Nikolić Szerbiája

Szerbia furcsa ország: köztársasági elnöke nem tud angolul, a trónörököse pedig nem tud szerbül. Ez a mondás járja mostanában Szerbiában. Természetesen az elnök Tomislav Nikolić, akinek a nyelvi képességei közismertek, a trónörökös pedig Aleksandar Karađorđević, akinek – hiszen Angliában született és élt – az utóbbi két, Belgrádban eltöltött évtized nem volt elegendő, hogy elsajátítsa „anyanyelvét”.

A herceg bakijai viszont nem váltanak ki akkora felhördülést, mint az újdonsült államfő megnyilatkozásai. Még beiktatása előtt Nikolić a montenegrói köztelevíziónak adott interjújában azt mondta, hogy Srebrenicában nem történt népirtás, hanem bizonyos szerb emberek bűntényt hajtottak végre, és ezt meg kell torolni. Ezzel a bosnyákokat vérig sértette, arról nem is beszélve, hogy nincs magára valamit is adó tisztségviselő szerte e világon az EU-tól az ENSZ-ig, aki ne háborodott volna fel a szerb államfő eszmefuttatásán.

Srebrenicában, ebben a kelet-boszniai muzulmán városban és környékén a Hágában ülő Ratko Mladić vezetésével a Boszniai Szerb Köztársaság katonái mintegy nyolcezer bosnyák férfit és fiút gyilkoltak le a szerbekre nem jellemző módszerességgel és pedantériával. A második világháború utáni legtömegesebb öldöklés nyilvánvaló előkészületei az ott állomásozó holland békefenntartók szeme láttára történtek.

Ennyivel azonban nem érte be a délszláv háborúkban aktívan is részt vevő és erre büszke elnök. Odasózott egyet a testvéri montenegróiaknak is, akiknek kiválását a közös államból máig sajnálja, de elismeri függetlenségüket. Azt viszont nem, hogy különálló nemzetet alkotnának. A horvátok is kaptak, ezúttal csak hideget. Nikolić tömör egyszerűséggel megvonta a horvát–szerb háború mérlegét azzal, hogy kimondta: Vukovár szerb város. Ezt az állítást az elnök emberei megpróbálták tagadni, de az interjút készítő újságíró, a Frankfurter Algemeine Zeitung munkatársa eredeti hanganyaggal bizonyította be, hogy a mondat igenis elhangzott.

Korábban Dubrovnikról sem vélekedett „jobban” Nikolić, usztasa (horvát fasiszta) városnak bélyegezve az „Adria gyöngyét”. (A diplomáciai „pofozgatásból” – eddig legalábbis – kimaradtak a szlovénok és a macedónok.) A horvátok elképedve reagáltak az elhangzottakra, hiszen Nikolić elődje, Boris Tadić többször is bocsánatot kért a szerbek által elkövetett büntettek miatt. Sőt, ő még Srebrenicába is ellátogatott, amire Nikolićot is felszólították, de ő hallani sem akar ilyesmiről.

Tomislav Nikolić első külföldi útja természetesen Moszkvába vezetett, ahol Vlagyimir Putyin furcsa kéréssel lepte meg: adja át üdvözletét legyőzött ellenfelének, Boris Tadićnak. A még csak pártelnöki funkciójában tárgyaló Nikolić viszont házigazdája megnyugtatására sietett kijelenteni, hogy Szerbia sohasem lép be a NATO-ba, és hogy javasolni fogja a szerb parlamentnek a Grúziától elszakadt két tartomány, Dél-Oszétia és Abházia diplomáciai elismerését. Komoly politikai szakértők máig próbálják megfejteni Nikolić szavainak az értelmét. Távoli összefüggéseket lehet találni Koszovóval és nemzetközi elismerésével, de még így is bajos az összehasonlítás.

Kényszerházasság

A szerb elnöknek nemcsak a külpolitikai lépései váltanak ki aggodalmat, hanem „belső” csapata tagjainak megválasztása is. Az egyik legvitatottabb az államfő jogi főtanácsadója, az az Oliver Antić, a belgrádi jogi kar professzora, aki Milošević utasítására valóságos tisztogatást hajtott végre a karon, és kirúgatta a Miloševićet bírálni merészelő tanárokat.

