A demencia egyik furcsa tünete a barátoknak tűnhet fel elsőként
A demencia első jelei sokszor hétköznapi helyzetekben mutatkoznak meg.
Napjaink egyik legrettegettebb időskori betegsége, a demencia egyes tünetei akár már évekkel korábban jelentkezhet, mint ahogy diagnosztizálják a betegséget. Hétköznapi helyzetek során is okozhat olyan jelenségeket, amelyekre elsőként az ismerősök figyelnek fel – mutatott rá az FTD Disorders Registry.
A frontotemporális demencia (FTD) elsősorban a személyiségben, a viselkedésben és a nyelvhasználatban beálló változásokat idéz elő. Ezek a változások kezdetben egészen enyhék, szinte alig észrevehetőek, ám idővel súlyosbodnak. A demencia a tudomány jelenlegi állása szerint nem gyógyítható, ám a kezeléssel a kognitív képességek csökkenése lassítható, a beteg állapota időlegesen stabilizálható. Éppen ezért hatalmas jelentősége van annak, hogy mikor derül fény a betegségre.
A demencia első jelei így is felbukkanhatnak
A környezetnek hatalmas szerepe van abban, hogy mikor kerül sor az első szakorvosi vizsgálatra, hiszen a kezdetleges tüneteket a beteg általában nem érzékeli. A memóriazavarok ugyan jellemzőek, ám alkalmanként bárkivel előfordulhat, hogy elfelejti, hova tette a kulcsait, vagy megfeledkezik egy számla befizetéséről. Problémáról akkor beszélhetünk, ha ez rendszeresen előfordul.
Arra is érdemes figyelni, ha a barátok vagy a kollégák arra figyelmeztetik a családtagokat, hogy az érintett viselkedése, illetve beszéde gyökeresen megváltozott. Gyakran előfordul, hogy a páciensnek nem jutnak eszébe egyszerű szavak, a beszéde pedig vulgárissá válik. Egy idő után a beteg már nem képes reálisan felmérni, mikor hágja át a társadalmi normákat, akár egy bolti lopást is elkövethet úgy, hogy utólag nem érti, mi ezzel a probléma.
A rokonoknak érdemes nagy figyelmet fordítaniuk a családtagjukra, amennyiben már a barátok, szomszédok vagy munkatársak is figyelmeztetik őket a változásokra. A demencia a testsúlyban is változásokat idézhet elő, de az sem ritka, hogy a betegek mozgása nehezítetté válik, például nehezükre esik a lépcsőzés, vagy megváltozik a járásuk.
Kezdeti fázisban az autóvezetés során is felmerülhetnek problémák: a páciens eltéved, nem talál haza (még gyalog sem), vagy éppen a parkolás során követ el olyan egyértelmű hibákat, amelyekre utólag sem tud magyarázatot adni. Ilyen esetekben mindenképpen csak szakorvosi vizsgálat segíthet felderíteni a háttérben meghúzódó okokat.
(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Unsplash)