2015. február 12., 08:05

A 168 Óra címlapján ezúttal az elmúlt hét főszereplője, Simicska Lajos látható. Mint ismeretes, a Fidesz titokzatos háttérembere, Orbán Viktor „felettes énje” nyomdafestéket nem tűrő szavakkal reagált több médiumban is az őt ért „hátbatámadásokra”.

A hetilap digitális változatát itt lapozhatja végig.

2015. február 11., 17:27

A Rzeczpospolita című lengyel jobboldali napilap is foglalkozik a Simicska–Orbán-viszállyal. „A miniszterelnök konfliktusa a legbefolyásosabb oligarchával régen nem látott politikai földrengést idézett elő” – írja Jaroslaw Gizinski, a magyar kérdések szakértője.

2015. február 11., 14:51

A Keleti pályaudvaron érték tetten a múlt héten a Fidesz ifjúsági tagozatának elnökét, amint hamis pénzt próbált elsózni egy férfinak – értesült az Index. A rendőrök elfogták a menekülő Veress Áront, majd a lakásán 30 ezer euró hamis pénzre bukkantak. A fideszes politikus azt mondta vallomásában, hogy egy moldáviai férfitól kapta a hamis bankjegyeket, sajnálja, hogy csőbe húzták. A bíróság elrendelte a letartóztatását.

2015. február 11., 13:44

A Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ (KKK) tanulmányt készített arról, hogy mégis hogyan lehetne elérni, hogy több pénz jusson az egyre rosszabb közúthálózatra.

2015. február 11., 13:34

Az egyszeri fideszes számára a péntek reggel pont úgy indult, mint bármelyik másik nap a NER időszakában. Nyugodtan itta a kávéját, a sarkon megvette a szokásos Nemzetet és Hírlapot, a villamoson is úgy tartotta őket, hogy mindenki láthassa: megbízható, rendes ember ő. A munkahelyén a sokat próbált kollégákkal még gyorsan megbeszélték, milyen frappánsan szorította sarokba a balliberális söpredéket előző este Gajdics Ottó a Hírtévén, szóval zajlott minden a szokott kerékvágásban, amikor beütött a krach.

2015. február 11., 13:34

A 168 Óra címlapján ezúttal az elmúlt hét főszereplője, Simicska Lajos látható. Mint ismeretes, a Fidesz titokzatos háttérembere, Orbán Viktor „felettes énje” nyomdafestéket nem tűrő szavakkal reagált több médiumban is az őt ért „hátbatámadásokra”. A hetilap digitális változatát lapozhatja végig.

2015. február 11., 10:58

Az Ipsos februári közvélemény-kutatása szerint tovább csökkent a Fidesz szavazóbázisa, a Jobbiké ugyanakkor nőtt; a pártrangsorban harmadik MSZP táborának mérete több hónapja változatlan.

2015. február 11., 10:00

Felválthatja-e a kézírást a gépírás? Ezekre a kérdésekre keresi ma a választ a 168 Óra élő rádióműsora, a Szerda 11. Tartson velünk! Vendégeink Raátz Judit nyelvész és Demeter Lilla grafológus.

2015. február 11., 09:02

Korábbi bizalmasa nyíltan hadat üzent Orbán Viktornak. A hatalmi harc veszedelmes lehet a miniszterelnök számára. Hogy kettejük egykor szoros viszonya megromlott, arról régóta tudni lehetett – írja a Neue Zürcher Zeitung.

2015. február 11., 08:16

Az Orbán-Simicska konfliktus. A 168 Óra stúdiójában Jolsvai András, Krug Emília, Lampé Ágnes és Pungor András.

2015. február 11., 06:52

Tarlós István politikai bölcsességében bízik Kőbánya fideszes polgármestere, aki tiltakozik az ellen, hogy a kerület egyik parkjának neve Moszkva parkra változzon. Kovács Róbert úgy látja: akár Kőbányán is lehetne, előre egyeztetett módon, közterületet elnevezni az orosz fővárosról, de egy ilyen lépést nem aktuálpolitikai megfontolásoknak kellene vezérelnie.

2015. február 11., 05:04

Orbán Viktor politikai krédója első nyilvános fellépésétől kezdve a bátorság köré szerveződik, tevékenysége pedig azok szemében vált szálkává, akik a status quót, vagyis előjogaikat féltik – mondta a XXI. Század Intézet keddi budapesti konferenciáján Schmidt Mária, a tudományos műhely és a helyszínt adó Terror Háza Múzeum főigazgatója.

2015. február 10., 18:03

Pert nyert az LMP a Nemzetgazdasági Minisztériummal szemben, így az NGM-nek nyilvánosságra kell hoznia, hogy a stratégiai partnerségek keretében mekkora adókedvezményt és közvetlen állami támogatást osztottak szét. A döntés precedensértékű: végre minden állampolgár megtudja, hogy mennyit költ az állam az adóforintjaikból a kézzelfogható eredményeket eddig nem hozó együttműködésekre.

2015. február 10., 17:29

Könnyítene a kormánytisztviselők áthelyezésének szabályain egy törvényjavaslat. A Trócsányi László igazságügyi miniszter által benyújtott tervezet szerint a tízévesnél idősebb gyereket nevelő tisztviselőknek el kell fogadniuk, ha esetleg akár három órát is utazniuk kell a munkahelyükre naponta. Kisebb gyerekek esetében „csak” maximum két óra lehetne a megengedett kötelező ingázás.

2015. február 10., 16:45

A bankok számára nem marad egyéb, mint a megegyezés Orbánnal – írja Christian Höller a Die Pressében közölt kommentárjában.

2015. február 10., 13:23

„Arcátlan, cinikus szemtelenség” – summázta a Magyar Nemzeti Banknál bejelentett ötszázalékos béremelést a bank egyik korábbi vezetőségi tagja. Bár 2010-ben Orbánék kétmilliós bérplafont hirdettek a közszférában, az MNB több vezetője havi több mint bruttó négymilliós fizetést visz haza. A Magyar Liberális Párt szakemberei nem értik, miért indokolt az ötszázalékos béremelés egyszázalékos inflációnál.