Dribli
A 168 Óra 2015. január 29-i számában, a Bajban a csodacsatár című, Sárközy Tamással készült interjú alanya focihasonlattal mellé lő, billegve, ikszre játszva területet véd s torzít közigazgatási alapelemekben. Téves a futballszimbólum, sok a képtelenség az alkotmányjogi fejtegetésben és sántít a kormányzás felszínes, opportunista bemutatása.
Csodacsatár helyett olyan játékos tűnik elő, aki a kettestől a tizenegyesig minden mezt magán hordana. Ő lenne a csapatkapitány, a bíró, az edző, a klubfőnök, az eredményjelző kezelője, a vezérszurkoló, a pénzeszsák és a szövetségi ellenőr is.
A kormányzati oldalon zene a füleknek, önfelmentő magyarázkodás, hogy úgymond a „rendszerváltáskor elvetettük a sulykot”. Sárközy ehelyütt – sokadszor immár – deresre húzza a „legerősebb” jogállamot, demokráciát, szabadságot. Ennek magánjogi tanári visszhangozása elmegy politikai hitvallásként, alkotmányjogilag azonban ez hamis, téves. A demokratikus alkotmányosság kulcsfogalmai s intézményei ugyanis teljes, befejezett, kész állapotot soha nem alkotnak. A diktatúra hiánya nem demokrácia, utóbbi pedig nem formák öncélú, bő vagy szűk halmaza.
Közjogi tananyag, hogy a hatékony államiság és a demokrácia, a szabadság sem egymást kizáró vagy felváltó fogalmak. A „keményebb, katonásabb állam” (mint vallja Sárközy) valójában ideológiai-eszmei megalkuvás és öngól: morális engedmény is talán a „túlmozgásos”, kontrollt vesztett spíler számára. Szemben Sárközyvel, az elnöki rendszer latolgatása nem formális kérdés, hanem vaskos közjogi próbakő. (Fél)elnöki rendszerben ugyanis nincs parlamenti felelősség: utóbbi elem kiiktatása az orbánizmus krédója.
Sárközy Tamás egymást követő kötetei bőven időznek a struktúra dominóinak így vagy úgy történő összerakásán, kitérnek személyi konstellációkra meg a büdzsé dolgaira – aztán kalap. De a sok felvázolt főhatósági ábra: mint egy keresztrejtvény. Kitölthető jól, rosszul, sehogy se, s lehet eleve hibás a váz.
Ám a mű így nem szakmai kiskáté, hanem érdekes, olykor szellemes lektűr. Csak úgy ne járjunk vele, mint látjuk gyakran a gyepen: egy köténycselért oda a ziccer. Sárközyvel ellentétben vallom: dermesztő, mennyit züllött a közigazgatás, főleg csúcsszinten. Közhivatalnoki kritérium volt ’89-től sokáig: legyen lojális. 2010-től: legyen lakáj is! Ez nem játék.
Kolláth György
