Szijjártó Péter: Magyarország sokat profitál a Kazahsztánnal folytatott sikeres együttműködéséből

Magyarország sokat profitál a Kazahsztánnal folytatott sikeres együttműködéséből az energiabiztonság és a külkereskedelem terén is – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten.

2023. november 21., 13:26

Szerző:

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a kazah kollégájával, Murat Nurtleu miniszterelnök-helyettessel közös sajtóértekezletén arról számolt be, hogy a két ország együttműködése a legfontosabb területeken hozott eredményeket hazánk számára. Elmondta, hogy a kétoldalú kereskedelmi forgalom idén 69 százalékkal bővült, és így már szeptemberben meghaladta értéke az 500 millió dollárt. Szavai szerint annak is nagy jelentősége van, hogy a magyar vállalatok nagyjából 250 millió eurónyi beruházási lehetőséget kaptak Kazahsztán megújuló energetikai fejlesztésében, és több település zöld átállását is hazai cégek fogják irányítani.


 A miniszter az energiabiztonság és a diverzifikáció fontosságáról is beszélt, hozzátéve, hogy ez alatt a magyar kormány nem azt érti, amit „most Európában politikailag érteni szokás", hanem azt, ami a szó valódi jelentése. „Mi nem lecserélni akarjuk meglévő és megbízható energiaforrásainkat, hanem több energiaforráshoz szeretnénk egyszerre hozzájutni” – mutatott rá.


Szijjártó Péter üdvözölte, hogy már Kazahsztán is lényeges forrásává vált Magyarország energiabiztonságának. Jó hírnek nevezte, hogy a Mol kazah és kínai partnereivel, tizenöt év kőkemény felkészülési munka után, még idén, de legkésőbb jövő év elején megkezdheti a Karpovszkij földgázmező kitermelését a közép-ázsiai országban.

Közölte, a magyar vállalatra a termelés felfutásával mintegy százmillió köbméternyi kitermelés jut majd évente, amelynek a helyben történő feldolgozást követően dönteni lehet a hazaszállításáról vagy az értékesítéséről.

Kiemelte: a kőolajellátás terén is jelentősen nő Kazahsztán szerepe, tavaly az ötszörösére emelkedett az országból vásárolt mennyiség, ez a félmillió tonna a teljes magyar felhasználás mintegy 8 százalékát adta. Tájékoztatása szerint idén már a 700 ezer tonnát közelítette meg a kazahsztáni kőolajbeszerzés, ami újabb 40 százalékos növekedés, ezzel pedig 10 százalék fölé ugrik a kazah részesedés.

Közölte, megegyezés született arról, hogy Magyarország nukleáris képzési támogatást fog biztosítani Kazahsztán számára, illetve emlékeztetett, hogy évente 250 kazah hallgató tanulhat teljes ösztöndíjjal magyar egyetemeken, és a program népszerűségét jelzi, hogy idén már több mint 1400-an jelentkeztek ezekre a helyekre.

„Kölcsönös tiszteleten alapuló, kölcsönös előnyöket hozó, a magyar energiaellátás biztonságához nagymértékben hozzájáruló együttműködést tudtunk felépíteni Kazahsztánnal" – összegzett. A miniszter aláhúzta, hogy a globális biztonsági helyzet folyamatos romlásának közepette nagyon fontos a béketeremtés mellett kiálló országok szoros együttműködése. „Amennyiben nem sikerül a béke irányába tolni a biztonsági konfliktusokat és kihívásokat, akkor a világ újra a blokkosodás irányába mehet, s ha ez így lenne, akkor ez a legrosszabb hír lenne a számunkra" – figyelmeztetett.


„Mi, magyarok, azt szeretnénk, hogy ha a következő évek új világgazdasági és világpolitikai korszaka az összeköttetésekről, a konnektivitásról, a tisztességes globális együttműködésről szólna” – tette hozzá.

Ismételten hangsúlyozta, hogy a magyar-kazah együttműködés a kölcsönös tiszteletre alapul, illetve kölcsönösen előnyös mindkét fél számára. „És ahogy azt a mai megállapodásunkban is rögzítettük, a béke és a békés megoldások mellett állunk ki világszerte, és fellépünk a világ újbóli blokkosodása ellen" – fogalmazott.

(Kiemelt képünk: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (j) és Murat Nurtleu kazah külügyminiszter közös sajtótájékoztatója a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2023. november 21-én. MTI/Máthé Zoltán)