Egyre több az ellátatlan védőnői körzet

Csaknem ötezer körzetből nagyjából 650-ben helyettesként dolgozik a védőnő, miközben sok helyen gyermekorvos sincs – tudta meg a Népszava.

2023. november 21., 06:48

Szerző:

 

„Sok minden állhat az öt hónapos tarnazsadányi kislány halála mögött, ennek feltárása a nyomozóhatóságok feladata” – ennyit válaszolt a védőnő szerepére vonatkozó kérdésekre Szalainé P. Boglárka, a Független Egészségügyi Szakszervezet védőnői alapszervezetének vezetője. Bár azt nem tagadta, aligha segítette a családot a helyzet megoldásában, hogy állandó házi gyermekorvos nélküli körzetben a védőnő is helyettesként dolgozhatott, így meg kellett osztania magát a saját körzete és a rábízott másik között. Márpedig sok helyen hetente alig 10 óra jut egy körzetre.

„Minden anyukának, várandós kismamának és kisgyereknek joga van a minőségi védőnői ellátáshoz. Ezt az esélyegyenlőséget azonban ma nem tudja biztosítani rendszer. Nagy a mozgás, de jelenleg 277 területi és további 50 iskolai védőnői állás betöltetlen. Ez önmagában 714 feladatellátási helyet érint, de ennél jóval több helyen oldják meg a feladatot helyettesítéssel”

– fogalmazott Szalainé P. Boglárka.

„A csaknem 5000 védőnői körzetből nagyjából 650-ben helyettesként dolgozik a védőnő. Az üres állások mellett ugyanis a gyesen és tartósan távol lévők feladatait is a szomszédos körzetből érkező kollégák látják el” – magyarázta a NEAK (Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő) nyilvános nyilvántartásainak ismeretében Szalainé, aki szerint a nagy számú helyettesítés önmagában is nehéz helyzetet teremt, hiszen egy-egy körzetben 200, de akár 350 gondozott – gyermek, várandós - is lehet. Erre terhelődik rá a helyettesített körzet összes feladata.

Felmérések alapján a dolgozó védőnők ötöde, tehát nagyjából 1000 védőnő helyettesít (a betöltetlen vagy tartósan távol lévő kolléga körzetét esetenként 2 vagy 3 védőnő látja el megosztva).

Mivel az osztott figyelem a saját körzetét is hátrányosan érinti, az mondható, hogy 2500-3000 feladatellátási helyen nem jut a gondozottakra megfelelő mennyiségű idő és figyelem. A NEAK összesen 10000 feladatellátási helyet tart nyilván, így az ellátottak 25-30 százalékának sérül az egyenlő ellátáshoz való joga – írja a lap.

(Kiemelt kép: Hans Lucas/AFP)

 

Magyarország továbbra is valós, érdemi béketárgyalásokat sürget azok között, akik a háborút vívják – írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter vasárnap a Facebook-oldalán, hozzátéve: a nemzetközi közösségnek azt kellene elérnie, hogy a háborúzó felek kössenek végre tűzszünetet, és üljenek végre asztalhoz.

A választás után még valamivel több mint három hetük van az önkormányzati, nemzetiségi és európai parlamenti (EP-) választáson induló jelölteknek és jelölőszervezeteknek arra, hogy eltávolítsák a kampány időszakában a közterületeken elhelyezett plakátjaikat.