A magyar kormány "boszorkányüldözést" folytat

Az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség és az MSZP is úgy véli, a kormány különbséget tesz a határon túli magyarok és szervezeteik között.

2012. június 19., 16:47

MSZP, UMDSZ: a kormány a határon túli magyarok megosztására törekszik




Gajdos István, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) elnöke és Szabó Vilmos MSZP-s országgyűlési képviselő is úgy véli, a kormány különbséget tesz a határon túli magyarok és szervezeteik között, és ezzel megosztásukra törekszik - írja a

hirado.hu.

Közös sajtótájékoztatójukon mindketten megkérdőjelezték annak a vizsgálatnak az eredményeit, amelyre hivatkozva a kormány 2010 nyarán visszavonta az UMDSZ jogát, hogy a schengeni vízumok könnyített kiadását elősegítő felelősségvállalási nyilatkozatokat adjon ki.

Véleményük szerint abból, hogy a kormány többszöri követelésükre sem volt hajlandó nyilvánosságra hozni a vizsgálat titkosított eredményét, valószínűsíthető, hogy semmilyen vizsgálat nem folyt, ez csak ürügyet jelentett az UMDSZ-szel szembeni diszkriminációra.

Gajdos István beregszászi polgármester szerint a kormány ezzel egyenlő jogok biztosítása helyett különbséget tesz a határon túli magyarok és szervezeteik között, "boszorkányüldözést" folytat az UMDSZ-szel szemben és nem vesz tudomást az általa képviselt több tízezer emberről.

Véleménye szerint Kárpátalja kísérleti terepként szolgált az Orbán-kormánynak: a 2010-es helyhatósági választások előtt itt próbálta ki azokat a módszereket, amelyeket aztán Szlovákiában és Romániában is bevetett a helyi magyarság megosztására. Hangsúlyozta azonban, hogy ez, miként Erdélyben és a Felvidéken, Kárpátalján is kudarccal járt: az UMDSZ több képviselői helyet szerzett, mint a kormány által támogatott Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ).

"Elég volt ebből a nemzet egységét és erejét romboló kísérletezésből, abból, hogy Budapesten mondják meg, hogy mi a jó nekünk odahaza, hogy ki az igaz és ki a rossz magyar" - fogalmazott. Kitért arra is, hogy az elmúlt két évben az MSZP mellett az LMP és a Jobbik is kiállt az UMDSZ mellett, ezért köszönetet mondott az ellenzéki pártoknak.

Szabó Vilmos MSZP-s országgyűlési képviselő arról beszélt: minden határon túli közösségnek joga van meghatározni, hogy mely szervezeteket támogat és hitelesít. Felhívta a figyelmet arra, hogy az UMDSZ az első Orbán-kormány idején sem kapott támogatást, ezt az arányt egyenlítette ki a szocialista kormány közte és a KMKSZ között.

A politikus arról is beszélt, mindeddig hiába kért bizonyítékot arra a kormányzati állításra, hogy Ukrajnában csaknem ötvenezer magyarigazolvány került illetéktelenekhez, mint ahogy arra sem érkezett válasz, hogy ilyen gyanú esetén miért csak az egyik közreműködő szervezetet vizsgálják, ráadásul azt, amely kevesebb ilyen igényt továbbított.

Szabó Vilmos azt mondta: eljött az ideje, hogy a kormányfő, a nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes, a külügyminiszter és az illetékes államtitkárok megfontolják, hogy mely intézkedéseik segítették a határon túli magyarságot, és melyek vezettek a megosztottságukhoz.