A fideszes miniszter élettársa több százezres állásokban

Hende Csaba honvédelmi miniszter volt titkárságvezetője – jelenleg élettársa – , dr. Szajlai Mónika két állami cégnél is magas beosztásban, több százezer forintos javadalmazásért dolgozik. A DK szerint ez eklatáns példája a Fidesz urambátyám világának.

2015. február 6., 07:06

Hende Csaba legújabb vagyonnyilatkozatában már élettársaként nevezte meg dr. Szajlai Mónikát, aki 2010-2013 között a miniszter titkárságvezetője volt – erre a Blikk talált rá.

A jogász végzettségű dr. Szajlai Mónika két helyen dolgozik egyszerre. A Magyar Nemzeti Bank tulajdonában álló Magyar Pénzverő Zrt. stratégiai vezetőjeként. A cég vezetője szerint az állást nem pályáztatták. Gaál Ferenc, a Magyar Pénzverő Zrt. vezérigazgatója

az RTL Klubnak elmondta, döntően személyes megkeresések alapján töltenek be vezetői vagy vezetői jellegű munkaköröket. „Számomra a mai napon vált ismertté, hogy őneki személyes kapcsolata lehet a hírek szerint a miniszter úrral” – fogalmazott Gaál Ferenc. A vezérigazgató arról nem nyilatkozott, hogy Szajlai mennyit keres.

Dr. Szajlai Mónika a Diósgyőri Papírgyár igazgatósági tagja is. 2013. november 6-a óta tölti be ezt a pozíciót havi bruttó 507.500 forintért.

A DK törvényjavaslatot dolgoz ki annak érdekében, hogy szigorúbban ellenőrizzék, kik kerülhetnek fontos állami cégek élére. Gréczy Zsolt, a DK szóvivője azt mondta, „helytelen, hogy hogy Hende Csaba rokonát ülteti be mindenféle állami cégekbe. Ez jellemző erre a Fidesz urambátyám világra, ahol teljes az összefonódás a haveri kör és a rokonok, barátok világában.”

Az RTL Klub megkereste Hende Csabát. Azt szerették volna megtudni, hogy a miniszter segített-e élettársának bármilyen módon abban, hogy az állami pozíciókat megszerezze. Hende Csaba egyelőre nem válaszolt a feltett kérdésekre.

Magyar Péter szerdán jelentette be, hogy tárgyalást folytatott az Európai Néppárt elnökével, Manfred Weberrel. A megbeszélésen szó esett Ukrajna Európai Uniós csatlakozásáról, az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról, valamint arról is, hogy a Tisza Párt milyen szerepet vállalna az uniós politikában.

Megjelent a kormány oldalán az a rendelettervezet, amely a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodára szabná ki a honvédelmi vészhelyzetek idején ellátandó feladatokat. A tervezet alapján Rogán dönthet például arról is, melyik újság jelenhet meg háború idején, és milyen formában.

Egyre kérdésesebb, mi lesz az úgynevezett átláthatósági törvény sorsa: Magyar Levente, a magyar Külügyminisztérium államtitkára szerint egyáltalán nem biztos, hogy a korábban elhalasztott javaslat valaha visszakerül a parlament elé.

Zugló alpolgármesterének, Várnai Lászlónak az ügyét vizsgálják, miután egy osztálykiránduláson állítólag megütött egy 16 éves diákot. A kerület polgármestere, Rózsa András azonnal felfüggesztette az alpolgármester jogköreit, és felszólította a lemondásra. Várnai ezt visszautasította, állítva, hogy a tanuló folyamatosan provokálta őt és a fiát.