Lélekölő lesz, ami az M1-M7-es autópályán történni fog: jobb ha minden autós felkészül

Komoly fennakadásokra készülhetnek az autósok az M1-M7-es autópálya közös szakaszán.

2025. május 28., 12:59

Szerző:

Június 17-én indul a főváros egyik legforgalmasabb közlekedési csomópontjának, az M1-M7-es autópálya közös bevezető szakaszának éves karbantartása – írja a Totalcar. A tervek szerint három héten át tart majd a munkálat, amelyet a Budapest Közút megbízásából a Colas Út Zrt. végez el. A rekonstrukció a Budaörsi úti felüljárótól egészen a Gazdagréti felhajtóig terjed ki, és mindkét irányt érinti.

A közútkezelő a munkák idejére sávszűkítéseket és forgalomkorlátozásokat vezet be, de az érintett szakasz továbbra is használható marad. A felújítás során teljes burkolatcsere, szegélykőjavítás, vízelvezetési munkálatok, valamint a forgalomtechnikai jelzések felújítása is zajlik. A Totalcar megjegyzi: mivel ez a bevezető szakasz a nyugati országrészből érkezők elsődleges kapuja a főváros felé, számottevő torlódásra kell készülni a reggeli és délutáni csúcsidőszakokban. A Budapest Közút azt kéri az autósoktól, hogy a munkálatok idején fokozott figyelemmel és türelemmel közlekedjenek.

Nem csak az M1-M7-es autópálya okoz majd meglepetést

Nem csak az autópályákon, hanem Budapest egyik legforgalmasabb kerületében is komoly változásokra készülhetnek a közlekedők. Erzsébetváros önkormányzata ugyanis új, szigorított közlekedési szabályokat vezet be az elektromos rollerek használatára vonatkozóan, amelyek már a nyári időszakra is hatással lehetnek. A döntések célja a közlekedés rendezettségének biztosítása, valamint a gyalogosok védelme, különösen a belső kerületrészek zsúfolt részein. 

Az intézkedések értelmében két jelentős változás lép életbe. Az első, hogy az elektromos rollerek sebességét 15 km/h-ban maximálják a Károly körút – Király utca – Erzsébet körút – Rákóczi út, valamint a Bethlen Gábor utca – Garay utca – Nefelejcs utca – Thököly út – Baross tér által határolt területeken. A második pedig egy időbeli korlátozás: az előbbi, belsőbb zónában 22:00 és 6:00 között tilos lesz a rollerek használata. Emellett a kerület parkjaiban teljes körű tiltás lép életbe: ott egyáltalán nem lehet majd elektromos rollerrel közlekedni.

(Képünk forrása: Pixabay)