Megszűnt Várkonyi Andrea cége: vajon veszélybe került a mesés vagyon is?
A nemzet neje, Várkonyi Andrea végleg leszámolt egészségügyi vállalkozásával.
Idén február 27-én végérvényesen törölték Várkonyi Andrea cégét: az Opten adatbázisa szerint a szegedi székhelyű, de békéscsabai telephellyel is rendelkező Medigast Diagnosztikus, Megelőző, Terápiás, Egészségügyi Kft. már nem létezik, jogutód nélkül befejeződött a végelszámolása – írja az mfor.hu. A gazdasági portál szerint ezzel véget ért egy hosszú történet, de talán valami újnak a kezdetét is jelenti.
Flidézték, a törlésre lehetett már számítani, miután tavaly augusztusban kiderült, hogy Mészáros Lőrinc felesége eddig egyetlen olyan vállalkozásban volt érdekelt, amit nem férjének, hanem a Várkonyi családnak köszönhetett. Az egykori műsorvezető ugyanis már az ország leggazdagabb emberével való házasságkötése előtt elindult az üzletasszonyi lét irányába: 2017 óta résztulajdonos volt a családi cégben, amit édesapja, Várkonyi Tibor alapított még 1991-ben. Azonban a törlés mellett döntöttek, tavaly augusztus 1-jén indult el a Medigast Kft. végelszámolása. Ennek köze lehetett ahhoz, hogy Várkonyi Tibor 1942-es születésű, cégindormációk szerint pedig feleségével már nem Szegeden, hanem Alcsútdobozon laknak.
Végül az mfor.hu a következő Várkonyi Andrea által írt, És ezt lehet? Jogod van jól élni című könyvének soraival zárja le a cégmegszűnésről szóló hírt:
„Rám sokszor mondták, hogy csak megszületnem volt nehéz, és ezzel borzalmasan fel lehet ingerelni. Mert jó, akkor tessék velem cserélni! Tessék végigcsinálni a gyerekkoromat, két orvos szülő meg egy komplett orvos família gyerekeként. Amikor nem mondják odahaza, hogy szeretnék, ha orvos lennél, de azért szeretnék, ha orvos lennél. Végezd el az orvosi egyetemet úgy, hogy Szegeden nem volt olyan ember az egészségügyben, aki ne ismerte volna valamelyik családtagomat – professzor professzor hátán. Teljesíts, és menj el vizsgázni úgy, hogy tripla annyit tanulsz, mint bárki más.”
A fentiek alapján tehát eléggé érthető, hogy az egyébként orvosi diplomával is rendelkező Várkonyi Andrea nem is vitte tovább a családi vállalkozást.
(Kiemelt képünkön Várkonyi Andrea látható. Forrás: Várkonyi Andrea Facebook-oldala)