Az olvasók fizetik a cikkeket: oknyomozók Magyarországon

„Jaj, nem lájkolhatom, de minden elismerésem nektek! Irigykedem is” – írta az Átlátszó.hu-nak az egyik olvasójuk. Titokban böngészi az oknyomozó portált, talán közszolga lehet valamelyik állami intézményben.

„Magyarország 2015, welcome! 26 évvel 1989 után” – kommentálta az olvasó üzenetét Mong Attila, az Átlátszó.hu főszerkesztő-helyettese a Facebookon.

Az ő sorsa, karrierje is jól jellemzi a magyar viszonyokat. A többi között azért is dolgozik az internetes lapnál, mert úgy érezte, a mainstream médiában már nincsen számára hely. Nem látnák szívesen. A közrádió élő adásában egyperces csenddel tüntetett a médiatörvény ellen, sok konfliktusa volt az Origo.hu-nál is. Korábban dolgozott a királyi tévénél, magánrádióknál, főszerkesztője volt a Manager Magazinnak. Oknyomozó riportok, könyvek után, az Átlatszó.hu-s munkája mellett most Berlinben tanít a német állami rádió, a Deutsche Welle médiaakadémiáján, és számos nemzetközi projektben vesz részt: legutóbb Bangladesben a helyi rádiók dolgozóinak tartott tréninget.

Mong Attila szerint az oknyomozó újságírás több érdeket sérthet, hirdetői és politikai nyomást vonhat maga után, ezért egyre inkább kiszorul a mainstream médiából.

Ki a tulajdonosa a magyar gázüzletágból hasznot húzó offshore cégnek? Milyen külföldi találkozókon vett részt Lázár János, miért költött milliókat az útra? Mindezt költségigényes és nem egyszerű munka kideríteni.

Mong szerint az oknyomozó „műfajt” nemcsak itthon, hanem szinte valamennyi médiapiacon alternatív forrásokból, támogatásokból, jótékonyságból, közösségi finanszírozással próbálják életben tartani.

„Tisztelt Átlátszó Szerkesztőség! Szeretném Önöket támogatni, de a kevés nyugdíjam miatt minden hónapban nem áll módomban küldeni pénzt. Van-e arra mód, hogy csekken csak időnként fizessek?”

Mong Attilát – mint fogalmazott – szíven ütötte ez az e-mail. Azt írta a közösségi hálóra, hogy „ilyenek miatt érdemes élni”.

Az Átlátszó.hu sok ehhez hasonló, támogató vagy éppen kritikus visszajelzést kap. A véleményezők, akiknek jó része nemcsak olvasó, hanem támogató is, „szolgáltatáscsomagot” vesz meg az internetes laptól: ennek egy része a nyomozás maga, a másik a csapat elszántsága.

– A támogatók így gondolkodnak: nyomozzatok, gyerekek, ne adjátok fel, ha kell, pereljetek az igazatokért! Olyan aktivistamagatartást vállalunk fel, amit egy hagyományos újság szerkesztősége nem vesz magára – mondja Mong Attila.

Az Átlátszó.hu kicsi szerkesztőség. Kiadásaiknak legnagyobb része a munkatársak költsége. Igazi irodájuk sokáig nem volt, olyan helyen dolgoztak, ahol még fűtés sem volt, vagy otthonról, interneten küldték el a cikkeiket. Sokáig az informatikusok, jogászok is önkéntesként, lelkesedésből dolgoztak.

– Az Átlátszó.hu-nál a munkánk egyedüli korlátja a pénz. Reklámot nem közlünk, így a hirdetők nem befolyásolhatnak minket. Nincs tulajdoni nyomás sem, mert mi magunk vagyunk a tulajdonosok – mondja Mong Attila.
A büdzséjük magánadományokból és pályázati úton elnyert pénzből áll össze.

– A pályázatok kiírói sem tudnak befolyásolni minket, hiszen ha nem tetszik az elképzelésünk, egyszerűen nem adnak rá pénzt. Szeretnénk, ha alapműködésünket az olvasók támogatásából tudnánk biztosítani, a pályázati pénz pedig fejlesztésekre mehetne el. Tavaly az éves költségvetésünk felét magánadományokból, sárga csekkes, átutalásos befizetésekből teremtettük elő.

Mivel a szerkesztőséget a klasszikus zsarolási technikákkal – a tulajdonosok más érdekeltségeinek támadásával, hirdetések elmaradásával – nem tudják támadni, a nemzetközi finanszírozási forrásaikat igyekeznek elapasztani. Ezért is kritizálta a kormány a Norvég Alap pénzosztási mechanizmusát.

Az Átlátszó.hu nemrégiben megerősítette a csapatát: leigazolták Rádi Antóniát, aki anno a Kaya Ibrahim-ügy feltárásáért huszonkilenc évesen Pulitzer-emlékdíjat kapott. És kampányt is indítottak a következő szöveggel: „Ha 4 ezer független támogatója lesz az Átlátszónak, akkor nincs az a lázárjános, aki el tudna bennünket hallgattatni.”

Lapzártánkkor még 1975 előfizető hiányzott.

– Az oknyomozó újságírás kultúrája nem igazán alakult ki Magyarországon – mondja Pethő András, egy új projekt, a Direkt36 oknyomozó újság egyik alapítója. Az internetes oldal elnevezésében a szám Magyarország nemzetközi hívószámára utal. – Persze voltak, vannak kimagasló egyéni teljesítmények, mint például Vajda Éva, Rádi Antónia, Brückner Gergely, Mong Attila és mások munkái. A műfaj mégsem tudott általánosan elterjedni, és ugyan sok cikk születik korrupcióról vagy visszaélésekről, önmagában ez a téma még nem tesz egy anyagot oknyomozó riporttá. Ennek a műfajnak a jellegzetessége ugyanis az, hogy a cikknek mindig valamiféle szisztematikus nyomozás eredményeképp kell megszületnie. Így lehet igazán a mélyére ásni egy történetnek. Mi azt vállaljuk, hogy ilyen írásokon dolgozunk majd.

