Magyarország: a kormánynak le kell mondania az RTL-re kiszabott különadóról
Az EU-Bizottság nyomására az Orbán-kormány ejti a vitatott törvényt – írja Gregor Mayer budapesti tudósításában.
Az EU-Bizottság nyomására a magyar kormánynak vissza kell vonnia a médiákra kiszabott megkülönböztető reklámadót. A tavaly bevezetett progresszív adó a reklámbevételekhez igazodik, és úgy alkották meg, hogy az RTL-Klub magán TV- csatorna az egyetlen vállalkozás, amelynek az 50 százalékos legmagasabb adókulcsot kell fizetnie. Lázár János kancellária miniszter az MTI állami hírügynökségnek kijelentette, hogy „ a reklámadó csökkentését és a progresszív adókulcs helyett egységes adókulcs bevezetését fogja javasolni”. A politikus Orbán Viktor jobboldali populista miniszterelnök jobb kezének számít.
A reklámadót tavaly júliusban vezették be visszamenőleges hatállyal, úgy, hogy az adó már az év elején esedékes volt. A német RTL-csoport leányvállalatának, az RTL Klubnak akkoriban még 40százalékos adót kellett fizetnie a reklámbevételei után. A Magyarországon legnagyobb hatótávolsággal rendelkező TV-csatorna addigszinta kizárólag bulvármédiaként működött, jelentősebb hírszolgáltatás nélkül. Orbán-köreihez tartozó oligarchák azonban szemet vetettek a csatornára. Az új adónak gazdaságilag annyira tönkre kellett volna tennie a csatornát, hogy azt már érdemes lett volna átvenni.
Új pozicionálás
Az RTL Klub programkészítői azonban az addig csak katasztrófákkal és bűncselekményekkel foglalkozó hírműsorokat kemény politikai hírekkel bővítették ki. A legjobb adásidőben olyan témákkal foglalkoztak, mint korrupciós ügyek Orbán környezetében, kormánytagok – Lázár miniszter – megmagyarázhatatlan vagyongyarapodásai. A nézők száma megduplázódott. „Büntetésként” a kormány 50 százalékra emelte a legmagasabb adókulcsot.
Az RTL-Klub az EU-Bizottsághoz fordult panaszával, mert ezek az intézkedések piacellenesek és az EU-s joggal összeegyeztethetetlenek voltak. A Bizottság is hasonlóan látta a dolgokat. „A kormánynak mérlegelnie kellett, hogy bizonytalan kimenetelű jogvitát vagy barátságos megegyezést akar-e elérni” – mondta Lázár. A jövőben előreláthatólag egységes, öt százalék körüli adókulcsot vezetnek majd be.
Az Orbán-kormány legutóbb már közvetlenül tárgyalt az RTL-csoporttal is. Ez Budapesten olyan híreszteléseket keltett életre, hogy a konszern anyavállalata alkudozásba bonyolódott volna: Budapest jelentősen csökkenti a reklámadót, az RTL Klub pedig kevésbé kritikusan tudósít majd. Ezt a hétvégén a Frankfurter Allgemeine Zeitungban a konszern elnöke, Anke Schäferkordt asszony határozottan tagadta. Lázár nyilatkozata azonban sejteni engedi, hogy az RTL „ellenszolgáltatásként” egyszerűen visszavonhatja az EU-Bizottsághoz beadott panaszát.
Fordította: dr. Gonda László