Vajna veszi át Simicska helyét?

Orbánhoz hasonlóan a Szerencsejáték Zrt. is szakított Simicskával. Az állami cég szerződést bontott a nagyvállalkozó cégével, mely korábban százmillió forint feletti évi összegért hirdette a cég termékeit közlekedési eszközökön és hirdetőoszlopokon. E döntéssel egy időben derült ki: a Vajna-féle állami filmalap plusz félmilliárdot kap.

2015. február 14., 11:07

A Demokratikus Koalíció szerint ez az eset újabb példája annak, hogy Orbánék maffiamódszerekkel, keresztapa módjára osztják az állami pénzt nekik kedves híveiknek. A párt szerint a Simicskától elvett pénzt Orbán most egy olyan barátnak adja, akivel nincsenek konfliktusai.

A Vajda-vezette Nemzeti Filmalap már tavaly decemberben is kapott közel félmilliárd forintot filmalkotások támogatására. Ráadásul a törvény szerint a hatoslottó játékadójának 80%-a is az alapot illeti meg. Ez az összeg 2013-ban 4,4 milliárd forint volt.

A Szerencsejáték Zrt. támogatásainak elosztására idén új cég alakult, melynek vezetésével Zsiga Marcell korábbi Fideszes képviselőt bízták meg.

AZ RTL Klub Híradója Andy Vajna és a Szerencsejáték Zrt. álláspontját is szerette volna megismerni az ügyben, de egyik megkeresésükre sem kaptak választ a csatorna munkatársai.