Kapu Tibor és társai indulását már sokadik alkalommal halasztják el, most újabb lehetséges indulást jelentettek be.
Agyevő amőba miatt halt meg egy gyermek Párkányban, most az orvos elmondta, hogy mit kell tudni a fertőzésről.
A Nyugati pályaudvar átmenetileg nem elérhető egyes vonatokkal.
A MÁV által bejelentett előre tervezett karbantartás miatt jelentős menetrendi változások jönnek június végétől a Budapest és Pécs közötti vasútvonalon. Az utasoknak pótlóbuszokra, hosszabb utazási időre és ideiglenes állomásváltozásokra kell számítaniuk.
Orbán Ráhel bababoltja hamarosan otthagyja a 12. kerületet, és a belvárosba költözik.
2023. szeptember 27., 21:36
Nyilvánosságra hozta Pikó András józsefvárosi polgármester azt a 96 millió forintos tanácsadói szerződést, amely szerinte még elődje, Kocsis Máté idején született. A fideszes politikus, frakcióvezető tagadta a szerződés létét is.
2023. szeptember 27., 21:32
Csütörtökön sem kell befűteni, várat magára az ősz.
2023. szeptember 27., 20:59
Elutasította a Vállalkozásfejlesztési Bizottság Balassa Péter képviselői önálló indítványának tárgysorozatba vételét. Szenteste napjának munkaszüneti nappá nyilvánításáért a Jobbik politikusa törvényjavaslatot nyújtott be. A bizottságban kétharmados többségben vannak a fideszesek.
2023. szeptember 27., 20:44
A frissen leaszfaltozott út kellős közepén állnak a villanyoszlopok Mosonmagyaróvár egyik utcájában. Az ott lakókat ez nem zavarja.
2023. szeptember 27., 19:34
93,7 milliárd forintos rekordösszegre hízott a kórházak adóssága augusztus végére – közölte az Orvostechnikai Szövetség főtitkára, Rásky László. Azonnali adósságrendezést követelnek a kórházi beszállítók.
2023. szeptember 27., 18:20
Kaáli Nagy Géza professzor, az állam által felvásárolt Kaáli Intézet korábbi tulajdonosa értetlenül fogadta a tényt, hogy idén sem kapott meghívást a Budapesti Demográfiai Csúcs rendezvényére. A világszerte ismert és elismert intézmény alapítójának több tízezer meddő család köszönheti a gyermekét.
2023. szeptember 27., 18:08
Papp Renáta szerint már a határkerítés sem tölti be védelmi szerepét. A polgármester szerint mára nemzetközi sétálóutca lett a dűlőutakból.
2023. szeptember 27., 18:04
A Schmidt Mária vezette XXI. Század Intézet már márciusban egy kiadványban listázta, hogy kiket tartanak a média szuverenitására nézve veszélyesnek Magyarországon.
2023. szeptember 27., 16:52
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss adatai szerint a hazai lakosság több mint egytizede lakik önmagával. Érdekes adat, hogy ezt követően a 3-5 fős háztartás a legnépszerűbb.
2023. szeptember 27., 16:42
Az egyetem szerint az ellátás ennek ellenére zökkenőmentes.
2023. szeptember 27., 16:06
Karsai Dániel halálos beteg, a világhírű fizikusnál, Stephen Hawkingnál is diagnosztizált gyógyíthatatlan ALS meghatározza a sorsát. Most az emberi jogi bírósághoz fordult, hogy szabad akaratából kérhesse a méltó halál lehetőségét.
2023. szeptember 27., 15:37
Három célzott lövéssel állította meg a szentendrei körzeti megbízott egy menekülő embercsempész gépjárművét szerdán – közölte a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján.
2023. szeptember 27., 14:46
Nem szokványos időpontban lesz a hétközi kormányülés döntéseiről beszámoló tájékoztató.
2023. szeptember 27., 14:44
Döntést hozott a Fővárosi Ítélőtábla.
2023. szeptember 27., 13:51
Varga Mihály pénzügyminiszter egy rövid közösségi média üzenetben jelentkezett a kormányülés idején.
2023. szeptember 27., 13:40
Egy járókelőnek és a budapesti vizirendőröknek köszönheti az életét egy nő.
2023. szeptember 27., 13:29
A GVH vizsgálata bebizonyította, hogy megtévesztette a vásárlókat a Media Markt, a cég hajlandó kompenzálni a vevőit.
2023. szeptember 27., 12:56
Levelet kaptunk az Európai Bizottságtól, lájf!