Ángyán kizárása: „Igény lenne rá, csak nemigen kivitelezhető”

Komolyan felvetődött a Fidesz-frakcióban Ángyán József, a Vidékfejlesztési Minisztérium januárban lemondott államtitkárának kizárása. Többen a földmutyi-botrányt kirobbantó fideszes politikus számlájára írják ugyanis a kormánypárt rendkívüli népszerűségvesztését.

2012. június 20., 09:10

„Ángyán Józsefet én egy naiv, hiszékeny embernek tartom, aki rossz tanácsadókra hallgat, és akit az ellenzék a saját céljaira használ fel. Még nagyobb hibának érzem, hogy egy ilyen ember a parlament Fidesz-frakciójában foglal helyet” – ezt Tállai András belügyi államtitkár

nyilatkoztamúlt héten az Észak-Magyarország című lapnak. Az Origo információiszerint viszont ezen túlmenően komolyabban is felvetődött a Fidesz-frakcióban Ángyán József kizárása a képviselőcsoportból.

Bár a Fidesz frakció sajtóosztálya pénteken közleményben cáfolta, hogy napirenden lett volna a volt államtitkár kizárása, és ugyanezt állította hétfői sajtótájékoztatóján a Fidesz frakcióvezetője is, az Origo több forrásból is úgy értesült, hogy a frakció felső vezetésében végigvették a lehetőségét a politikus kizárásának.

„Igény lenne rá, csak nemigen kivitelezhető” – mondta Ángyán kizárásával kapcsolatban az Origo fideszes forrása, aki szerint a hatályos frakciószabályzat alapján nem nagyon lehet olyan okot találni, ami alapján eltávolíthatnák a képviselőt. Rossz ötlet lenne például hazugság vagy vádaskodás miatt egy esetleges etikai eljárás alá vonni a politikust, hiszen az általa készített összegzések objektíven is azt mutatják, hogy sok esetben valóban fideszes vagy kormánypártokhoz közeli magánszemélyek, családok és vállalkozók nyerik el a pályázaton kínált földek tekintélyes százalékát. Ugyanilyen súlyú szempont volt állítása szerint az is, hogy a nyilvánosság előtt nagyon rossz látszata és további esetleges népszerűség-romboló hatása lenne, ha kizárnák a pártból azt, aki el meri mondani a véleményét.

Újabb botrány Ángyántól

Ángyán József a Hvg.hunak adott

interjúbaneközben arról nyilatkozik, létezik az a lista, amit a Vidékfejlesztési Minisztériumban állítottak össze azokról a nagy élelmiszer-ipari cégekről, melyek nem, vagy nem csak magyar alapanyagokból állítanak elő hungarikumnak nevezett termékeket, és amelyen olyan cégek szerepelnek, mint például a Pick.

„Még a tavaly év eleji dioxinbotrány kapcsán készült, amikor moratóriumot rendelt el Magyarország az import húsokra. Meglepő módon nem a németek, hanem az egyik legnagyobb magyar húsos érdekeltség verte az asztalt a minisztériumban, hogy függesszük ezt fel. Maga a miniszterelnök úr kérdezett rá ennek kapcsán, hogy ugye az nem lehet, hogy magyar tőkeérdekeltségű húsipari cégek a hungarikumokat nem magyar alapanyagból állítják elő? Ő kérte, hogy állítsuk össze a listát, hogy lássuk: miből is dolgoznak ezek a cégek. Kardeván Endre élelmiszerlánc-biztonságért felelős államtitkársága a saját nyilvántartásából dolgozott, mert egyébként nincs ilyen országos nyilvántartás, ami kimutatná, hogy honnan származik az alapanyag. És összejött ez a 100-150 cég, amelyik részben, vagy egészben nem magyar alapanyagból állítja elő a termékeit” – mondta a fideszes politikus.

Ángyán szerint a listán szinte az összes nagy húsos cég rajta van.