Alagút fény nélkül

Köszönhetően az unikális görög választási rendszernek, a győztes párt csak 29,7 százalékot szerzett, de a 300 parlamenti mandátumból 129-et mondhat magáénak. A rendszert ugyanis úgy alkották meg, hogy az első helyen befutó párt 50 prémiumhelyet kap. Így aztán a Sziriza hiába végzett 26,9 százalékkal, csak 71 képviselője lesz! Mivel arra nem kínálkozik esély, hogy az Új Demokrácia összefogjon az élesen mentőcsomag-ellenes Szirizával, kormányképes parlamenti többség csak úgy jöhet létre, ha a hagyományos jobboldal maga mellé veszi koalíciós partnernek a 33 mandátummal rendelkező hagyományos baloldalt, ami nem egykönnyen fog megvalósulni. Ám a rendkívüli helyzet rendkívüli megoldásokat igényel. A németek például kifejezetten efelé szorítják az Új Demokráciát és a Paszokot. Ebben látják a biztosítékát, hogy a görögök képesek lesznek rendbe tenni az államháztartásukat, és eleget tenni azoknak a drákói megszorításoknak, amelyekkel a költségvetési hiányukat, részben a GDP 160 százalékára rúgó államadósságukat le tudják szorítani.

Ám itt valami fordulatszerűség látszik lenni. Tekintettel arra, hogy Görögország elképesztő mértékű segítséghez jutott (ahhoz a bizonyos 240 milliárdhoz, plusz a magánhitelezőkkel szemben fönnálló adósság több mint felének a leírásához), pár héttel ezelőtt Angela Merkel kancellár még azon az állásponton volt, hogy a kölcsön feltételeit nem lehet újratárgyalni, a kívánt megszorítások végrehajtandók. Most hétfőn azonban valamennyit változott a hangulat azoknak a körében, akik kinyitották a pénztárcájukat. Nem vennék mérget arra, hogy ha létrejön a nagykoalíció, a németek és társaik ne lazítanák a feltételeiket, ne juttatnák kicsivel több mozgástérhez a görögöket. Azt mondanám, felfogták a vasárnapi választás egyik nem éppen jelentéktelen üzenetét. A Sziriza ugyanis, amely a kölcsönszerződés összetépésével kampányolt, szavazati részesedését 17-ről 27 százalékra növelte a májusi választásokhoz képest, és ezzel megmutatta, hogy a görög nép jelentékeny hányadának elege van a kényszerzubbonyból, amelyet a hitelek fejében ráerőltettek; inkább a halálugrást választaná, mint a megszorításokat, reformokat.

Sok politikus Európában már belátja, hogy az átfogó takarékoskodás ütemét, a költségvetés rendbetételének határidejét tárgyalásos úton módosítani kell a görögökkel, különben ez az ország belefúlhat a szociális robbanásig vezető társadalmi elégedetlenségbe. Már Merkel és pénzügyminisztere, Schäuble se mondja, hogy nincs miről tárgyalni. Juncker, a befolyásos luxemburgi miniszterelnök, egyszersmind az euróövezeti pénzügyminiszterek tanácsának távozó elnöke pedig nem tegnap óta hirdeti a kesztyűs kéz, a görögök iránti nagyobb megértés gondolatát – az állandó ostorpattogtatás helyett.

Nincs biztos fogódzó

De legalább ennyire fontos, hogy Franciaországnak François Hollande személyében szocialista elnöke van, aki ellentétben a németekkel, hollandokkal, osztrákokkal (a pénzesekkel), soha nem mondta, hogy szívesebben látná a görögöket az euróövezeten kívül, mint azon belül. Õ reformokat kért görög barátaitól, és csak arra az esetre lengette meg az euróból való kirekesztést, ha ezek nem sikerülnének.

Természetesen a Görögországgal szembeni szigor kizárólag akkor enyhülhet, ha megalakul az új kormány. Csak remélni lehet, hogy a politikusokban nem ugyanazok az ösztönök fognak működni, mint eddig. A legjobb megoldás egy nemzeti egységkormány volna, amolyan nemzetmentési kormány, de a Sziriza nyomban jelezte, hogy ellenzékbe vonul, semmi olyan formációba nem lép be, amelyik tartja magát az unió és az IMF előírásaihoz, akár enyhén módosított formában is. A fasisztákat (Arany Hajnal) és a kommunistákat persze senki se hívja, talán a Demokratikus Baloldal az egyetlen olyan pártalakulat, amely csatlakozhatna az Új Demokráciához és a Paszokhoz. Habár Venizelosz, a szocdemek vezére maga is elég savanyú nyilatkozatokat tesz egy nagyon szűk parlamenti többséggel rendelkező nagykoalíció távlatairól, talán ezzel is leplezve zsigeri undorát a jobboldaltól, na meg csalódottságát amiatt, hogy a jobboldalnak sokkal nagyobb a felelőssége a kialakult helyzetért mint a szocialistáknak, mégis ez utóbbiak veszítették a legtöbbet népszerűségben. A világválság épp a szocialista kormányt kapta el. Mindent egybevéve: nincs pillanatnyilag olyan biztos fogódzó, amire támaszkodni lehetne. A folyamatos egymásra mutogatás egy pillanatra se szűnt meg.

De ha létrejön is a nagykoalíció, marad a kérdés, mit kezd a Sziriza a maga többszörösen bizonyított mozgósító erejével. Már olvasni olyasmiket, hogy rosszkedvünk nyarára jön rosszkedvünk ősze, majd tele. A tömegek egyfolytában az utcán lesznek, és zsarolni fogják a politikusokat, hogy ne csinálják azt, amit vállaltak. És alapjában nincs – és egy darabig nem is lesz – válasz arra, hogy miként lesz képes kitörni Görögország abból az állapotából, ahol a nemzeti össztermék egyfolytában zsugorodik (az idén több mint hat százalékkal!), nő a munkanélküliség, vállalkozások ezrei szűnnek meg.

Mitől lesz a maga megtartott eurójával versenyképes ez az ország, amikor közgazdaságilag tulajdonképpen bizonyítottnak tekinthető, hogy a közös valuta az északiak versenyképességi előnyét gyakorlatilag bebetonozta, és ugyanezt tette a periféria versenyképességi hátrányával? Hosszú ideig ott fog lebegni a kérdés Görögország fölött: vajon nem volna-e – lett volna-e – jobb visszatérnie a drachmához, visszanyernie monetáris szabadságát (azt a bizonyos játékot az árfolyammal), s ezzel valamilyen fokon versenyképessé tennie önmagát?

Itt tartunk

Hát igen. Csakhogy ez a művelet a görögök amúgy is erősen megcsapant jövedelmét, megtakarításait minimum tovább felezné... Itt tartunk most.