: nem meddő a sok demonstráció, ez is annak a része, hogy végre belakjuk a demokráciát.
2015. február 14., 17:40
Orbán Viktor pénteki rádió interjújában azt mondta: hogy ki milyen stílusban, mit mond, hogy nem szeretne például adót fizetni, az másodlagos. Így utalt Simicska Lajosra, amikor a műsorvezető azt kérdezte, mi a véleménye egykori barátja durva kijelentéseiről.
2015. február 14., 16:10
A mai napig ellentmondásos és problémás a tanároknak járó bankszámla-kompenzáció ügye. Ennek lényege, hogy annak a bankszámlának a költségeit, amelyre a pedagógus fizetése érkezik, elvileg az állam finanszírozza. A 168 Óra Online-nak egy pedagógus arról beszélt, hogy az iskola gazdasági ügyekkel foglalkozó munkatársa megkérte őt, a többi kolléga előtt ne nagyon reklámozza ezt a lehetőséget.
2015. február 14., 13:46
Lemondásra szólították fel a jobbikos Benke Lászlót a képviselők, miután a jobbikos politikus ülve maradt , amikor egyperces néma felállással tisztelgett a 13. kerületi közgyűlés a múlt héten elhunyt Schweitzer József főrabbi előtt. Vona Gábor pártelnök azt mondta, Benke László tette magánakció volt, és a párton belül nem lesz semmilyen következménye.
2015. február 14., 11:07
Orbánhoz hasonlóan a Szerencsejáték Zrt. is szakított Simicskával. Az állami cég szerződést bontott a nagyvállalkozó cégével, mely korábban százmillió forint feletti évi összegért hirdette a cég termékeit közlekedési eszközökön és hirdetőoszlopokon. E döntéssel egy időben derült ki: a Vajna-féle állami filmalap plusz félmilliárdot kap.
2015. február 14., 10:15
A 168 Óra 2015. január 29-i számában, a Bajban a csodacsatár című, Sárközy Tamással készült interjú alanya focihasonlattal mellé lő, billegve, ikszre játszva területet véd s torzít közigazgatási alapelemekben. Téves a futballszimbólum, sok a képtelenség az alkotmányjogi fejtegetésben és sántít a kormányzás felszínes, opportunista bemutatása.
2015. február 14., 09:01
A tömegesen érkező koszovói menekültek miatt nyomás alá került Magyarország, amely nagyobb rendőri jelenléttel igyekszik megoldani a gondot, de igazából tehetetlennek tűnik – írja a Die Welt.
2015. február 14., 08:59
A meglepetés Naomi Campbell volt: a világhírű modell bejelentés nélkül érkezett az Operabálba. Ezt leszámítva minden a megszokott rendben történt, és ezúttal is elmaradt a nyolcvanas években szinte természetesnek tartott tüntetés a pompa és a gazdagság ellen. Parádés volt a nyitóműsor, a hölgyek mesés ruháikkal versengtek, a táncparketten mozdulni sem lehetett. A televízió képernyői előtt pedig csaknem milliós nézőközönség élvezte a 144 első bálozó bevonulását, az igényesen összeállított műsort, figyelte a hírességekkel készült interjúkat.
2015. február 14., 05:12
Orbán Viktor pénteki interjújában nem mondott igazat, amikor azt állította, hogy a Magyarországra érkező tiltott határátlépőket nem veszik őrizetbe és nincsenek idegenrendészeti fogdán, mert az Európai Unió nem engedi azt meg – írja közleményében a Párbeszéd Magyarországért Párt.
2015. február 13., 18:08
Kevéssé hatékony és drága lehet a tervek szerint akár egy év múlva bevezethető dugódíj-rendszer – írja a 444.hu a Népszabadság információi alapján. A 4-es metró egyik végállomása sem ér ki a tervezett dugóövezet határain túlra, így nem sokan fogják letenni a kocsijukat.