A magyar mezőőr gazdasági menekült lesz Angliában
A tömegesen érkező koszovói menekültek miatt nyomás alá került Magyarország, amely nagyobb rendőri jelenléttel igyekszik megoldani a gondot, de igazából tehetetlennek tűnik – írja a Die Welt.
A déli határon készült tudósítás beszámol arról, hogy Ásotthalom környékén jelenleg leginkább mezőőrök ellenőrzik a terepet, egyikük nemrégiben egyetlen nap alatt 700 illegális bevándorlót tartóztatott fel. Hogy őket alkalmazzák e célra, az a jobbikos helyi polgármester, Toroczkai László ötlete volt. Ő riadóztatta azután a magyar sajtót, amelyet követtek a külföldi médiumok munkatársai. De azóta már találkoztak Röszkén a négy, leginkább érintett állam rendőrfőnökei is, és ennek nyomán, a fokozott szerbiai szűrésnek köszönhetően valamelyest csökkent az érkezők száma.
Ezzel együtt a magyar határőrség parancsnoka szerint sokan az Európai Bíróság 2012. októberi döntése miatt próbálkoznak az országon keresztül bejutni az EU területére. Az ítélet ugyanis elvetette azt a gyakorlatot, hogy a menedékkérelmek elbírálásáig őrizetben tarthassák az érintetteket. Azóta viszont a legtöbben az adatok felvétele után kereket oldanak Nyugat felé – mondja Vas Gizella.
Az embercsempészek utasonként 500 eurót kapnak, de egy albán arról is beszámolt, hogy meg kell vesztegetniük a szerb rendőröket is, ha összefutnak velük. A továbbengedéshez a tarifa: 50-100 euró. A német hatóságok nemigen tudnak támaszkodni a Dublini Egyezményre, mert hiába küldik vissza az albánokat és a többieket oda, ahol azok először léptek be az unióba, a schengeni övezeten belül viszonylag könnyű mozogni, ezért az érintettek hamar ismét Németországban bukkannak fel. Azon kívül tavaly júniusban egy német bíró precedens értékű döntést hozott: nem lehet visszatoloncolni a migránsokat magyar földre, mert ott nem szavatolják az emberi jogaikat. Ezért a német kormány most nyomást fejt ki, hogy Magyarország reagáljon az új helyzetre. Papp Károly rendőrfőkapitány azt közölte, hogy megszigorították az ellenőrzést az országon belül. De mivel nagyon sok menekült özönlik magyar területre, a legtöbben közülük átjutnak a hálón. Rogán Antal azt akarja, hogy térjenek vissza az EU miatt eltörölt régi rendszerhez. A Fidesz frakcióvezetője épp ezért nemzeti konzultációt kezdeményezett, hogy ily módon szerezzen támogatást egy hatékonyabb módszer számára, még ha az ellentétben áll is az érvényes európai joggal. Közben pedig az egyik ásotthalmi mezőőr, aki átszámítva 345 eurót keres, azon töri a fejét, hogy Angliába települ át. Vagyis gazdasági menekült lesz az, aki jelenleg épp az ilyenektől védi a határt.