Hegemónia

– Kilenc évig volt alkotmánybíró, néhány hónapja lejárt a mandátuma. Maradt volna még?

– Ha csak a munkát nézem, igen, ha a körülményeket, akkor nem. Már vártam, hogy vége legyen. Olyankor jobb, ha vége van. Az utolsó fél év inkább csak vergődés volt.

– És előtte jó volt?

– Érdekes volt. Már 2008-ban kezdődtek a viharos időszakok a szociális népszavazással, a gyülekezési joggal kapcsolatos vitákkal. Bár igyekeztünk, a testület mégsem tudott kimaradni a politikai küzdelmekből, 2010 óta pedig sokszor nyilvános a harc a politika és az AB között. Baj, hogy a jogi érvek helyett igen gyakran politikaiak – történelmi helyzet, válsághelyzet stb. – játszanak szerepet a döntésekben.

– Ez messzire vezet. Ha Pokol Béla alkotmánybíró elméletét nézzük, akkor a politikai kétharmad mint demokratikus többség annyira meghatározó és legitim, hogy voltaképp alkotmánybíróságra sincs szükség, mert csak zavarja a hatalmat.

– Ismerem a nézeteit a törvénybarát alkotmánybíráskodásról. Szerintem az alkotmánybíráskodás első feladata az alapjogok, a polgárok jogainak védelme. Ennek eredménye persze korlátozhatja a hatalmat. Pokol álláspontja képviselhető, mások is vallják a világban, de nem az alkotmánybírák. Furcsa is lenne egy nyíltan ateista püspök.

– Felszabadult? Megszabadult? Jól érzi magát?

– Megszabadultam bizonyos körülményektől, de felszabadult nem vagyok. Tény, hogy volt olyan bírótársam, aki számolta, hány napunk van még hátra Kovács Péter kollégámmal.

– Mert akinek lejárt a kilenc éve, a 2012-es szervezeti átalakítás alapján nem maradhatott hetvenéves koráig.

– Ez sem olyan egyszerű, ugyanis az Alaptörvény szerint az alkotmánybírák megbízatása tizenkét évre szól. Az AB-ról szóló törvénybe viszont beletettek egy átmeneti szabályt, hogy ez csak azokra vonatkozik, akiket tizenkét évre választottak, a többiekre kilenc esztendő érvényes, és ők újraválaszthatók. Majd eltörölték a hetvenéves korhatárt, most tehát az a helyzet, hogy nyolcvanéves koromban akár engem is újra meg lehetne választani.

– Ennek annyi az esélye, mint lesántult lónak az ügetőn...

– Igen. Ma már nem is illenék bele a testületbe.

– Érteni vélem: ott ül Lenkovics Barnabás, aki indokoltnak tartja az AB jogkörének csorbítását a „történelmi körülményekre” tekintettel, ott ül a magát öntudatosan keresztény erkölcsűnek tartó Salamon László, aki valamikor kikelt a kétharmados többség túlhatalma ellen, és jutalomként ott dolgozik a korábbi igazságügyi miniszter, a Hankiss-vallató egykori Népszínház utcai ügyvéd, Balsai István. Mekkora esélye volt annak, hogy többséget kapnak az ön határozattervezetei?

– Gyakran kicsi. Az előadónak elfogadásra alkalmas tervezetet kell készítenie; ha nem tudja ezt vállalni, vissza kell adnia az ügyet. Az előadó bírát az elnök jelöli ki, több szempont alapján.

– És mivel többször is összeülnek „egyeztetni”, kiderülhet, a többség elfogadja-e a kijelölt bíró megközelítését...

– Az üléseken, igen. Az eltérő jogi felfogás dacára számos döntés születik egyhangúlag. Persze a politikailag kevésbé érzékeny ügyekben.

– Milyen ügyet adott vissza?

