Aláírásgyűjtés indult Egerben az elkerülő útról szóló népszavazásért

Aláírásgyűjtés indult Egerben annak érdekében, hogy helyi népszavazást tartsanak a városi elkerülő út nyomvonaláról, jelentette be szerdai sajtótájékoztatóján a Momentum elnöke a városban.

2023. március 1., 19:14

Szerző:

A kezdeményezést helyi civilek indították a Momentum támogatásával – mondta Gelencsér Ferenc. Közölte: az aláírásgyűjtő íveket szerdától 30 napon át láthatják el kézjegyükkel a lakosok. Szavai szerint az egrieket többször egymás után átverték.

A tavalyi választási kampányban a térség fideszes országgyűlési képviselője azt ígérte: meghallgatja őket, és véleményüknek megfelelően épül meg az elkerülő út. A város lakói kifejezték véleményüket, amit azonban a helyi politikai elit, a polgármestert is beleértve, ma már "kevésbé tart fontosnak" képviselni – tette hozzá.
 

„A helyi politikai elit jelenlegi terve egy sokkal drágább és zaj-, valamint környezeti terhelés szempontjából is sokkal rosszabb minőségű út megépítése lenne, mint amit a lakosok szeretnének” – jegyezte meg Gelencsér Ferenc.

(Fotó: Facebook)

Magyar Péter szerdán jelentette be, hogy tárgyalást folytatott az Európai Néppárt elnökével, Manfred Weberrel. A megbeszélésen szó esett Ukrajna Európai Uniós csatlakozásáról, az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról, valamint arról is, hogy a Tisza Párt milyen szerepet vállalna az uniós politikában.

Megjelent a kormány oldalán az a rendelettervezet, amely a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodára szabná ki a honvédelmi vészhelyzetek idején ellátandó feladatokat. A tervezet alapján Rogán dönthet például arról is, melyik újság jelenhet meg háború idején, és milyen formában.

Egyre kérdésesebb, mi lesz az úgynevezett átláthatósági törvény sorsa: Magyar Levente, a magyar Külügyminisztérium államtitkára szerint egyáltalán nem biztos, hogy a korábban elhalasztott javaslat valaha visszakerül a parlament elé.

Zugló alpolgármesterének, Várnai Lászlónak az ügyét vizsgálják, miután egy osztálykiránduláson állítólag megütött egy 16 éves diákot. A kerület polgármestere, Rózsa András azonnal felfüggesztette az alpolgármester jogköreit, és felszólította a lemondásra. Várnai ezt visszautasította, állítva, hogy a tanuló folyamatosan provokálta őt és a fiát.