Vagy az új szóvivő, Stanislava Pak, a köztelevízió egykori műsorvezetője, aki Milošević jelenleg Moszkvában élő özvegyének, Mirjana Markovićnak volt a famulusa. Akkori főnöke, Dragan Milanović börtönbüntetését tölti. Ő és néhány legközelebbi munkatársa – annak ellenére, hogy a NATO többször is figyelmeztette, bombázni fogja a belgrádi televízió épületét – nem értesítette az ott dolgozókat, és tizenhatan (vágók, technikusok) szörnyethaltak.

Továbbá az elnökség új főtitkára, Nebojša Rodić, aki 1997-ben a választási bizottságot vezette. Ekkor történtek a legemlékezetesebb csalások, amelyek több hónapos tiltakozást váltottak ki. A csalárd bizottság adatai képtelenségeket tartalmaztak, mint például azt, hogy háromszázezer koszovói albán szavazott Milošević jelöltjére. Pedig ők valószínűleg akkortájt a szavazóhelyiségek helyett a Koszovói Felszabadítási Szervezet táboraiban tartózkodtak.

A szomszédok reagálását jól jellemzi az is, hogy a horvát (Ivo Josipović), a szlovén (Danilo Türk) és a boszniai elnök (Bakir Izetbegović, a háborús elnök, Alija fia) nem volt hajlandó részt venni a beiktatási ünnepségen.

A közvetlen megválasztástól eltekintve a belgrádi elnöknek nincsenek nagyobb felhatalmazásai, mint például a magyarnak. A szerbiai helyzet azonban azért érdekesebb, mert a választási matematika jóvoltából a „vesztes” Demokrata Párt alakíthat kormányt, hiszen csak Boris Tadićnak van esélye egy kormányzóképes többség megteremtésére. Tehát, ha kisbalták nem hullanak az égből, akkor politikai kényszerházasság lesz Belgrádban: az elnök jobboldali, a miniszterelnök baloldali.

Minden marad a régiben, vagy az új elnök nyilatkozatai előrevetítenek egy újabb válságot a Balkánon? A józan ész azt mondja, hogy Nikolić mondhat bármilyen badarságot, a kártyákat nem ő keveri. Legalábbis még nem. De: megnyerte az elnökválasztást, és pártja, a Szerb Haladó Párt a legerősebb frakciót alakíthatja a parlamenti választás után. Sokak szerint legnagyobb ellenfele, Tadić a kétszeres vereség után politikai tetszhalottá vált. Hiteltelenségét csak fokozza, hogy a választási vereség éjszakáján kizárta, hogy miniszterelnök legyen, és néhány napra rá (a párt unszolására?!) mégiscsak vállalkozott a feladatra.

Akárhogy áll is össze a szerb kormány, a bukása kódolva van. Sőt, Tadić a kudarcát indokolva rárontott a szerb értelmiség liberális tagjaira, akik közül sokan nyíltan ellene fordultak a mértéktelen hatalomvágya miatt. Tadić elnöksége alatt teljesen lejáratódott minden közjogi funkció: pártelnökként volt államfő, és mint ilyen a különben sokkal szélesebb meghatalmazásokkal bíró miniszterelnök a közönséges beosztottja volt. Soha nem törekedett arra, hogy minden szerbiai állampolgár elnöke legyen, hanem csakis pártelnökként intézkedett.

Hosszas vajúdás

Az ellene forduló értelmiség a számlájára írja a hatalmas korrupciót is, amelynek középpontjában, sokak szerint, ő maga áll. Személyes kudarcát mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy Belgrádban a párt erős embere, Dragan Đilas polgármester simán verte Aleksandar Vučićot, Nikolić eddigi helyettesét az önkormányzati választásokon, míg Nikolić legyőzte ugyanott Tadićot az elnöki párbajon.

Ilyen előzmények után hosszas vajúdás elé néz Szerbia, és ezzel együtt megnő a feszültség veszélye a Nyugat-Balkánon. Annak ellenére, hogy Nikolić Brüsszelben azt bizonygatta: Szerbiára a legszebb jövő az unióban vár. Hogy zárt ajtók mögött mit mondtak neki Barrosóék Koszovóról, az csak később derülhet ki. Ha egyáltalán.