Közleményt adott ki a magyar nagybank: nehezítettek kicsit a csalók dolgán
Az OTP Bank ezentúl egy vadonatúj telefonszámról is küldhet sms-t az ügyfeleinek. Aki ilyen üzenetet kap az tehát ne aggódjon, nem csalók próbálják átverni!
Új telefonszámról is érkezhet banki sms – tájékoztatta ügyfeleit az OTP Bank. Az Economx erről szóló összefoglalója szerint a pénzintézet frissen kiadott közlése alapján mostantól az OTP Bank által küldött sms-ek – melyeket természetesen nem csalók küldenek – már a +36 70 7009-189-es számról is érkezhetnek. Mint a bank rögzítette: ez azt jelenti, hogy a korábban ismert telefonszámok mellett (+36 20/30/70 9400-700) az új számról (+36 70 7009-189) is kaphat banki üzenetet. Az üzenetek bármely magyarországi mobilszolgáltató (ONE, Telekom, Yettel) hálózatán működő telefonra megérkeznek – ismertette az OTP Bank.
Hamis számról csapnak le csalók az OTP nevében
Az elmúlt időszakban ismételten csalók próbálják megtéveszteni az embereket az OTP Bank nevében küldött hamis SMS-ekkel. Ezek az üzenetek látszólag a bank hivatalos kommunikációjának tűnnek, azonban valójában csalók által küldött adathalász (phishing) kísérletek, amelyek célja az ügyfelek személyes és pénzügyi adatainak megszerzése – számoltunk be róla nemrég. Az üzenetekben egy link található, amely első ránézésre az OTP Bank hivatalos oldalára mutat. Azonban a linkre kattintva a felhasználó egy adathalász oldalra kerül, amely megtévesztően hasonlít a bank valódi weboldalára. Itt a csalók arra próbálják rávenni az áldozatokat, hogy adják meg banki belépési adataikat, PIN-kódjukat vagy más érzékeny információkat.
A hamis SMS-ek gyakran a +36 30 123 4567-es számról érkeznek, amely első ránézésre egy magyarországi mobilszám. Fontos azonban tudni, hogy a csalók könnyedén képesek manipulálni a feladó számát, így az üzenet valódi forrása rejtve marad.
Így védekezhet a csalók ellen
Ne kattintson gyanús linkekre! Ha olyan üzenetet kap, amelyben link található, mindig ellenőrizze annak hitelességét. Ha bizonytalan, inkább ne kattintson rá.
Ellenőrizze a feladó hitelességét! Bár a feladó telefonszáma első ránézésre megbízhatónak tűnhet, mindig legyen óvatos. Ha a feladó ismeretlen az ön számára, vagy szokatlan kéréseket tartalmaz az üzenet, legyen gyanakvó.
Ne adjon meg személyes adatokat! Semmilyen körülmények között ne adjon meg személyes vagy banki adatokat olyan oldalon, amelyhez egy gyanús üzenetben található linken keresztül jutott el.
Használjon hivatalos csatornákat! Banki ügyintézéshez mindig a pénzintézet hivatalos weboldalát vagy mobilalkalmazását használja.
Jelentse a gyanús üzeneteket! Ha csalás gyanújába ütközik, értesítse a bankot és a hatóságokat, hogy megtehessék a szükséges lépéseket.
(Kiemelt képünk illusztráció. Forrás: Freepik)