Fokozott figyelmet kérnek az autósoktól: veszélyessé válhat a közlekedés
Aki autóval indul útnak, annak fontos tudnia, hogy fokozódik a balesetveszély a következő időszakban.
A balesetveszéllyel mindig számolni kell a közlekedés során, ám aki a következő hetekben autóba ül, annak extra kihívásokkal is számolnia kell – hívta fel a figyelmet az agroinform.hu.
Ahogyan arról a 168.hu is beszámolt, a fővárosban sebességkorlátozással, valamint traffipaxok kihelyezésével próbálják kiszűrni a szabálytalankodó sofőröket. Az ősszel kihelyezett kameráknak köszönhetően már számos gyorshajtó és egyéb szabálytalankodó kapott büntetést, a hatóságok pedig bíznak benne, hogy mindez visszatartó erővel bír majd, így a súlyos, illetve halálos kimenetelű balesetek száma is csökkenthető.
Ám nem csak Budapesten szükséges körültekintően közlekedni, hiszen bárhol kialakulhatnak veszélyes helyzetek, attól függetlenül, hogy mennyire nagy a forgalom. A következő hetekben érdemes a szokásosnál is figyelmesebben közlekedni.
Nem csak autók járnak az utakon
A következő hetekben megkezdődnek a mezőgazdasági munkálatok, ez pedig azt jelenti, hogy számos mezőgazdasági jármű, köztük traktorok és lassan közlekedő egyéb járművek is felbukkanhatnak az utakon – mutatott rá az InfoStart.
A szakemberek figyelmeztettek: nem érdemes megszokásból vezetni azokon az útszakaszokon sem, ahol napi szinten közlekednek az autósok, ugyanis szokatlan járművek is megjelenhetnek a közutakon. Fontos tudni, hogy most akár olyan mezőgazdasági járművek is felhajthatnak a közutakra, amelyek egyébként tilalom alá esnek, így előfordulhat, hogy egy-egy lassabb jármű kerül az autók elé, ami fokozottan balesetveszélyes. Ez alól csak a gyorsforgalmi utak képeznek kivétel: ezeken továbbra sem közlekedhetnek mezőgazdasági járművek.
A hatóságok felhívták a figyelmet arra, hogy a ráfutásos balesetek száma megemelkedhet, hiszen a megengedettnél jóval lassabban közlekedő járművek is felbukkanhatnak a közutakon. Az is nagy problémát okoz, hogy sokan előzésekkel próbálnak kijutni a lassú járművek mögül, ezzel pedig veszélyes helyzetek alakulhatnak ki. Emellett azzal is számolni kell, hogy a mezőgazdasági járművek méretükben is eltérnek a szokványos járművektől, valamint gyakran rendelkeznek olyan alkatrészekkel, amelyek a szokásosnál nagyobb helyet foglalnak, amellyel az autóvezetők nem számolnak.
(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Pixabay)