Teljesen átalakul a Balaton egyik legkedveltebb része

A Balaton parti séták is megváltoznak majd.

2025. március 6., 13:56

Szerző:

A Balaton környékének átalakításai sok esetben azt jelentik, hogy a lakosság egyre kisebb területen élvezheti ki a tó előnyeit. Ezúttal azonban egy felújításnak köszönhetően kényelmesebb és szebb lesz a tervek szerint az egyik, helyiek és turisták által is kedvelt útszakasz – számolt be róla az InfoStart.

A tó egész évben tartogat meglepetéseket, de kétségtelen, hogy a nyári szezonban vonzza a legtöbb látogatót. A nagyobb városok mellett a kisebb települések is rengeteg látogatót fogadnak, hiszen a magyarok mellett számos külföldi turista is a Balaton partján tölti a szabadságát. A legnagyobb tavunk turisztikai szempontból is hatalmas jelentőséggel bír, de arról sem lehet megfeledkezni, hogy sokan életvitelszerűen élnek ezeken a településeken. Bármelyik szempont is kerül előtérbe, kétségtelen, hogy a fejlesztések szükségesek.

Nemrégiben a 168.hu is beszámolt arról, hogy a szakemberek a vízből igyekeznek kiemelni az illegális horgászállásokat és halászati tevékenységhez köthető cölöpöket, amelyek veszélyt jelenthetnek a fürdőzőkre. Korábban a balesetveszélyes stégeket számolták fel, ám a munkálatok a parton is zajlanak.

A Balaton egyik legszebb sétánya megújul

A part menti területek felújítására még a főszezon előtt kell sort keríteni, így még éppen időszerűnek tűnik, hogy a Siófokon található Krúdy sétányt a nyári szezonig teljesen átalakítsák. A munkálatokról már februárban döntött a helyi képviselőtestület, ám a sétány felújítását csak 2025 őszén kezdik meg, hogy jövő nyáron már új formájában láthassák az odalátogatók.

A Balaton fővárosának is nevezett település egyik legszebb partszakaszáról van szó, amely a turisták körében is rendkívül népszerű. Az átalakítás azonban már régóta indokolt, ugyanis az út minősége mellett a park állapota sem kielégítő, és a növényzet is hagy kívánnivalót maga után.

A tervek szerint a jövőben a gyalogosoknak kedveznének, nekik készülne el egy saját sétány, az eddigi parkolóhelyeket pedig megszüntetnék. A legtöbb panasz eddig is a rengeteg autóra ezeket, ezeket a jövőben kitiltanák, csak behajtási engedéllyel lehet majd itt autóval közlekedni.

Egy lelátó építését is előirányozták, valamint nagy hangsúlyt fektetnek a park és a zöldfelületek megújítására is. Bár a szükséges engedélyek beszerzése még folyamatban van, de ezt követően a kivitelezővel is minél hamarabb szeretnének megállapodni.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Pixabay)