– Például a köznyelvben lex Simicskának nevezett reklámtáblatörvény ellen benyújtott panasz ügyét. A törvényben balesetveszélyre hivatkozva tiltottak el az utak közeléből bizonyos reklámtáblákat és az úgynevezett oszlopreklámokat, de valójában a Simicska-cég monopolhelyzetbe juttatása lehetett a cél, mivel korábban nem sikerült felvásárolni a vetélytársat, az ESMA Zrt.-t. Hiába érveltem, hogy nem a nagyobb méretű táblák, hanem a kisebbek vonják el jobban az autósok figyelmét, ráadásul a törvény következetlen, mert csak bizonyos helyeken tilt, nem fogadták el. A többség úgy gondolta: az államnak joga meghatározni a táblák méretét, és nem szabad beavatkozni gazdasági érdekcsoportok harcába.

– Ha az állam „mindent” megtehet, minek az Alkotmánybíróság?

– Jogos kérdés. Az Alkotmánybíróság nem másik politikai hatalom, hanem jogi korlát egy bizonyos jól meghatározható körben.

– A hatalom azt csinált az AB-val, amit csak akart. Átalakította, megalázta. Közírók, ellenzékiek többször is követelték: valamennyiüknek le kell mondaniuk, ha meg akarják őrizni szakmai becsületüket. Akkor még ön is maradt. Miért?

– Talán volt benne tehetetlenség is. De ameddig az alkotmánybírói kötelezettségek teljesíthetők, nem indokolt lemondani. A korlátozások fokozatosan történtek, ugyanakkor próbálkoztunk mi is megvédeni bizonyos alapvető értékeket, például a bírói függetlenséget. És az a lehetőség is megmaradt, hogy az ember megírja a különvéleményét. Ez is kontroll. Hogy mi volt helyes vagy helytelen, az utóbb dől el.

– Csakugyan. Amikor a 98 százalékos visszamenőleges adót elkaszálták, és elvonták az AB jogkörét. Azóta nem vizsgálhat gazdasági, pénzügyi, költségvetési tárgyú törvényeket. Futballista labda nélkül. Igaz, futni még tud.

– Ez azért túlzás. Az Alkotmánybíróság ma is vizsgálhat adótörvényeket, például az emberi méltóság védelmében, azaz a diszkrimináció tilalma alapján. Megsemmisíthetné, ha – mondjuk – csak a kék szeműek fizetnének adót, a többiek nem.

– Néhány hete Stumpf István alkotmánybíró és Gulyás Gergely parlamenti alelnök is amellett érvelt, hogy vissza kellene állítani „a teljes alkotmányossági felülvizsgálatot gazdasági kérdésekben”. Lát esélyt újabb kormányzati meghátrálásra?

– Nyugodtan megtehetik. Paczolay elnök úr többször elmondta: semmi értelme nem volt a korlátozásnak. Soha nem jutott eszébe az AB-nak „összeállítani” a költségvetést, amibe belenyúlhatott volna, az sohasem okozott volna komolyabb gondot. Mindig kis tételekről volt szó.

– Vörös Imre volt alkotmánybíró alkotmányos államcsínynek tartja a hatalomgyakorlás jelenlegi módját. Ön is úgy látja, hogy megvalósult a hatalom kizárólagos birtoklása?

– Ezt nagyon nehéz jogilag tetten érni. A hatalom térnyerése már több mint hegemónia, de talán még nem monopólium. Mindenesetre politikai értelemben elfogadható álláspont a kizárólagos hatalombirtoklás. Abban igaza van Vörös Imrének, hogy megpróbálja kideríteni, ilyenkor mi a teendő. Amíg törekvés van a kizárólagos hatalombirtoklásra, azzal szemben törvényes úton mindenki jogosult és köteles fellépni. Ez áll az Alaptörvényben. Ha a kizárólagos hatalomgyakorlás már bekövetkezett, nem lehet törvényes lehetőség az ellenállásra, mert ameddig van, nincs kizárólagosság. A forradalomra való jogot pedig – ha van ilyen – nem lehet egy érvényben lévő alkotmányra alapozni.

– Akkor maradjunk önnél. Azt mondja: „Alkotmányos korlátok nélküli hatalom épült ki Magyarországon.” Mi ennek a következménye?

– Amit most látunk.