Aki autóba ül, annak érdemes tudnia, hogy idén is átfogó ellenőrzést végeznek a hatóságok.
Rogán Antal újra elkápráztatta a hazai közvéleményt azzal, hogy az általa vezetett hivatal levédetné a „Jó hír” kifejezést, illetve az ahhoz kapcsolódó kormányzati plakátokat.
Bár a közutaktól eltérő forgalmat bonyolít, de Budapest egyik fontos közlekedési területén is korlátoznák az áthaladó járművek számát.
Egyre jobban melegszik az időjárás, már a nagykabátot is ledobhatjuk.
Bár sokan bele sem gondolnak, de a rendőrség lopásnak minősíti, ha ezeket a tárgyakat valaki hazaviszi.
2023. március 2., 08:50
Kitüntetést adott át Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára szerdán azoknak a szakembereknek, aki részt vettek a törökországi földrengés utáni mentőmunkálatokban.
2023. március 2., 08:10
Orbán legújabb interjújában volt szó a genderideológiáról, Brüsszelről, és arról is, hogy Trump választási veresége milyen szomorú dolog, mert szerinte az egykori amerikai elnök békét teremtene.
2023. március 2., 07:45
Csütörtökön az ország délnyugati részén felhős, míg másutt napos idő ígérkezik.
2023. március 1., 20:46
Megállították a forgalmat az M35-ös autópályán, a Debrecen felé vezető oldalon, Hajdúböszörmény és Debrecen között, mert a 35-ös kilométernél több jármű ütközött össze - közölte az Útinform a honlapján szerda este.
2023. március 1., 19:14
Aláírásgyűjtés indult Egerben annak érdekében, hogy helyi népszavazást tartsanak a városi elkerülő út nyomvonaláról, jelentette be szerdai sajtótájékoztatóján a Momentum elnöke a városban.
2023. március 1., 17:07
A rendszert szeptembertől élesítené Pintér minisztériuma, de már februártól a tavaszi félév alatt 40-50 intézményben elkezdték tesztelni az értékelési rendszert.
2023. március 1., 16:48
A Belügyminisztérium kitüntette azokat a szakembereket, akik részt vettek a törökországi földrengés utáni mentőmunkálatokban.
2023. március 1., 16:32
A szerda hátralevő részében az ország délnyugati részén felhős időre számíthatunk, ami csütörtökre észak felé fog terjedni.
2023. március 1., 16:19
Kijöttek a 2022-es, késleltetett népszámlálás első adatsorai, az eredmények minden várakozást alulmúltak: kiderült, a mélypontként nyilvántartott 1980-1990-es évtized óta épp 2011 óta csökkent csak nagyobb mértékben a népesség.
2023. március 1., 15:44
Több vidéki kórház után a mosonmagyaróvári is közzétette, csupán hétköznapokon, reggel 8 és délután 4 között tudnak a szülészeten bárkit fogadni, hétvégére személyzethiány miatt bezárnak.
2023. március 1., 14:42
A kormany.hu oldalán jelent meg kedden este, hogy György László kormánybiztos titkárságának munkatársa szivárogtatott ki egy, még nem a nyilvánosságnak szánt adatot KSH-adatot februárban.
2023. március 1., 13:26
Bár nem kötelezi törvény a Magyar Postát a bejelentés protokollját illetően, a szakszervezetek szerencsésebbnek vélték volna, ha a leépítésekről előbb értesülnek, mint a nyilvánosság.
2023. március 1., 13:09
Februárban is éles különbség mutatkozott a lakáspiac keresleti-kínálati oldala között. Az eladó lakóingatlanok iránti kereslet éves összevetésben jelentősen, 48 százalékkal csökkent, miközben a kínálat számottevően, 32 százalékkal nőtt. Utóbbinak köszönhetően a hirdetésállomány meghaladta a 130 ezres szintet.
2023. március 1., 12:56
Pintér Sándor belügyminiszter indítványára két új helyettest kapott Takács Péter államtitkár. Egyikőjük gyógyszerészként, a másik közgazdászként kezdte a pályáját.
2023. március 1., 12:26
A kistelepülést a túlzott forgalom, megnövekedett közműterhelés és zajszennyezés is keseríti, mióta a kormány számos dél-koreai beruházást és még Mészáros Lőrinc egy cégét is Iváncsára telepítette. A helyi ellenállás szerveződése ezzel szemben elmaradt az országon máshol tapasztalható mértéktől.
2023. március 1., 11:32
A javaslat végül lekerült a 14. kerület napirendjéről, Kunhalmi Ágnes MSZP-társelnök szerint már az is egyedül az LMP-s önkormányzati képviselő, Vida Attila zsarolása miatt történt, hogy egyáltalán napirendre került.
2023. március 1., 11:23
Kósa Lajos a XIII. kerületi Katona József utca kereszteződésénél parkolt zebrára, amit nem is úszott meg, a pakrolóőr megbüntette.
2023. március 1., 11:20
Miután a kormány egy nap alatt átverte az országgyűlésen a Pintér Sándor által beterjesztett, az egészségügyben működő szakmai kamarákról szóló törvény módosítását, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete azonnal közleményben állt ki a kamarát ért jogtiprás ellen tiltakozva.