1 milliárdos osztalékot vett ki Várkonyi Andrea a cégéből, majd kirúgott 9 embert

Várkonyi Andrea nem olyan régen 1 milliárdos osztalékot vett ki a cégéből, most pedig csökkent a vállalkozásnál dolgozók létszáma.

2025. június 20., 11:13

Szerző:

Várkonyi Andrea egymilliárd forint osztalékot vett ki reklámügynökségéből, a Whitedog Media Kft.-ből, majd ezt követően kilenc munkavállalót bocsátott el – számolt be a Kreatív szakmai portál cikke alapján a hvg.hu

Várkonyi Andrea cégétől 9 munkavállalót küldtek el

A cég közleménye szerint a létszámcsökkentés a munkaerő-hatékonyság javítását szolgálja, és az eddigi 72 fős csapatot ezentúl 63 fő látja el. A döntés annak fényében is különös figyelmet kapott, hogy a Whitedog Media 2024-ben 10,1 milliárd forint bevételt és 1,37 milliárd forint nyereséget könyvelhetett el.

„A Whitedog Média Kft. az elmúlt 3 évben létszámát 72 főre növelte. Hosszútávú működési stratégiánkhoz igazodva jelenleg igyekszünk munkaerő-hatékonyságunkon javítani, így a cégünk a továbbiakban 63 kollégájával szolgálja ki teljeskörűen ügyfeleit”

– áll a cég közleményében.

A nyilvánosság előtt egyre inkább luxuséletvitelével megjelenő Várkonyi Andrea 2020-ban alapította meg ügynökségét, egy évvel később pedig feleségül ment Mészáros Lőrinchez, az ország leggazdagabb emberéhez.

A Whitedog Media főként a Mészáros-csoport cégeinek lát el reklám- és PR-feladatokat, és nemrégiben egy független újságírók listázására kiírt állami tendert is elnyert. Az ügynökség tevékenységét több iparági szereplő politikai kapcsolatokkal támogatott működésként jellemzi, szakmai versenyeken ritkán tűnik fel. A cégről korábban azt mondták az iparág szakértői, hogy a Whitedog átlag feletti fizetésekkel csábít reklámszakembereket, ám a szakmai körforgásból kikerülve a visszatérés más ügynökségekhez nehézségekbe ütközhet. Az iparágban sokan egyirányú karrierútnak tartják a cégnél végzett munkát.

Tavasszal megszűnt Várkonyi Andrea másik cége

Véglegesen törölték a cégnyilvántartásból Várkonyi Andrea egykori családi vállalkozását, a Medigast Diagnosztikus, Megelőző, Terápiás, Egészségügyi Kft.-t, derül ki az Opten adatbázisából. A szegedi székhelyű, békéscsabai telephellyel is rendelkező egészségügyi cég 2024. február 27-én zárult le jogutód nélkül, miután 2023. augusztus 1-jén megindult végelszámolása.

A cég megszüntetése nem érte váratlanul a szakmai közvéleményt: már tavaly felmerült, hogy a társaság megszűnhet. A Medigast Kft.-t Várkonyi Tibor, a volt tévés műsorvezető édesapja alapította 1991-ben, és a vállalat hosszú éveken át működött az egészségügyi szektorban. Várkonyi Andrea 2017 óta volt a cég társtulajdonosa. 

A végelszámolás időzítése összefügghet azzal is, hogy a Várkonyi szülők időközben elköltöztek Szegedről, és a cégadatok szerint már Alcsútdobozon élnek.

 

(Kiemelt kép: Mészáros Lőrinc Várkonyi Andrea Facebook 2024 https://www.facebook.com/photo/?fbid=1109810417177991&set=pcb.1109810513844648