A Direkt36 oknyomozó újságírói az Átlátszótól eltérő modellben gondolkodnak. Azt mondják, ők nem aktivistaplatformot építenek, hanem csak újságírással foglalkoznak majd. Valamennyien origósok voltak: Pethő főszerkesztő-helyettesként, Sáling Gergő és Weyer Balázs főszerkesztőként dolgozott a cégnél.

Az oknyomozó cikkekben „utazó” Pethő és Sáling tavaly távozott az Origo.hu-tól. A Lázár János külföldi utazásairól szóló írások után lassan elfogyott körülöttük a levegő. Tavaly nyáron Sáling félreállítása miatt kitört a botrány, ám Lázár, a kormányzat és az Origo vezetői is tagadták, hogy politikai okok lennének a főszerkesztő elmozdítása mögött. Nem sokkal később az internetes portál magvát jelentő hírrovat szinte teljes újságírói gárdája felállt. Az origósokkal rokonszenvezők a sajtószabadság mellett, Lázár János ellen tüntetést is szerveztek.

– Világtrend, hogy évek óta omladozik a hagyományos médiamodell. A hirdetésből élő lapok sem kevésbé kiszolgáltatottak, mint a nonprofitok. Nem csak azért, mert egy hirdető esetleg keresztbefekszik az újságírók törekvéseinek, hanem mert ezek nagy szervezetek, és hátrébb sorolódhatnak a tartalmi szempontok – mondja Sáling Gergő.
Elmondása szerint ő olyan formát keresett a további munkához, amely kevésbé teszi kiszolgáltatottá, ahol függetlenebb lehet, mint a hagyományos médiában.

Pethő András a The Washington Postnál dolgozott korábban.

– Az Egyesült Államokban már több évtizede léteznek olyan, újságírással foglalkozó szervezetek, amelyek nonprofit alapon, adományokból, támogatásokból végzik a munkájukat. A The Washington Postról kevesen tudják, hogy a lap híres nyomozórovatának működéséhez nemrégiben félmillió dolláros alapítványi támogatás is hozzájárult – mondja Pethő.
Szerinte az amerikai újságírók történetmesélésben jobbak a hazaiaknál, és az igazság felkutatásában nagyobb az elkötelezettségük.

Sáling szerint a tengerentúlon az igazság értéke is más.

– Itthon relatív, mit nevezünk megbízható információnak, mi számít oknyomozó cikknek. Kint jobban működik a szakmai immunrendszer. A konkrét információ náluk értékesebb, mint az idehaza dívó „hallomás”, kevésbé megbízható értesülés.
A Direkt36 oknyomozó portálhoz a mintát az amerikai Pro Publica adta. A New York-i központú újságírói szervezet főként magánadományokból tartja fenn magát. De együttműködnek más médiumokkal, így írásaikat közlik a helyi újságok, a The New York Times vagy a The Washington Post is.

– Az újságoknak a hirdetések miatt magas olvasószámot kell produkálniuk, a pörgős munkában viszont nincs idő arra, hogy mélyre ássanak a fontos témákban. A nagy szervezet tompítja az újságírói reflexeket. A nonprofit szerkesztőségek pedig nem érnek el akkora olvasótábort. Ha együttműködnek, jól kiegészítik egymást – mondja Sáling Gergő.

Ők is ezt a modellt fogják követni. Megállapodnak más szerkesztőségekkel, hogy térítés ellenében közölhetik a Direkt36 cikkeit, de adományokat, támogatásokat is gyűjtenek.

– Ha fenntarthatóvá tudjuk tenni a modellt, az nagyobb szabadságot ad, a szerkesztői és újságírói függetlenséget jobban biztosítja, mint a hagyományos médiumok. Az origós történet törés volt számomra. Kiderült, hogy a régóta zajló tárgyilagos, de keményen kérdező munkát tovább ott már nem lehetett folytatni. Most kísérletet teszünk arra, hogy mindenféle politikai, üzleti nyomást kiiktassunk a munkánkból – állítja Pethő András.
A Direkt36 kicsi, nonprofit kft.-ként négy fővel kezdi a munkát, csatlakozott hozzájuk Vorák Anita díjnyertes oknyomozó újságíró is. Nemrég indult pénzgyűjtő kampányuk. Ígérik, támogatóik bepillantást nyerhetnek majd a munkájukba, az újságírók e-mailben tartják velük a kapcsolatot, értesítik őket arról, mikor milyen cikkekkel jelentkeznek, de e-könyvet is összeállítanak nekik a nyomozásaik hátteréről. Az újságírók évente néhány alkalommal fórumot is tartanak a támogatóknak.

– Legitimációt jelentene, ha több ezer támogatót tudnánk magunk mögött. Így sokkal nehezebb megbélyegezni egy szerkesztőséget – mondja Pethő András.

A kampányban a Krautreporter nevű német internetes oldal segíti őket, de technikusi támogatást is kapnak a német kollégáktól.

Hogy a bulvárdömpingben van-e igény a komoly oknyomozó cikkekre?

Mindketten állítják: van. Az Origo látogatottsági számai visszaigazolták, hogy a „gyorsan romló szavatosságú”, ám közkedvelt bulvár mellett egy jól eltalált, komoly oknyomozó történet nagy és tartós olvasottságot hozhat.