A Balaton parti séták is megváltoznak majd.
Kiderült, hogyan utazhatott Orbán Sára az OTP Csoport tulajdonában lévő Air Invest Kft. magángépével.
Több helyre is új traffipaxot telepítettek, mutatjuk, hova kerültek pontosan.
Aki autóval indul útnak, annak fontos tudnia, hogy fokozódik a balesetveszély a következő időszakban.
Egy friss kormányrendelet szerint nemsokára komoly változás várható a szakrendelők eddig megszokott ellátási rendjében.
2023. november 21., 13:26
Magyarország sokat profitál a Kazahsztánnal folytatott sikeres együttműködéséből az energiabiztonság és a külkereskedelem terén is – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten.
2023. november 21., 12:45
Mellár Tamás A Párbeszéd-Zöldek országgyűlési képviselője szerint a kormány egy olyan javaslatot nyújtott be, mely szerint egy magas aktivitású radioaktív hulladéktároló lesz a Mecsekben.
2023. november 21., 12:31
Pert indítanak a recski családok, mert a bányacég mossa kezeit. Kósa Lajos barátja, aki bányatársaság ügyvédje már azt is vitatja, hogy „a megjelölt területen bármilyen káresemény bekövetkezett volna”, mert nem bizonyított.
2023. november 21., 12:16
Nagy Attila Tibor politikai elemzőt kérdezte az Index Orbán Viktor szombati, kongresszusi beszédéről. Az elemző úgy fogalmazott, hogy reményei szerint a Fidesz akár 2060-ig is kormányon maradhatna.
2023. november 21., 11:40
Egy férfi megsérült, miközben faléceket darabolt. A kiérkező rendőrök mentették meg az életét.
2023. november 21., 11:20
Innovációs Minisztérium: ízléstelen, baloldali vádaskodás az, hogy még mindig sehol az oltóanyaggyár
A parlament hétfői ülésén a DK-s Varga Zoltán azt kérdezte az oltóanyaggyárról, hogy megépül-e valaha. Az Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára szerint ízléstelen és alaptalan a kérdés.
2023. november 21., 10:24
Az ATV információ szerint Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője kedden „biztosan benyújtja” a szuverenitási törvényt a parlamentnek. Az országgyűlés jóváhagyására váró javaslat szerint 3 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetnék a választói akarat külföldi pénzekkel támogatott befolyásolását.
2023. november 21., 07:52
Általában erősen felhős vagy borult idő várható, csak kevés helyen lehetnek átmeneti vékonyodások, szakadozások a felhőzetben. A csapadékzóna leginkább az ország déli, délnyugati harmadát, felét érinti, főként a Dél-Dunántúlon helyenként kiadós mennyiségű eső is eshet.
2023. november 21., 07:48
Késnek a szerelvények a Miskolc-Nyíregyháza vonalon, mert elgázolt egy embert egy személyvonat kedd hajnalban Tiszalúcnál – közölte a Mávinform a vasúttársaság honlapján.
2023. november 21., 07:41
Egy uniós rendelet miatt 2024-től kezdve a tagállamoknak biztosítaniuk kell az egynapos autópálya-matricákat is mind a személyautók, mind a nehézgépkocsik számára
2023. november 21., 06:48
Csaknem ötezer körzetből nagyjából 650-ben helyettesként dolgozik a védőnő, miközben sok helyen gyermekorvos sincs – tudta meg a Népszava.
2023. november 20., 20:38
A rendezvényt az önkormányzat egyik helyiségébe tették át.
2023. november 20., 20:23
Brüsszel támadást indított a nemzeti konzultáció ellen, és mindent megtesz a magyar emberek elhallgattatásáért – jelentette ki Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár az X közösségi oldalon hétfőn.
2023. november 20., 19:25
Már megélhetési célból is vesznek fel hitelt a magyarok, és hiába hangzik jól a kamatmentes kölcsön, könnyen ráfizetés lehet belőle.
2023. november 20., 18:55
Közös ügyünk az állatvédelem elnevezéssel parlamenti csoportot hoztak létre – közölte az állatvédelmi cselekvési terv kidolgozásáért és végrehajtásáért felelős kormánybiztos hétfőn az MTI-vel.
2023. november 20., 18:25
Vajon milyen válaszokat adhatott a miniszterelnök?
2023. november 20., 17:56
Békés vármegyében is megjelent a madárinfluenza, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma egy orosházi baromfitelepen vett mintából mutatta ki a vírus jelenlétét – közölte a Nébih hétfőn honlapján.
2023. november 20., 16:04
Akár napi hatvanezer is lekaparható a pikkelyekből a karácsonyi roham idején.