Mindenkinek joga van elkeríteni a saját tulajdonát, azonban a kerítés kialakítása, építése közben nem árt pár dologra odafigyelni!
A kuvasz korábban nagyon népszerű kutyafajta volt Magyarországon, az utóbbi években azonban inkább a kihalás fenyegeti.
Budapest VII. kerületében jelentős forgalmi változások lépnek életbe a trolibuszok zavartalan közlekedése érdekében.
Elkezdődött a 2025-ös érettségi, mutatjuk, milyen feladatokat kellett a diákoknak megoldaniuk kedden, a matematika napján.
Az OTP változtat az internetbankba történő belépésen, a közleményük szerint, így biztonságosabb lehet az ügyintézés.
2012. június 20., 15:04
Nikolić nyerte Szerbiában az elnökválasztást, és máris úgy tetszik: ezzel csak fokozódtak a feszültségek Jugoszlávia utódállamai között. BÓDIS GÁBOR helyzetjelentése.
2012. június 20., 15:01
Pontosak voltak a vasárnapi görög választások előtti, a törvény szerint nem publikálható közvélemény-kutatások. A jobboldali-konzervatív Új Demokrácia párt szűk három százalékkal előzte meg a radikálisan baloldali Szirizát. Az unió, közelebbről: az euróövezet ennek szurkolt. Tudniillik az Új Demokrácia, amiképp ellenlábasa, a Paszok az összes többi párttal ellentétben amellett volt, hogy Görögországnak teljesítenie kell azokat a föltételeket, amelyeket az unió és az IMF az ország számára megszavazott 240 milliárd eurós mentőcsomaghoz csatolt. Így ma minden amellett szól, hogy a görögök megmaradnak az euróövezetben, és nem kell számolni azokkal az apokaliptikus következményekkel, amelyek a kivonulását/kizárását követték volna. ACZÉL ENDRE írása.
2012. június 20., 13:55
Visszavonta a napirendről a taxisrendelet-javaslatot Tarlós István főpolgármester szerdán a Fővárosi Közgyűlés rendes ülésén.
2012. június 20., 12:59
A 168 Óra címlapján Chikán Attila, aki bevallja, hogy nem érti Matolcsy miniszternek a válság végére vonatkozó kijelentéseit, és azt mondja: „Az ilyen nyilatkozatokkal komolytalannak tűnünk ország-világ előtt.” A közgazdászprofesszor úgy látja: a minimális politikai konszenzus nélkül lehetetlen kijönni a válságból. A hetilap digitális változatát lapozhatja végig.
2012. június 20., 12:50
Chikán Attila, a Versenyképesség Kutató Központ igazgatója szerint a válságból való kilábaláshoz elengedhetetlen a hosszú távú gazdasági-társadalmi feladatok megoldása. Ez azonban – szerinte – a politikai erők kiegyezése nélkül lehetetlen. HERSKOVITS ESZTER interjúja.
2012. június 20., 12:37
Nettó 2,8 százalékkal emelkedik a szemétszállítás díja Budapesten, miután a Fővárosi Közgyűlés szerdán a Fidesz-KDNP 18 igen szavazatával elfogadta a vonatkozó előterjesztést.
2012. június 20., 11:55
Ha a lakásunkba éjjel, csoportosan, felfegyverkezve behatolnak, lelőhető a támadó – legalábbis az új Büntetőtörvénykönyv tervezete szerint. A hatvankét év fölötti bírók viszont megússzák egy sima nyugdíjazással. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium igazságügyért felelős államtitkárát LAMPÉ ÁGNES kérdezte.
2012. június 20., 11:07
A rendőrség előállította azokat a fiatalokat, akik kedden délután megkísérelték megrongálni a napokban felavatott csókakői Horthy-szobrot.
2012. június 20., 09:10
Komolyan felvetődött a Fidesz-frakcióban Ángyán József, a Vidékfejlesztési Minisztérium januárban lemondott államtitkárának kizárása. Többen a földmutyi-botrányt kirobbantó fideszes politikus számlájára írják ugyanis a kormánypárt rendkívüli népszerűségvesztését.
2012. június 20., 07:58
Súlyos sérülésekkel szállították kórházba azt a motorost, aki kedd délután, az 51-es főúton, Sükösd és Érsekcsanád között belerohant egy személyautóba, majd az úttestre zuhant, és egy kamion elgázolta - értesült a .
2012. június 20., 07:04
A taxisrendeletről, a Budapest név használatáról, valamint a szemétszállítási díj emeléséről dönthet egyebek mellett a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén.
2012. június 19., 22:18
Egy új törvényjavaslat szerint nem kapnák meg az iskoláztatási támogatást, vagy ismertebb nevén a családi pótlékot a szülők, ha a gyerek 50 óránál többet hiányzik igazolatlanul az iskolából.
2012. június 19., 20:10
Egyszerre lehet dugódíj és hídpénz is Budapesten. A főpolgármester szerint, ha mindkét rendszert bevezetik, akkor azt csak viszonylag kis területen kell majd megfizetni.
2012. június 19., 18:12
Nem tudjuk, mennyivel csökkentette a Médiatanács a kereskedelmi rádiók frekvencia-díját, mert titoknak nyilvánították - áll a Klubrádió szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményében.
2012. június 19., 16:47
Az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség és az MSZP is úgy véli, a kormány különbséget tesz a határon túli magyarok és szervezeteik között.
2012. június 19., 14:08
Orbán Viktor javaslata ellenére jövőre valószínűleg mégsem szüntetik meg a pártok állami támogatását - derül ki a 2013-as költségvetés tervezetéből.
2012. június 19., 13:03
A miniszterelnök-helyettes szerint a munkahelyteremtéssel és a lakásvásárlás megkönnyítésével kell megkönnyíteni visszatérésüket.