Amikor a Médiatanács nem sérti a jogot, akkor visszaél vele

Nem tudjuk, mennyivel csökkentette a Médiatanács a kereskedelmi rádiók frekvencia-díját, mert titoknak nyilvánították - áll a Klubrádió szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményében.

2012. június 19., 18:12

Mint írják, azt viszont tudják, hogy a Klubrádiónak nem csökkent az a díja sem, amit egy gagyi, kéthónapos engedélyért fizet.

A közlemény szerint: "Az sem ismeretlen előttünk, hogy egy korábbi zenei rádió frekvenciáját közösségiként hirdette meg a médiahatalom, és ezen a pályázaton kizárólag az Infórádió vesz részt.

Azt már az egész világ tudja, hogy a Klubrádió frekvenciáját drágán és zenei jelleggel pályáztatta a hatóság. Közismert tény, hogy még ezeket a versenyszabályokat is megszegte a Médiatanács. A törvénytelenséget bíróság állapította meg.

Azt is tudjuk, hogy a Médiatanács nem hajtotta végre a március 14-én született jogerős bírósági ítéletet, és nem korrigálta a 95.3 MHz frekvencia pályázatának törvénytelen eredményét."